Vég, és Kezdet 15.

 ( Bella szemszöge)



Valahogy, nagyon gyorsan eljött a reggel, amitől őszintén be vagyok tojva. Eléggé elszántan mondta Carlisle, hogy ma újabb kihívások várnak rám, de inkább bele sem merek gondolni mi lehet. Meg még az is közrejátszik, hogy Alice, úgy kerül, mintha súlyos fertőző betegségem lenne, de ha még is összefutunk ebbe a nagy házban, valahogy Jasper mindig beléfolytja a szót. Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy valamit nagyon is meg akar akadályozni nehogy elmondjon, ismerve pletykás hajlamát. Próbálom figyelmen kívül hagyni, de ez olyan mintha egyik napról a másikra, már nem szeretne ész nélkül vásárolni. Amint ezen tanakodtam visszaindultam a szobámba, ahol Edward is fura látványt nyújtott, hogy épp takarítani kezdte a több ezer lemezből álló polcát.

 - Annyira furcsán viselkedtek mindannyian - motyogtam magam elé, ledobva magam az ágyra.

 - Miért mondod ezt? - nézett rám ártatlan képpel, de ezzel eléggé elárulta magát. - Már egy ideje terveztem a portalanítást.

 - Konkrétan nem erre gondoltam - húztam el a számat. - Amúgy meg ráfér, hogy őszinte legyek. Csak, Alice is fura nagyon és te is... nem is tudom  - csóváltam meg a fejem. -  Ráadásul Carlisle azt mondta, hogy ma megint vár rám valami, de még ma a színét se láttam - morogtam tovább.

 - Apának be kellett mennie a kórházba, de nemsokára itt lesz - hadarta Edward, és túlzottan is a törlőrongyra koncentrált. Ezen már mosolyognom kellett.

 - Szóval? - kezdtem. - Mi vár rám ma? - vágtam a közepébe, és nagyon tetszett az arckifejezése. Szinte tudtam, hogy bajban érzi magát, hisz tegnap békültünk ki . Bizonyára nem akar megbántani, mert biztos, hogy tudja mi lesz Carlisle programja velem, de valószínű nem mondhatja el. Valahol tetszett ez a helyzet Edward Cullen a vámpír egy egyszerű kérdéssel nem tud megbirkózni.

 - Bella - kezdte, és bevetette a csábosabb tekintetét. - Kérlek ne kínozz. Tudod, hogy tudom, de nem mondhatom el. - Majd lerakta a törlőruhát, és leült mellém az ágyra. - Nem akarok veled vitázni. Nem ér annyit az egész. Majd megtudod, ha Carlisle visszajön.

Komolyan kezdtem megsajnálni, hisz szegény két tűz között van.

 - Jól van - mosolyogtam megadóan. - Persze tudom, csak kicsit tartok a mai dologtól. A tegnapi sem volt egy leány álom, de ezek után bele sem merek gondolni... - csak megingattam a fejem.

 - Ne izgulj - simította meg az arcom. - Carlisle tudja mit, miért csinál. És bízik benned, és mi is. Jasper szinte ódákat zeng rólad gondolatban. Nagyon büszke a húgocskájára.

 - Komolyan? -  sütöttem le a szemem szégyenlősen. - Ez jól esik - bújtam oda Edwardhoz. És az is nyugtatott, hogy végre Edward rájött, hogy irtóra nagy hülyeség volt bizalmatlankodnia.

 Sajnos, nem sokáig élvezhettem ezt a meghitt pillanatot, mert már hallottuk Carlisle kocsijának hangját, ahogy közeledett. Újra rám tört egy enyhe pánik. De hát, jöjjön aminek jönnie kell. Nem tellett bele egy percben, Carlisle, már hívott is. Nem sok reménnyel kimentem hozzá.

 - Nos? - nézett rám mosolyogva. - Indulhatunk?

 - Igen - feleltem bizonytalanul. - Majd a tipikus női mentőötlet bevillant. - Hová megyünk? - érdeklődtem ártatlan szemekkel. - Mert nem tudom, hogy átöltözzek e. Vagy így jó lesz? - reménykedtem, hátha megtudok valamit.

 - Tökéletes vagy így, és jó trükk volt - nevetett ki. - Gyere menjünk.

Nem kevés aggodalommal indultam utána, de észre vettem, hogy Jasperrel váltottak egy fura nézést. Tisztára úgy éreztem, hogy az egész Cullen család ellenem szövetkezett.

Ahogy kiléptünk a házból, elindultam az erdő felé, de Carlisle utánam szólt.

 - Kocsikázni megyünk - Majd udvariasan kinyitotta nekem az ajtót. Érdekes arcot vághattam, mert elmosolyodott.

Már egy ideje úton voltunk, mikor feltűnt, hogy homlok egyenest a másik irányba tartunk, amint elértük az országutat.

 - Nem vagy szomjas? - zökkentett ki a gondolataimból Carlisle. - Még errefelé megállhatunk ha gondolod.

 - Nem, hisz tegnap előtt voltunk Emmettel vadászni - feleltem csodálkozva, bár egy kis vadnyuszi jól esne - nyeltem egy nagyot.

 - A szemeden nem az látom, hogy tele lennél  - mosolygott Carlisle, és félre is állt az út szélére.

 - Miért? - nyúltam azonnal a visszapillantó tükör után, hogy belenézzek, és tényleg eléggé sötéten csillogtak az íriszeim. - A francba... - morogtam. - Azok a nyulak... - De nem fejeztem be, mert elkezdtem nevetni azon, ahogy Carlisle nézett rám.

 - Na várj kicsim. Miféle nyulakról beszélsz?

 - Emmettel kaptunk el egy párat, desszertnek a maci után - fejtettem ki Carlisle-nak, hogy értse. - Nagyon fincsi volt - néztem körbe hátha észre veszek egyet, a közelben.

 - Aha, már értem. Biztos, hogy erre felé is vannak vadnyulak. Nem akarod megnézni? - ajánlotta, és már ki is szállt az autóból.

Nekem se kellet kétszer mondani, egy pillanat alatt az erdő felé vetettem magam, de hirtelen megtorpantam.

 - Te nem jössz? - néztem vissza Carlisle-ra, aki a kocsinak támaszkodva állt.

 - Nem. Menj csak, itt megvárlak.

 - Rendben - feleltem, és egy pillanat alatt berontottam az erdőbe, kizárólag a nyuszira illatára koncentrálva. Közben megfordult a fejembe, hogy mi van ha épp ez a próbatételem. Lehet, hogy Carlisle itt állított nekem valahol csapát? Valamiért fura, hogy nem jött velem. Bár lehet bízik bennem annyira, hogy képes leszek ellenállni, az embervérnek. De az is lehet, hogy errefelé minimális az esélye annak, hogy idetévedjen egy ember.

Egy perc múlva, a gondolataim eltűntek, hisz éreztem, hogy már nincs messze az áhított csemege. Amit azonnal, meg is találtam. Próbált a nyúl meglépni, de gyorsabb voltam, így nem sokra rá, már élvezhettem is a zamatát. Két nyúl után, elégedettem indultam vissza a kocsihoz.

 - Látom sikerült a nassolás - mosolygott rám, amint odaértem.

 - Miért? Összekoszoltam magam? - néztem gyorsan magamra, de nem láttam semmit. Az utóbbi időben nagyon ügyesen megtanultam vigyázni a ruháimra, miután párat alaposan tönkretettem. - Carlisle csak mosolygott, de nem szólt, és nekem végre lesett. - Ja, persze a szemem. - Gyorsan belenéztem a tükörbe, és elégedetten láttam, hogy szép aranybarna színbe pompázik, mint neki.

 - Így mindjárt könnyebben tudsz majd koncentrálni - mondta sejtelmesen, amivel csak egyre jobban növelte bennem a pánikot.

 - Végre nem akarod elárulni, hogy hova megyünk - fogtam egy kicsit könyörgőre, de hiába vetettem be bármit, Carlisle nem volt hajlandó elárulni, hogy mi a terve.

 - Nyugalom, nem sokára megtudod - ölelt meg egy pillanatra, majd adott egy puszit. - Gyere induljunk tovább. - kérte, de egy lépés után hirtelen megfordult felém. - Mondd csak. Van okod kételkedned bennem?

 - Nem nincs - ráztam meg a fejem hevesen. - Én csak... saját magamba nem bízok -  vallottam be.

 - Ezt felejtsd el. Már eddig is ügyesebb voltál mint bármelyikünk akiket eddig ismertem. Egy kicsit legyél bizakodóbb, ha kérhetem. Legalább az én kedvemért.

 - Csak elmosolyogtam magam. - Erre nem lehet nemet mondani. - Majd beszálltunk a kocsiba és folytattuk az utunkat valahová.



  ( Carlisle szemszöge)



Szegény Bellát, már sajnálom mert látom és érzem, mennyire izgul. De ez még mindig jobb, mert ha tudná miféle próbát találtam ki neki, lehet, hogy a házból sem tudtam volna kicsalni. Azt még nem is sejti, hogy ma a saját autójával fog hazamenni. Nekem pont kapóra jön, hogy Alice, kizárólag Bellára koncentrál, így az én szándékaimat nem figyeli. Lassan megérkeztünk a városközpontba. Azért gondoltam erre, mert itt van egy BMW nagykereskedés, és ha jók az infóim, akkor Bellának ez a márka tetszik.

- Azt hiszem, megérkeztünk - tudattam Bellával, majd egy parkolóba megálltam. Ő csak kapkodta a fejét ide oda, nézve a sok embert, majd morcosan teljesen hátradőlt az ülésen.

 - Na neee! - rázta meg hevesen a fejét. - Ez ugye nem az amire gondolok? - nézett rám szúrósan, de kétségbeesve. - Semmivel nem veszel rá, hogy kitegyem a lábam az autóból. Erre még nem vagyok felkészülve - jelentette ki határozottan.

 - Én nem így gondolom - nyugtattam. - Jobban fel vagy készülve, mint azt gondolnád. A tegnapi után, egy városi séta meg se fog kottyanni. - Bella csak fintorgott egyet, de nem felelt egyből, így ez némi bizakodással töltött el.

 - De én... nem hiszem, hogy menni fog - kereste a kifogásokat. - Ez még korai. Kérlek menjünk haza.

 - Egyáltalán nem korai - váltottam komolyabb hangnemre. - Másfél hét múlva lesz Charlie búcsúztatója. Ha minden gond nélkül végig akarod csinálni, akkor most szépen sétálunk egyet. - Úgy látszik, hogy sikerült hatnom rá, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond.

 - Rendben - adta meg magát. - Az biztos, hogy nem veszek levegőt.

 - Kicsim! - fogtam meg a kezét. - Akkor semmi értelme az egésznek. Pont az a lényeg, hogy szoktasd magad az emberek illatához. És kezdetnek az is elég, ha lenyitom az ablakot. - És ahogy beáramlott a kocsiba a több száz illat, Bella az orra elé kapta a kezét és elkezdett feszengeni. Épp nyúlt a gomb után, hogy vissza zárja az ablakot, mikor elkaptam a kezét, és a másikat is elvettem az orra elől. - Csak lassan vegyél levegőt és ne foglalkozz vele, hogy mennyire csábítanak az illatok. - Bella csak bólogatott, majd pár perc után, már minden nehézség nélkül normálisan lélegzett. Ez így ment legalább húsz percig, mikor úgy gondoltam, hogy jöhet a séta.

 - Gyere most már indulhatunk - Kértem, majd kiszálltam a kocsiból, de Bella nem mozdult. Átmentem az ő oldalára, és kinyitottam az ajtót és leguggoltam mellé. - Gyere nem lesz semmi baj. - Sóhajtott egy nagyot, majd félősen nézett rám.

 - Oké, de ígérd meg, hogy egy pillanatra sem engedsz el. - Közbe végre lassan kiszállt ő is.

 - Úgy lesz - ígértem meg neki mosolyogva, és végre miután bezártam a kocsit, elindultunk az első utukba eső utcába. Valahol nyugtatott, ha bár mi baj lenne, Alice azonnal riassza Jaspert, aki pillanatok alatt itt lesz. De remélem, hogy nem lesz rá szükség. Közben azon agyaltam, hogy miként tudom Bellát a autószalon felé terelni, hogy ne fogjon gyanút. Elég nehéz lesz rávennem arra, hogy engedje én fizessek és majd visszaadja, mert tudom, hogy nem hagyná annyiba a dolgot.

 - Min gondolkozol ennyire? - érdeklődött, és jó volt látni, hogy már legalább öt perce nem fintorgott az illatok miatt, pedig legalább húsz ember is elment mellettünk. Persze a kezem olyan szorosan fogta, mint egy fuldokló aki az életmentőjébe kapaszkodik.

 - Két dolgon is - feleltem mosolyogva. - Az egyik, hogy remélem a kezem nem töröd össze.  - Erre azonnal lazított a szorításon. - A másik, hogy... na azt még nem mondom meg.

 - Jaj, ne már... - kezdte de láttam rajta, hogy kezdi elveszíteni a fejét. A szeme egy pillanat alatt befeketedett, és minden izma feszült lett. Hirtelen más nem jutott eszembe, mint az, hogy szorosan magamhoz öleltem, mielőtt még ráveti magát valakire.

 - Nyugi kicsim - suttogtam neki. - Most próbálj meg az én illatomra koncentrálni, amíg kitisztul a fejed. Közben simogattam a haját, hogy ezzel is oldjam a feszültségét.

 - Épp azon vagyok - motyogta bele a nyakamba, és fura érzés volt, ahogy az egész arcát belefúrta a nyakam és a vállam közé. Kellett pár hosszú másodperc, míg újra tiszta fejjel, és aranybarna szemekkel, állt előttem.

 - Jobban vagy? - fürkésztem az arcát és úgy láttam, hogy talán oké minden.

 - Igen - hajtotta le a fejét szégyenlősen. - Ne haragudj, csak már nagyon eltelítődtem az illatokkal.

 - Ne butáskodj, nincs miért haragudnom. Hihetetlenül ügyes vagy. Nézd meg - fordultam vissza. - Milyen hosszan jöttünk és eddig nagyon jól bírtad. Amúgy mit akartál mondani mielőtt jött a vörös köd? - Próbáltam kizökkenteni, nehogy e miatt vissza akarjon fordulni, hisz nagyon jól haladunk.

 - Csak az, hogy már megint titkolózol. Pedig az a gyanúm, hogy más oka is van ennek a sétának - nézett rám huncutul.

 - Na jó - mosolyogtam el magam. - Igazad van. Arra gondoltam, hogy kihasználva az alkalmat, vehetünk neked autót. - Majd gyorsan folytattam, mert Bella épp közbe akart vágni. - Tudom, hogy mi a véleményed, de emlékezz vissza már meg egyeztünk, hogy borsot törünk Edward és Alice orra alá és megelőzzük őket. - Mosolygásra késztetett Bella arckifejezése, mert egyszerre tetszett neki az ötlet, de ugyanakkor látszott, hogy nem igazán egy drága autó a vágya ebben a pillanatban.

 - Alice-nél nem fogsz lebukni? - tért a lényegre, de emiatt nem aggódtam.

 - Nem mert Alice, kizárólag rád koncentrál, és így az én szándékaimat nem figyeli. De te se buktass le úgy, hogy ne is akarj autót venni, bár ahogy elnézlek, nem vagy elragadtatva az ötlettől.

 - Ami azt illeti eléggé lefoglal, hogy ne gyilkoljam le a fél várost - csóválta meg a fejét. -  És valahogy a kocsivásárlás nincs első helyen a listámon. De emlékszem, hogy én kértelek meg, hogy toljunk ki Edwardékkal, így benne vagyok. - Majd ijedten kapta fel a fejét. - Nem gondolod, hogy eléggé sűrű programot hoztál össze nekem? Ráadásul mivel fizetek?

 - Ezzel ne foglalkozz - húztam magam után a következő sarkon, ahol már látszott az autószalon. - Majd kifizetem, és amint tudod visszaadod - sandítottam rá. - Vagy ajándékként se fogadnád el? - Bella, csak hevesen rázta a fejét.

 - Nem. És ne is próbálkozz. Csak azért megyek bele, mert a közeljövőben tényleg nem lesz ilyen jó alkalom, de amint rendezve lesznek a dolgaim, az első, hogy visszaadom a kocsi árát.

 - Ahogy akarod - egyeztem bele, hisz tudtam Bellát egyáltalán nem izgatja az autó, hanem annál inkább, hogy sikerül a tervünk Edwardék ellen. Közben észre sem vette, hogy már lassan egy órája sétálunk, és semmi gondja az emberek közelségével. Tudtam én, hogy nem az önuralmával van gond, hanem az önbizalmával. Mikor megálltunk a szalon előtt, csak egy röpke fintor hagyta el száját, amit én annak tudtam be, hogy tisztában van vele a BMW nem egy olcsó márka. Ennek ellenére mosolyogtam egyet, és egy enyhe unszolásra volt hajlandó besétálni az üzletbe. Már nagyon vártam, hogy milyen képet vágnak majd a többiek, legfőképp Edward és Alice, mikor haza állítunk Bella új kocsijával.