( Carlisle szemszöge)
A hazafelé tartó út, csendben telt. Edward bizonyára a gondolataimat boncolgatja, ami most bizony elég nagy kihívás számára, mert bennem is úgy kavarognak, mint egy tornádó. Jasper, meg az érzéseinkkel, és persze a magáéval birkózik. Mikor elhaladtunk a Swan ház előtt, egy leheletnyit megnyugtatott, hogy Charlie otthon van, mert a rendőrautó a ház előtt állt, és éreztem az illatát is. Ha egy kis időre is, de legalább míg alszik addig sem emészti magát, a történteken. Ezt az egyet nagyon irigyeltem az emberektől, hogy tudnak aludni. Talán ez az egyetlen dolog ami nagyon, de nagyon hiányzott.
Lassan hazaértünk, és mivel Alice látta a szándékunkat, már kérés nélkül a család többi tagja is a nappaliban várt. Mindenki leült a párja mellé, Edward szokás szerint, az ablakpárkányon foglalt helyet. Végig néztem rajtuk, és több mint egy hónap után, mindenki szemében felcsillant a remény, hogy Bellát vissza kapjuk, de ugyanakkor az aggodalmat is ki tudtam venni a tekintetekből, hisz tudják, hogy óriási kockázatot vállalunk ezzel, nem beszélve Charlie-ról, akinek, vagy elmondunk mindent, vagy abban a hittben hagyjuk, hogy Bella meghalt.
Sóhajtottam egyet, majd a padlót fixírozva, végre rávettem magam, hogy megszólaljak.
- Komolyan mindenki ezt szeretné? - intéztem a kérdést mindenkihez. - Majd pár pillanat múlva körbenéztem, és mindenki igennel válaszolt.
- Tudja mindenki, hogy Bella eredetileg is hozzánk akart tartozni - szólt Jasper. - És azt is tudjuk, hogy sosem fog meggyógyulni, és ez az egyetlen lehetősége, hogy velünk legyen.
- Igen tudjuk - sóhajtottam, és most már csak azt kéne megoldani, hogy Charlie-val mi legyen - tanakodtam magamba, mire Edward közbe szólt.
- Nem kéne tudnia, mert így egy szabályt se szegünk meg, hisz mindenki úgy fogja tudni, hogy Bella meghalt, és így ha átváltoztatod, a Queiliute szerződést sem szegjük meg elvileg. Az csak élő emberre vonatkozik. És ahogy Bella jobban lesz, költözhetünk.
Elgondolkodtam Edward szavain, és be kellett látnom, hogy igaza van.
- Szegény húgit hónapokig bezárva fogjuk tartani? - dörmögte Emmett.
- Miért tudsz jobbat? - kérdeztem. - Ha valakit halottnak hisz mindenki, akkor nem kockáztathatjuk meg, hogy bárki meglássa, vagy a farkasok felfedezzenek egy új vámpír szagot. Nem beszélve Charlie-ról. Te hogy reagálnál, ha a halottnak hitt valaki szembejönne veled?
- Ez igaz, de akkor hogy fog vadászni velünk? Mert kíváncsi lennék, hogy fog egy medvét leteríteni? - kuncogott.
- Ez legyen a legkevesebb, majd házhoz hozzuk neki - mosolyodott el Rosalie, és nagyon kellemesen meglepett a változása.
- Na akkor már csak azt kell kitalálni, hogy mikor csempésszük ki Bellát a kórházból, és hogyan intézzünk el mindent - hadarta Alice, és alig tudott nyugton maradni izgága kis fenekén.
- Csak mindent szép sorban - nyugtattam, de mosolygásra késztetett a lendülete.
- Nos, akkor mindenki arra szavaz, hogy Charlie ne tudjon, meg semmit? - néztem körbe, és megint mindenki igennel válaszolt. Majd ránéztem Edwardra, hisz ő az elején a legkevésbé akarta, hogy Bella is egy legyen közülünk, így még egy utolsó megerősítést akartam tőle. Mire ezt végig gondoltam már kérdezés nélkül is válaszolt.
- Igen ezt szeretném, mert nem akarom elveszíteni, és ez az egyetlen lehetőség. Ha nem lenne semmi baj, lehet, hogy nem akarnám, de Bella akkor is előbb, vagy utóbb meggyőzött volna. És még valami...- Majd kifelé bámult az erdőbe, és csak pár pillanat múlva nézett rám. - Tudod, hogy neked kell megtenni, én még nem érzem készen rá magam. És csak te tudod megcsinálni. Csak neked van önuralmad hozzá, és ebben szerintem mindenki egyet ért. - Nézett körbe, és újra csak halk igeneket lehetett hallani.
- Rendben - egyeztem bele. - Hisz már négyszer megtettem, így ötödszörre sem lesz gond. És nem is ért váratlanul a kérés. - Akkor most egy kicsit vissza vonulok, és később megbeszéljük, a többit - zártam le a családi tanácsot, és mindenki hasonlóan gondolta. Eléggé kimerítő volt ez az egy hónap mindenki számára. Talán egy temetőben sem volt ennyire nyomasztó a hangulat mint a Cullen házban mostanában.
Mindenki visszatért a szobájába, így én is kézen fogtam Esmét, és mi is elindultunk a közös szobánk felé. Beérve ledobtam magam az ágyra, mert úgy éreztem, hogy hulla fáradt vagyok annak ellenére, hogy ilyet mióta vámpír vagyok nem ismertem. Esme gyengéden mellém bújt, és csendben feküdtünk elmerülve a gondolatainkban.
Szegény Charlie gondoltam bele. Milyen rossz lesz neki hazudni, és eljátszani, hogy mi is gyászoljuk Bellát. Csak az vigasztalt egy kicsit, hogy pár hónapot kell kibírnunk, és utána elköltözünk, és többet nem is gondolunk erre a szomorú időszakra.
Pár óra múlva, lassan újra összegyűltünk a nappaliba. Meg kellett beszélnünk, hogy miként vigyük véghez a tervünket.
- Először is - kezdtem. - Pár napot kell várnunk, hogy Charlie-val elhitessem, hogy Bella állapota rosszabbodik, és csak pár napja van hátra, mert gyengül a szervezete. Így nem lesz neki váratlan, mikor közlöm vele, hogy meghalt. Addigra - fordultam Jasperhez, és Alice - hez. - Ti ez idő alatt, körbe járjátok a környező városokat, és felkutattok, egy hasonló adottságokkal rendelkező holttestet.
- Rendben - bólintottak mindketten.
- És mi lesz ha a temetésen még meg akarja nézni Bellát? Mert szokták a ravatalozóban nyitva hagyni a koporsót - aggódott Rosalie.
- E miatt ne aggódj Rose - nyugtattam. - Tudom, hogy Charllie nem akar majd temetést.
- Ezt hogy érted? - nézett értetlenül Edward.
- Úgy, hogy egyszer beszéltem vele erről, és ő a hamvasztás mellett van. Nem igazán vallásos, ha értitek - mosolyodtam el halványan. - Így meg mindegy, hogy ki lesz elhamvasztva, ha már Bella itt lesz a házba. És mielőtt szólnék Charlie-nak, hogy a lánya meghalt, előtte Bellának beadok egy szert amitől teljesen lelassul a szervezete, és tényleg úgy fog tűnni, hogy halott. Három órát tart a hatása, és utána kihozzuk. Addig Charlie a lányával lehet, mert neki nem fog feltűnni, hogy életben van. És mindent úgy szervezünk, hogy éjszaka teljen le az idő, mikor Bellát kicsempésszük. - Majd Edwardra néztem.
- Te fiam, a gyászoló vőlegény leszel, és tiszteletből el sem mozdulsz Charlie mellől. Sőt felajánlod a segítségedet a minden ügyintézéssel kapcsolatban. - Edward bólintott, majd Emmetthez fordultam.
- Te fogsz nekem segíteni kihozni Bellát. Rendben?
- Oké - mosolygott. Ez után Esme, és Rosalie feladata következett.
- És ti pedig - néztem rájuk felváltva, a vendégszobát fogjátok, átalakítani, hogy teljesen hangszigetelt legyen. Emberi fül számára ne legyen hallható, ha valaki erre téved abban a három napban míg tart az átváltozás. Még akkor se lehessen hallani semmit, ha valaki itt van a nappaliban.
- Rendben - egyeztek bele, és így mindenkinek megvolt a feladata.
Miután mindent megbeszéltünk, újfent visszavonult mindenki. Már majdnem éjfél volt, és még reggelig volt egy kis időm, hogy összeszedjem magam, hisz Charlie-val napról, napra el kell hitetnem, hogy Bella egyre rosszabbul van, és talán a hétvégét sem éli meg.
~ ~ ~
Igyekeztem, hogy még Charlie előtt ideérjek, hisz biztos vagyok benne, hogy bár melyik pillanatban itt lesz. Bementem Bellához, és elmeséltem neki, hogy nemsokára velünk lesz. Majd mikor ismerős lépteket hallottam a folyosón, úgy tettem, mintha Bellát vizsgálnám. Pár pillanat múlva Charlie lépett be kórterembe.
- Szia - köszönt szomorúan, majd leült Bella mellé, fogta a kezét, és csak meredten nézte a lányát. - Van valami változás? - nézett rám kis idő múlva.
- Sajnos van - kezdtem, és tudtam nincs vissza út, el kell kezdeni a mentő akciót.
- Charlie fürkészte az arcom, és valahol sejtette, hogy nem jó híreket fog hallani. - Még is mennyi... időm van még vele lenni? - kérdezte szomorúan.
- Bella szervezete kezd gyengülni, és rohamosan csökkennek az értékei, ami a feltétele az életben maradáshoz. Nagyon alacsony a vérnyomása, viszont a pulzusa igen szapora, amit a szíve nem fog sokáig bírni - soroltam az ál diagnózist neki, mikor közbe vágott.
- Kérlek ne folytasd. Csak azt mond meg, hogy mennyi ideje van. Tudnom kell... kérlek - nézett rám könnyes szemekkel.
- Talán három, vagy négy nap. A hétvégét csoda lenne ha túl élné. Igazán sajnálom - mondtam halkan, majd otthagytam Charlie-t, és kimentem a folyosóra.
Nagyon rossz volt Charlie-nak hazudnom, de pár hónap múlva valóban ez történne. Valóban nem túl biztatóak Bella leletei, de pár hónapig, vagy talán fél évig is változatlan lenne az állapota, és előbb, vagy utóbb valóban itthagyna minket, amit már én sem akarok. Nem akarom, az új lányomat elveszíteni.
Visszavonultam a szobámba, és inkább bele temetkeztem a kórlapokba. A kollégáim mind nagyon kedvesek, és együtt érzően viselkedtek, hisz csak akkor kellett beteggel foglalkoznom, ha nagyon súlyos eset volt, vagy ha kevesen voltak. Megértették, hogy Bella nagyon kedves beteg számomra, és a lehető legtöbb időt akarom vele tölteni. Ráadásul, még az sem volt hátrány, hogy a rendőrfőnök lánya, és a fiam barátnője. Így hálából, az összes papírmunkát megcsináltam helyettük, amiért szintén hálásak voltak. Kis idő múlva Charlie jött be hozzám.
- Most, hogy ez a helyzet, remélem, hogy nem fogsz hazazavarni, és hagyod, hogy vele legyek az utolsó pillanatig.
- Nem, dehogy - nyugtattam. - Addig vagy itt amíg csak szeretnéd. Legfeljebb neked is bekötök egy infúziót, ha nem akarsz enni. - Erre Charlie halványan, vagy legalábbis úgy láttam, hogy elmosolyodott, és tudtam, hogy jól esik neki, hogy törődök az ő egészségével is.
- Rendben, de most sajnos be kell mennem a kapitányságra, de utána visszajövök. - Majd felállt, és elment.
Amint elkészültem, az összes papírmunkával, visszamentem Bellához. Leültem mellé. megfogtam a kezét, és meséltem neki tovább, a történetemet.
A hazafelé tartó út, csendben telt. Edward bizonyára a gondolataimat boncolgatja, ami most bizony elég nagy kihívás számára, mert bennem is úgy kavarognak, mint egy tornádó. Jasper, meg az érzéseinkkel, és persze a magáéval birkózik. Mikor elhaladtunk a Swan ház előtt, egy leheletnyit megnyugtatott, hogy Charlie otthon van, mert a rendőrautó a ház előtt állt, és éreztem az illatát is. Ha egy kis időre is, de legalább míg alszik addig sem emészti magát, a történteken. Ezt az egyet nagyon irigyeltem az emberektől, hogy tudnak aludni. Talán ez az egyetlen dolog ami nagyon, de nagyon hiányzott.
Lassan hazaértünk, és mivel Alice látta a szándékunkat, már kérés nélkül a család többi tagja is a nappaliban várt. Mindenki leült a párja mellé, Edward szokás szerint, az ablakpárkányon foglalt helyet. Végig néztem rajtuk, és több mint egy hónap után, mindenki szemében felcsillant a remény, hogy Bellát vissza kapjuk, de ugyanakkor az aggodalmat is ki tudtam venni a tekintetekből, hisz tudják, hogy óriási kockázatot vállalunk ezzel, nem beszélve Charlie-ról, akinek, vagy elmondunk mindent, vagy abban a hittben hagyjuk, hogy Bella meghalt.
Sóhajtottam egyet, majd a padlót fixírozva, végre rávettem magam, hogy megszólaljak.
- Komolyan mindenki ezt szeretné? - intéztem a kérdést mindenkihez. - Majd pár pillanat múlva körbenéztem, és mindenki igennel válaszolt.
- Tudja mindenki, hogy Bella eredetileg is hozzánk akart tartozni - szólt Jasper. - És azt is tudjuk, hogy sosem fog meggyógyulni, és ez az egyetlen lehetősége, hogy velünk legyen.
- Igen tudjuk - sóhajtottam, és most már csak azt kéne megoldani, hogy Charlie-val mi legyen - tanakodtam magamba, mire Edward közbe szólt.
- Nem kéne tudnia, mert így egy szabályt se szegünk meg, hisz mindenki úgy fogja tudni, hogy Bella meghalt, és így ha átváltoztatod, a Queiliute szerződést sem szegjük meg elvileg. Az csak élő emberre vonatkozik. És ahogy Bella jobban lesz, költözhetünk.
- Szegény húgit hónapokig bezárva fogjuk tartani? - dörmögte Emmett.
- Miért tudsz jobbat? - kérdeztem. - Ha valakit halottnak hisz mindenki, akkor nem kockáztathatjuk meg, hogy bárki meglássa, vagy a farkasok felfedezzenek egy új vámpír szagot. Nem beszélve Charlie-ról. Te hogy reagálnál, ha a halottnak hitt valaki szembejönne veled?
- Ez igaz, de akkor hogy fog vadászni velünk? Mert kíváncsi lennék, hogy fog egy medvét leteríteni? - kuncogott.
- Ez legyen a legkevesebb, majd házhoz hozzuk neki - mosolyodott el Rosalie, és nagyon kellemesen meglepett a változása.
- Na akkor már csak azt kell kitalálni, hogy mikor csempésszük ki Bellát a kórházból, és hogyan intézzünk el mindent - hadarta Alice, és alig tudott nyugton maradni izgága kis fenekén.
- Csak mindent szép sorban - nyugtattam, de mosolygásra késztetett a lendülete.
- Nos, akkor mindenki arra szavaz, hogy Charlie ne tudjon, meg semmit? - néztem körbe, és megint mindenki igennel válaszolt. Majd ránéztem Edwardra, hisz ő az elején a legkevésbé akarta, hogy Bella is egy legyen közülünk, így még egy utolsó megerősítést akartam tőle. Mire ezt végig gondoltam már kérdezés nélkül is válaszolt.
- Igen ezt szeretném, mert nem akarom elveszíteni, és ez az egyetlen lehetőség. Ha nem lenne semmi baj, lehet, hogy nem akarnám, de Bella akkor is előbb, vagy utóbb meggyőzött volna. És még valami...- Majd kifelé bámult az erdőbe, és csak pár pillanat múlva nézett rám. - Tudod, hogy neked kell megtenni, én még nem érzem készen rá magam. És csak te tudod megcsinálni. Csak neked van önuralmad hozzá, és ebben szerintem mindenki egyet ért. - Nézett körbe, és újra csak halk igeneket lehetett hallani.
- Rendben - egyeztem bele. - Hisz már négyszer megtettem, így ötödszörre sem lesz gond. És nem is ért váratlanul a kérés. - Akkor most egy kicsit vissza vonulok, és később megbeszéljük, a többit - zártam le a családi tanácsot, és mindenki hasonlóan gondolta. Eléggé kimerítő volt ez az egy hónap mindenki számára. Talán egy temetőben sem volt ennyire nyomasztó a hangulat mint a Cullen házban mostanában.
Mindenki visszatért a szobájába, így én is kézen fogtam Esmét, és mi is elindultunk a közös szobánk felé. Beérve ledobtam magam az ágyra, mert úgy éreztem, hogy hulla fáradt vagyok annak ellenére, hogy ilyet mióta vámpír vagyok nem ismertem. Esme gyengéden mellém bújt, és csendben feküdtünk elmerülve a gondolatainkban.
Szegény Charlie gondoltam bele. Milyen rossz lesz neki hazudni, és eljátszani, hogy mi is gyászoljuk Bellát. Csak az vigasztalt egy kicsit, hogy pár hónapot kell kibírnunk, és utána elköltözünk, és többet nem is gondolunk erre a szomorú időszakra.
Pár óra múlva, lassan újra összegyűltünk a nappaliba. Meg kellett beszélnünk, hogy miként vigyük véghez a tervünket.
- Először is - kezdtem. - Pár napot kell várnunk, hogy Charlie-val elhitessem, hogy Bella állapota rosszabbodik, és csak pár napja van hátra, mert gyengül a szervezete. Így nem lesz neki váratlan, mikor közlöm vele, hogy meghalt. Addigra - fordultam Jasperhez, és Alice - hez. - Ti ez idő alatt, körbe járjátok a környező városokat, és felkutattok, egy hasonló adottságokkal rendelkező holttestet.
- Rendben - bólintottak mindketten.
- És mi lesz ha a temetésen még meg akarja nézni Bellát? Mert szokták a ravatalozóban nyitva hagyni a koporsót - aggódott Rosalie.
- E miatt ne aggódj Rose - nyugtattam. - Tudom, hogy Charllie nem akar majd temetést.
- Ezt hogy érted? - nézett értetlenül Edward.
- Úgy, hogy egyszer beszéltem vele erről, és ő a hamvasztás mellett van. Nem igazán vallásos, ha értitek - mosolyodtam el halványan. - Így meg mindegy, hogy ki lesz elhamvasztva, ha már Bella itt lesz a házba. És mielőtt szólnék Charlie-nak, hogy a lánya meghalt, előtte Bellának beadok egy szert amitől teljesen lelassul a szervezete, és tényleg úgy fog tűnni, hogy halott. Három órát tart a hatása, és utána kihozzuk. Addig Charlie a lányával lehet, mert neki nem fog feltűnni, hogy életben van. És mindent úgy szervezünk, hogy éjszaka teljen le az idő, mikor Bellát kicsempésszük. - Majd Edwardra néztem.
- Te fiam, a gyászoló vőlegény leszel, és tiszteletből el sem mozdulsz Charlie mellől. Sőt felajánlod a segítségedet a minden ügyintézéssel kapcsolatban. - Edward bólintott, majd Emmetthez fordultam.
- Te fogsz nekem segíteni kihozni Bellát. Rendben?
- Oké - mosolygott. Ez után Esme, és Rosalie feladata következett.
- És ti pedig - néztem rájuk felváltva, a vendégszobát fogjátok, átalakítani, hogy teljesen hangszigetelt legyen. Emberi fül számára ne legyen hallható, ha valaki erre téved abban a három napban míg tart az átváltozás. Még akkor se lehessen hallani semmit, ha valaki itt van a nappaliban.
- Rendben - egyeztek bele, és így mindenkinek megvolt a feladata.
Miután mindent megbeszéltünk, újfent visszavonult mindenki. Már majdnem éjfél volt, és még reggelig volt egy kis időm, hogy összeszedjem magam, hisz Charlie-val napról, napra el kell hitetnem, hogy Bella egyre rosszabbul van, és talán a hétvégét sem éli meg.
~ ~ ~
Igyekeztem, hogy még Charlie előtt ideérjek, hisz biztos vagyok benne, hogy bár melyik pillanatban itt lesz. Bementem Bellához, és elmeséltem neki, hogy nemsokára velünk lesz. Majd mikor ismerős lépteket hallottam a folyosón, úgy tettem, mintha Bellát vizsgálnám. Pár pillanat múlva Charlie lépett be kórterembe.
- Szia - köszönt szomorúan, majd leült Bella mellé, fogta a kezét, és csak meredten nézte a lányát. - Van valami változás? - nézett rám kis idő múlva.
- Sajnos van - kezdtem, és tudtam nincs vissza út, el kell kezdeni a mentő akciót.
- Charlie fürkészte az arcom, és valahol sejtette, hogy nem jó híreket fog hallani. - Még is mennyi... időm van még vele lenni? - kérdezte szomorúan.
- Bella szervezete kezd gyengülni, és rohamosan csökkennek az értékei, ami a feltétele az életben maradáshoz. Nagyon alacsony a vérnyomása, viszont a pulzusa igen szapora, amit a szíve nem fog sokáig bírni - soroltam az ál diagnózist neki, mikor közbe vágott.
- Kérlek ne folytasd. Csak azt mond meg, hogy mennyi ideje van. Tudnom kell... kérlek - nézett rám könnyes szemekkel.
- Talán három, vagy négy nap. A hétvégét csoda lenne ha túl élné. Igazán sajnálom - mondtam halkan, majd otthagytam Charlie-t, és kimentem a folyosóra.
Nagyon rossz volt Charlie-nak hazudnom, de pár hónap múlva valóban ez történne. Valóban nem túl biztatóak Bella leletei, de pár hónapig, vagy talán fél évig is változatlan lenne az állapota, és előbb, vagy utóbb valóban itthagyna minket, amit már én sem akarok. Nem akarom, az új lányomat elveszíteni.
Visszavonultam a szobámba, és inkább bele temetkeztem a kórlapokba. A kollégáim mind nagyon kedvesek, és együtt érzően viselkedtek, hisz csak akkor kellett beteggel foglalkoznom, ha nagyon súlyos eset volt, vagy ha kevesen voltak. Megértették, hogy Bella nagyon kedves beteg számomra, és a lehető legtöbb időt akarom vele tölteni. Ráadásul, még az sem volt hátrány, hogy a rendőrfőnök lánya, és a fiam barátnője. Így hálából, az összes papírmunkát megcsináltam helyettük, amiért szintén hálásak voltak. Kis idő múlva Charlie jött be hozzám.
- Most, hogy ez a helyzet, remélem, hogy nem fogsz hazazavarni, és hagyod, hogy vele legyek az utolsó pillanatig.
- Nem, dehogy - nyugtattam. - Addig vagy itt amíg csak szeretnéd. Legfeljebb neked is bekötök egy infúziót, ha nem akarsz enni. - Erre Charlie halványan, vagy legalábbis úgy láttam, hogy elmosolyodott, és tudtam, hogy jól esik neki, hogy törődök az ő egészségével is.
- Rendben, de most sajnos be kell mennem a kapitányságra, de utána visszajövök. - Majd felállt, és elment.
Amint elkészültem, az összes papírmunkával, visszamentem Bellához. Leültem mellé. megfogtam a kezét, és meséltem neki tovább, a történetemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése