Vég, és Kezdet 13.

( Bella szemszöge)



 Nagyon kellemes volt az elmúlt nap és éjszaka Edwarddal. Bár, egy kicsit bűntudatom van amiatt, hogy még nem voltunk 'úgy' együtt, de szerencsére soha egy rossz szóval sem illette, és nem sürgetett. Persze érthető, hogy igen csak zűrös időszakon mentem át, és még nincs vége. Ráadásul itt a nyakamon apa temetése, és egy költözés. Meg az a titokzatos ötlet, amiben Carlisle segít, hogy minél gyorsabban fejlesszük az önuralmamat. Csak az nyugtat, hogy nem lehet annyira őrült terv, ha Carlisle belement ismerve Alice merész észjárását. Végül is, bármire hajlandó vagyok azért, hogy soha ne bántsak senkit. Azt végképp nem bírnám feldolgozni, ha a vérszomjam miatt valakinek a halála nekem lenne köszönhető. Biztos fura fintor hagyta el a szám, mert Edward elmosolyodott.

 - Min gondolkozol? - tudakolta, majd leült mellém az ágyra. - Biztos nem volt túl kellemes gondolat, ahogy eltorzult az arcod - simított végig az említett helyen, majd lágyan belecsókolt a nyakamba. Kellemesen végigborzongtam, de csak nem hagyott nyugodni a dolog, hogy milyen megpróbáltatások várnak rám.

 - Azon agyalok, hogy Carlisle és Alice mit találtak ki nekem. - Majd hirtelen felkaptam a fejem. - Hé! Te biztos tudod. Vagy rosszul gondolom? -  Néztem kérdően és dacosan Edwardra, aki csak sunyin mosolygott.

 - Ami az illeti tudok róla, de hidd el jobb ha nem tudod. - Majd újra közeledett hozzám, de eléggé eréjessen eltoltam magamtól.

 - És gondolom nem is akartad elmondani - durcáskodtam tovább.

 - Kérlek ne haragudj, de Carlilse  úgy gondolja, hogy ha tudnád előre akkor rákészülnél. És szeretné látni, hogy miként reagálsz majd így, hogy nem tudsz semmiről. Amúgy is akar majd beszélni veled. - Majd Edward visszahúzott magához. - Ne durcáskodj, minden oké lesz.

 - Hát persze - morogtam tovább, de jól esett odabújni hozzá. Nagyon bosszantó tud lenni, ha pont én nem tudok semmiről, aki a főszereplője lesz egy nehéz megpróbáltatásnak. Mert biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű.

 - Amúgy én is bevághatnám a durcit - szólt váratlanul Edward, mellyel kizökkentett a gondolataimból.

 - Ezt most miért mondod? - néztem rá értetlenül. És valahogy a csillogó aranybarna szemei, most furán fénylettek.

 - Mert én sem tudok sok mindenről, amiket csak Carlisle-nak mondasz el. Néha kezdek féltékeny lenni.

 - Te meghibbantál! - bukott ki belőlem. - Egyáltalán, hogy gondolhatsz ilyet? - Húzódtam el tőle, és nagyon dühösen néztem rá. Ha ember lennék, most valószínű, hogy pulykavörös színt öltene az arcom a dühtől.

 - Jó persze, tudom, hogy hülyeség - kezdte mosolyogva, miután látta rajtam, hogy kezdek kiakadni. - Gondolj csak bele, ha a helyembe lennél. Milyen érzés lenne, ha szerelmed, egy más valakinek mondaná el minden érzését, és nem neked?

 - Eléggé rosszul értelmezed a dolgokat és most, ha nem haragszol, akkor nem kezdek bele a magyarázkodásba, mert még olyat mondanék, amit később megbánnék. Jó lenne, ha máskor előbb gondolkodnál, mielőtt csak úgy meggyanúsítasz, egy ilyen abszurd dologgal. - Majd felpattantam, és elindultam ki a szobából, mielőtt hozzávágnék valamit, de az ajtóból még visszafordultam. -- Nagyon csalódtam benned Edward Cullen. Nem hittem volna, hogy ennyire nem bízol bennem, vagy Carlilse-ba, aki apád helyett is apád. - Majd rácsaptam az ajtót, és egy pillanat múlva már a lépcsőn viharoztam lefelé, szegény Emmettet majdnem fellökve. Hallottam, ahogy Edward utánam szól, hogy ne menjek, és ne haragudjak rá, de úgy éreztem jobb ha nem maradok vele egy helyiségben. Egy perc múlva már az erdő mélyén voltam. Kinéztem magamnak a legmagasabb fát arrafelé és meg sem álltam, míg felértem a tetejére.

 Közben minden olyan jelzővel illettem Edwardot, aki az én nagy örök szerelmem, amit máskor még csak nem is gondoltam soha. Még, hogy féltékeny rám és Carlisle-ra? Hát nem veszi észre, hogy ahová eddig eljutottam, az csak is Carlisle-nak köszönhető. Egyszerűen nem fér Edward idióta fejébe bele, hogy ő teljesen más. Akár mennyire is szeretem őt vannak dolgok, amiket csak Carlisle-lal tudok megbeszélni. Ő valahogy teljesen máshogy áll a dolgokhoz. Mindig meg tud nyugtatni, és eléri, hogy a dolgok pozitív oldalát lássam. Ő nekem olyan mint egy igazi apa, aki minden nyavajjgásomat, és hülyeségemet hősiesen tűri, és mindig van ideje rám. Ami megvallva, mindig is hiányzott. Ez Charlie-val nem igazán működött. Bár lehet, hogy ha végig együtt éltem volna vele, akkor sokkal szorosabb lett volna a kapcsolatunk, de sajnos ezt már soha nem tudom meg.

És Carlisle, minden téren pótolja nekem azt az igazi apai szeretetet, ami mindig is nagyon hiányzott. Charlie a maga módján, megadott minden szeretetet, de van valami pulssz, amit Carlisle akaratán kívül áraszt felém, és Edward jobb ha beletörődik, mert nem vagyok hajlandó erről lemondani. Idióta Edward... de mégis nagyon szeretem és nem ajánlom neki, hogy még egyszer ilyen vérlázító gondolatai legyenek, mert letekerem a fejét. Nem baj, most csak egye meg amit főzött. Egy pár napig hagyom, hogy csússzon, másszon előttem a bocsánatomért. Legközelebb tízszer is meggondolja, hogy mit mond.



( Carlisle szemszöge)


Nem volt egyszerű kicsempésznem a vérmintákat de tudom, hogy sikerülni fog Bellának minél hamarabb kontrollálnia magát. Igaz semmit nem sejt abból, hogy mi vár rá, de pont erre vagyok kíváncsi miként fog reagálni.
Amint hazaértem a kocsival gyorsan beálltam a garázsba. Épp indultam fel az emeletre, mikor Alice nem épp a megszokott kedves hangját hallottam, hanem nagyon dühösen kiabált Edwarddal. Felsiettem hozzájuk, és fura volt látni, ahogy a pöttöm lányom, kikelve veszekszik a fiammal.

 - Komolyan mondom, hogy nem vagy normális! Hogy mondhattál ilyet? - villogtak dühösen Alice szemei, és úgy tűnt, hogy jogosan van kiakadva, mert Edward nem igazán volt vitapartner. Inkább csendben tűrte kedvenc kishúga szitkozódásait. - Azt ajánlom, hogy menj utána de azonnal, vagy... esküszöm letekerem a fejed.

Reméltem, hogy Alice, csak mérgébe mondta ezt. Bár fogalmam se volt, hogy mi történt, de Bella távolléte miatt kezdtem sejteni valamit.

 - Jól van! Felfogtam. Egy idióta vagyok. Most boldog vagy? - szólalt meg végre Edward is.

 - Igen! De sokkal boldogabb lennék, ha valóban felfogtad, hogy mekkora egy... á hagyjuk - legyintett Alice, majd kiindult a szobából. Nekem oda köszönt, és utána beviharzott a szobájába, eléggé indulatosan becsapva az ajtót. Egy pár pillanatig haboztam, majd végül bementem Edwardhoz.

 - Mi volt ez? - néztem rá, de nem voltam biztos benne, hogy választ is kapok, elnézve Edward arckifejezését. - Végül kis idő múlva megszólalt.

 - Mondtam valamit Bellának, amiért megharagudott. De már megbántam - jött a tömör válasz.

 - És mégis mivel bántottad meg? - tudakoltam. - Kicsit elszomorított a helyzet, hisz Bella végre kezd rendbe jönni.

 - Hidd el, jobb ha nem tudod - csóválta meg a fejét.

 - Ha így állunk, akkor annál inkább szeretném tudni. - És most már komolyan kíváncsi vagyok, hogy mi ez az egész, és Alice mitől akadt ki ennyire. - Majd Edward úgy nézet rám, mint egy ötéves kisgyerek aki rosszat csinált, és be kell vallania.

 - Elégedj meg annyival, ha tudnád akkor valószínű, hogy az első atyai taslit megkapnám tőled, és totál jogosan. - Nos ezen rendesen meglepődtem, hisz úgy gondolom, hogy nem tudnának olyat tenni a gyerekeim, hogy bár mikor is kezet emeljek rájuk.

 - Ha így gondolod, akkor tényleg nem akarom tudni - adtam meg magam. - De legalább azt mond meg, hogy Bella hol lehet. Minél hamarabb el kéne kezdeni  a gyakorlást.

 - Biztos nem ment messzire - vonta meg a vállát.

 - És miért nem keresed meg? Én a helyedben már itt sem lennék.

 - Tudom. Ne hidd, hogy legszívesebben nem mennék utána. De biztos, hogy elküldene a fenébe. Inkább megvárom míg lenyugszik, vagy hazajön.

 - Viszont én nem várok erre - néztem komolyan Edwardra. - Megyek és megkeresem.

 - Rendben - egyezett bele. - Mondd meg neki, hogy sajnálom.

 - Szerintem orvos vagyok, és nem postás. Jó lenne, ha végre egyszer helyre hoznád a hülyeségedet. Fogalmam sincs, hogy mi történt, de ismerlek annyira, hogy sokszor előbb cselekszel, vagy mondasz valamit, mint gondolkodnál. - Azzal kimentem Edward szobájából és elindultam, hogy Bellát megkeressem. Lefelé menet, Esme sietett felém.

 - Mi történt? - nézett rám ijedten. - Csak a hangzavart hallottam. Alice nagyon veszekedett Edwarddal.

 - Pontosan én sem tudom, de Edward megbántotta valamivel Bellát és szegény úgy tűnik, hogy világgá szaladt. Megpróbálom utolérni, mielőtt túl messzire megy. Ráadásul minél hamarabb el kéne kezdeni a gyakorlást vele, ha minden gond nélkül végigszeretné csinálni Charlie szertartását.

 - Jól van menj csak - adott egy röpke csókot. - Én meg azt hiszem elbeszélgetek egy kicsit Edwarddal. - Szigorodott el az arca egy pillanatra.

 - Rendben - egyeztem bele. - Úgy tűnik, hogy ráfér már egy kis anyai szigor. - Majd én is adtam Esmének egy csókot, és elindultam Bella után, bár fogalmam se volt, hogy merre induljak. Találomra elindultam, majd eszembe jutott, hogy az a legegyszerűbb, ha megkérdezem tőle. Összpontosítottam, és már küldtem neki a gondolataimat.

 - Szia kicsim. Merre vagy? Remélem nem akarsz bújócskázni? - tudakoltam, és bíztam benne, hogy választ is kapok.

 - Ücsörgök egy fa tetején - jött a tömör válasz.

 - Kérlek szűkítsük a meghatározást. Legalább azt áruld el, hogy milyen fán vagy. - Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy Bella viszonylag jó  passzban van.

 - Eléggé magas, barna a törzse, és zöldek a levelei. Amúgy fenyőfa, ha tudni akarod.

 - Na meg állj! Csak találjalak meg - mosolyogtam magamba. - Te most szórakozol velem? - Ahogy haladtam, már éreztem az illatát. Egy perc múlva már a fa alatt álltam, aminek a tetején trónolt a kedvenc lányom.

 - Most a fa alatt fogsz ácsorogni, vagy fel is jössz hozzám? - szólt le hozzám, immár a hagyományos módon. - Vagy talán tériszonyod van? - kuncogott. - Egy pillanat alatt felértem hozzá, és elkaptam.

 - Na most legyen nagy a szád. - Majd elkezdtem megcsikizni. Már tudtam, hogy csak Edwardra haragszik és reméltem, hogy tőle megtudom mi történt.

 - Mi történt? - tértem egyből a lényegre. - Alice-t még nem láttam ennyire kiakadva. Már azt hittem, hogy leszedi Edward fejét. Mégis mivel bántott meg?

Bella nem mondott semmit, csak megcsóválta a fejét egy fura fintorral társítva. Már komolyan elképzelni sem tudom, hogy most mi van.

 - Kérlek kicsim - húztam magamhoz. - Legalább te áruld el, mert a többiek nem mondanak semmit. Tényleg ennyire rosszat mondott?

 - Miből gondolod? - nézett rám kérdően.

 - Abból, hogy Edward csak annyit árult el, ha tudnék róla, akkor jogosan megkapná tőlem az első pofont. Bár számomra ez lehetetlen lenne.

 - Komolyan ezt mondta? - mosolyodott el Bella halványan, és gonoszul csillogott a szeme. - Mert akkor tisztában van vele, hogy mekkora egy idióta. De megbánja még - sóhajtott Bella a távolba meredve.

 - Valahogy úgy érzem, hogy tőled sem tudom meg, bár abban bíztam, hogy te elmondod.

 - Inkább nem - rázta meg makacsul a fejét, majd egy kissé szemrehányóan nézet rám. - Különben te sem árultad el, hogy mire készültök Alice-szel. Már tisztára egy frászban vagyok, hogy mit kell csinálnom, hogy fejlődjön az önuralmam.

 - Ne legyél igazságtalan. Ez teljesen más - nyugtattam. - De jól van. Köthetünk egy egyezséget - nyújtottam felé a kezem.

 - Miben? - csillantak fel a szemei. - Majd a kezét belerakta az enyémbe.

- Elmondom, hogy mit fogunk csinálni, ha te is elárulod végre, hogy Edward mivel bántott meg - közöltem vele az egyezség feltételeit.

 - Ezt nem úgy hívják, hogy zsarolás? - mosolygott, majd kirántotta a kezét az enyémből.

 - Én inkább úgy hívnám, hogy enyhe apai terror - nevettem. - De úgy tűnik, hogy ez sem segít. Viszont, így te sem tudod meg, hogy mit találtunk ki neked.

 - Csak pasival ne kezdjen egy nő - forgatta meg a szemeit. -  Szóval biztos, hogy tudni akarod? - váltott komoly arcra Bella. - Előre szólok, hogy nem fog tetszeni.

 - Persze, hogy tudni akarom. - És meglepett, hogy Bella végül beadta a derekát.

 - Csak egy feltétellel árulom el - nézett rám szúrósan. - Edward nem tudhatja meg, hogy elmondtam.

 - Rendben - egyeztem bele, és most már tényleg furdalta az oldalamat a kiváncsiság. Majd Bella vett egy nagy levegőt, mielőtt hozzákezdett.

 - Edward meggyanúsított, hogy biztos van köztünk valami, mert túl sokat vagyunk együtt, és sok mindent veled beszélek meg. Már tegnap óta ilyen fura volt, és bántotta, hogy te találtál meg a régi házunkba. Tudom, hogy nem gondolta komolyan, de akkor is nagyon dühös vagyok rá, mert azt még lenyelem, hogy bennem nem bízik, de hogy rólad is egyáltalán merne ilyet feltételezni? Ezen totál kiakadtam - hadarta el egy szuszra Bella.

 - Hogy miii? Te és én? - kaptam sokkot hirtelen, és ha nem kapaszkodom, akkor egy dupla hátra szaltóval landolok. - Ezt meg, hogy gondolhatta? - csóváltam meg a fejem. Ezek után érthető, hogy Alice ennyire kiakadt. Percekig nem szóltam, csak próbáltam felfogni ezt a képtelenséget. Komolyan mondom, hogy Edward tényleg nem normális. Minden kezdett szépen helyre jönni, erre neki muszáj valami hülyeséggel elrontani mindent.

 - Azt hiszem, hogy nekem is el kellene beszélgetnem egy kicsit Edwarddal - motyogtam magam elé.

 - Ne! - szól hirtelen Bella. - Megígérted, hogy úgy teszel, mintha nem tudnál róla - nézett rám könyörgően.

 - Tudom kicsim, de... sok mindent elnézek, de egy ilyen súlyos hülyeség felett, már nem hunyhatok szemet. - Majd elgondolkodtam, és való igaz nem szeghetem meg a Bellának tett ígéretemet. - Jól van - mosolyogtam rá halványan. - De akkor is fogok vele beszélni alkalom adtán, hogy ne sejtse, tudom ezt az egészet.

 - Köszi - bújt oda hozzám Bella.

 Egy darabig csendben ültünk és furcsálltam, hogy Bella még nem követelte az alku rám eső részét.

 - Mondd csak! Nem akarod tudni, hogy mivel készültünk Alice-szel? Elvégre rajtam a sor, ha megegyeztünk.

 - Meggondoltam magam - mosolygott sejtelmesen. - Ha belementél akkor biztos nem lesz annyira rossz. Elvégre nem akar rosszat nekem az új apukám. - Csak mosolyogtam és hihetetlennek tűnt, hogy Bella pár szóval felülmúlja bármelyik testvére szeretetét. Vagy legalábbis ő nem rejti magába az érzéseket.Nem akarom elhinni, hogy Edward nem veszi észre, hogy Bella mekkora kincs neki.

 - Akkor, ha gondolod mehetünk is - ajánlottam. - Vagy még nem akarsz Edwarddal találkozni? Amit meg is értek.

 - Edwardot, csak bízd rám. Két nap és nem ismersz rá. Bár lehet, hogy kérek egy kis segítséget Rosalie-tól - merengett el a távolba. - Még nem sok tapasztalatom van e téren.

 - Szerintem meg ne így van - csóváltam meg a fejem. - Ti nők, született tehetségek vagytok abban, hogyan kínozzatok egy pasit - mosolyogtam. - Legfeljebb csak tanácsot kérhetsz Rose-tól. A génjeitekben van ez a fajta gonoszság.

 - Hú, ezt most úgy hangzott, mintha már Esme bevetette volna rajtad valamelyik módszert - kacagott Bella.

 - Eddig még megúsztam, és azért nagy teljesítmény száz év alatt nem kihúzni a gyufát.

 - Na, akkor Edward rekordot döntött. Hisz még, csak el sem jegyzett, de már kihúzta a gyufát, ahogy te mondtad.

 - Ebben igazat kell adjak. Különben is ezek után alaposan meggondolom, hogy hozzáadom e a kedvenc lányomat - mosolyogtam én is.

 Bella csak nevetett egy jót, majd mindketten egy laza mozdulattal leugrottunk a fáról, és elindultunk vissza a házba. A csalódásom ellenére, amit Edward iránt éreztem, elszomorított, de annak viszont örültem, hogy Bella nem vette annyira a lelkére a dolgot. Piszok mázlija lesz Edwardnak, ha ezt megússza egy kisebb fajta kínzással, persze nem szó szerint. És az is biztos, hogy idővel alaposan elfogok beszélgetni vele.

Próbáltam felülemelkedni ezen az egész félreértésen, és Bellával való nehéz feladatra koncentrálni.