( Carlisle szemszöge)
Épp, hogy lefékeztem, abban a pillanatban ugrottunk ki Jasperrel a kocsiból. Rögtön éreztük, hogy Alice és Edward ott vannak, és éreztük az idegen nő szagát. Charlie is itthon volt már, mert a rendőrautója a ház előtt állt.
- Te menj hátra - szóltam Jaspernek. - Ha csak én megyek az nem annyira feltűnő, de legyetek készenlétben. Biztos, hogy már ő is érzi a mi szagunkat. - Jasper bólintott, de némi aggodalmat láttam rajta. - Mi a gond? - tudakoltam.
- Belegondoltál, hogy szinte nulla az esélyünk, hogy ezt megússzuk anélkül, hogy felfednénk magunkat? - Fürkészte Jasper az arcom, de egy halván mosoly futott át rajta. - Vagy talán nem is bánnád, hogy Charlie megtudja. Igaz? - csóválta meg a fejét. - Ha így van, akkor rám számíthatsz - mondta határozottan. - És most gyerünk Charlie-t meg kell mentenünk, egy fenevadtól. - Majd elsuhant a ház mögé. Én meg igyekeztem az ajtó elé, hisz végül is meg van beszélve, hogy jövök hozzá. Így bekopogtam és már eldöntöttem, ha nem nyit ajtót, akkor is bemegyek.
Már épp emeltem a kezem, hogy kopogok, mikor Charlie ijedt hangját hallottam.
- Még is, mi a fene vagy te? És, mitől vagy ilyen jég hideg? - Charlie egyre jobban félt. - Te jó ég! Engedj el! - szólt rá, és én nem vártam tovább, és berontottam.
A látvány érdekes volt. A nomád, akit még soha nem láttam, épp rá akarta vetni magát Charlie-ra, de ebben megzavartam, és ílyedtében felugrott, majd felvette a tipikus támadó állást. Egy kicsit Victóriára emlékeztetett, legalábbis a gúnyos vigyora hasonló volt.
- Remek, ha gondolod megosztom veled - ajánlotta a nő. - Nagyon ízletesnek ígérkezik - nyalta meg a száját.
- Na, azt csak szeretnéd! - feleltem neki. - Tűnj el, míg megteheted - fenyegettem. - Ebben a városban, nem szedsz több áldozatot. - Közben rá néztem Charlie-ra, aki nem igazán értette, hogy mi folyik körülötte. - A nomád nő felnevetett, amitől a hideg rázott ki vámpír létemre.
- Csak nem egy vegáshoz van szerencsém? - Vett vissza a támadóállásból, és kiegyenesedett. - Azt hittem, ez csak szóbeszéd, hogy vagytok páran, akik kibírjátok a fincsi embervér nélkül. És, tényleg! - jött egy lépést közelebb. - Barna a szemed, akkor te valóban vega vagy.
- És, nem csak ő - lépett mellém Jasper. - Többen vagyunk, így jobb lenne, ha eltűnnél, mert ez lesz az utolsó napod.
- Jaj, és most félnem kéne? - kérdezte gúnyosan. - Tudtommal erősebb vagyok nálatok. - Majd egy lépést tett Charle felé.
- Meg ne próbálj közelíteni felé! - mordult rá Edward, aki az emeletről jött le. - Szegény Charlie, csak kapkodta a fejét.
- Na! Még egy? - nyögött fel. - Még is hányan vagytok? - nézett körbe és érezte, hogy szorul a hurok.
- Elegen ahhoz, hogy az ilyeneket likvidáljuk - csicsergett Alice lányom, aki a konyha felől sétált könnyedén.
- Te jó ég! - kiáltott fel nevetve. - Csak nem a híres Cullen családhoz van szerencsém? Már hallottam rólatok. A volturinál az igazat megvallva, nem vagytok valami népszerűek - kacagott nagyon idegesítő hangon. - Talán boldogok lesznek, ha megritkítom a családot.
- Lehet próbálkozni - adtam alá a lovat, hogy ezzel is kapkodásra késztessem. Közben, Edward bizonyára a gondolatait vizsgálta és nem eredménytelenül. Pár pillanat múlva, Bella szavait hallottam.
- Carlisle vigyázz! Edward üzeni, hogy a nő majd azt mondja, Alice-t fogja megtámadni, de téged akar valójában. Kérlek vigyázz magadra, és apura. Elvégre két apám is van, akiket egyformán imádok - bukott ki belőle.
- Köszönöm kicsim, ez nagyon jól esett. És ne aggódj, itt csak egy valaki fog rosszul járni.
Miután befejeztem Bellával a gondolatcserét, tényleg úgy tűnt, hogy Alice-re pályázik. Legalább is szóban.
- Azt hiszem, hogy a kis manóval kezdek - jelentette ki fennhéjázva, de fel voltam készülve a támadására, és mikor nem figyelt kacsintottam Jaspernek, aki egy alig látható mosollyal vette az adást. Persze, Alice-t se kell félteni.
- Na rajta! Ne csak a szád járjon! - hergelte a nőt Alice. - Ami úgy tűnt, hogy hatásos, mert ahogy Edward üzente Bellán keresztül, egyenesen nekem támadt. Amire számítottam, és amikor elért volna, félre ugrottam és a bestia, Jasper erős szorításában találta magát.
- Nos ennyi elég volt? - Néztem rá dühös fekete szemekkel.
- Persze nem adta meg magát, és addig vergődött, míg sikerült kiszabadulnia és azonnal Edwardot támadta. Szerencsére Edward a képességének köszönhetően tudta, hogy ez lesz és ügyesen kijátszva félre ugrott, majd elkapta a nyakát, és a lépcsőhöz vágta. De sajnos valóban erősnek bizonyult, így Edwardtól is meglépett. Alice, közben egyfolytában Charlie-t védte, aki tátott szájjal bámulta a jelenetet.
A nomád, akinek még a nevét sem tudom, de nem is érdekel, annyira bedühödött, hogy újra rám támadt, amit az utolsó pillanatban hárítottam és újra Jasper felé löktem. Akkora lendülettel estek el, hogy a polc ami mögöttük volt, már csak darabokban hevert a földön. Úgy gondoltam, hogy ebből elég és Jasper segítségével, végre lefogtuk. Nem vagyok híve az ilyen helyzetnek, hisz ketten egy ellen, nem valami fair állás, de most úgy érzem, hogy ez az a kivétel, ami erősíti a szabályt.
- Gyerünk Jazz, törd ki végre a nyakát! - szólt dühösen Alice. - Vagy én teszem meg. Még egyszer nem fog rád támadni, vagy apára ez a... - De nem mondta tovább. És a következő pillanatban jött a hang, amitől vámpír létemre kiráz a hideg. Egy pillanatra becsuktam a szemem, de mikor kinyitottam a nomád feje, már Jasper kezében volt.
.-- Még is, mi volt ez az egész?! - találta meg a hangját Charlie, majd leült a kanapéra, és döbbenten cikázott a tekintete közöttünk, és tágra nyílt pupillákkal nézte a darabokban heverő ex vámpírt. - És, mi volt ez az izé? - mutatott a romhalmazra. - Mert,... nem ember az biztos!
- Nézd Charlie - kezdtem, és kutattam megfelelő szavak után. - Úgy gondolom és a gyerekeim is, hogy ideje megtudnod valamit.
- Hát, ne kímélj - csóválta meg a fejét. - Amit megtudok, gondolom nem lesz rosszabb a látottaknál. Ugye?
- Ami azt illeti, nem lesz rosszabb, de... mindegy mielőtt bár mit is mondanánk, előtte még el kell rendezni valamit. - Majd, Jasperre néztem.
- Gyere, égessük el odakint.
- Majd én segítek neki - szólt Edward, és Jasperrel együtt összeszedték a darabokat és kivonultak vele a házból.
Egy darabig csendben ültünk, míg a fiúk házon kívül voltak. Közben, Alice próbálta a még épen maradt tárgyakat kimenteni a romhalmaz alól. Charlie hol engem, vagy Alice-t nézte és látszott most úgy érzi magát, mintha nem is a valóságban lenne. Próbáltam pörgetni az agyam, hogy miként vázoljuk Charlie-nak ezt az egészet, de kár volt előre elgondolni, hogy mit fogunk mondani neki. Úgy is attól függ, ő miként fogadja, és a kérdései által fog terelődni ez a beszélgetés. Pár perc múlva Jasper és Edward visszatértek, és leültek. Charlie nagyon feszülten nézett minket felváltva, és biztos voltam benne, hogy a több ezer kérdés közül ami a fejében kavarog, fogalma sincs melyiket tegye fel előbb. Ránéztem Edwardra, aki csak alig láthatóan megingatta a fejét, ezzel jelezve, hogy nagy a zűr Charlie fejében.
- Szóval? - kezdte. - Ez a túl szép nő, aki gondolom meg akart ölni, vámpír lett volna? És, ő ölte meg azokat a szerencsétleneket. Ezért nem volt egy csepp vér se bennük? - nézett rám választ várva. - Charlie, egyből belevágott a téma közepébe, ami nem is olyan rossz.
- Igen egy vámpír volt, és épp téged szemelt ki magának - feleltem, és már tudtam a következő kérdését.
- És ti, honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? Csak nem ti is... - Majd riadtan hordozta körbe a tekintetét. - Te jó ég! Hisz ti is azok vagytok. Hogy eddig nem jöttem rá. A sápadtság, a szemszínetek változása, és... ugyan olyan gyorsak voltatok, mint az a nő. - Majd a kezébe temette az arcát, és kis idő múlva döbbenten nézett rám.
- De nem értem, hogy tudsz orvosként dolgozni, ha... nem ez képtelenség - csóválta meg a fejét.
- Charlie. Igen mi is vámpírok vagyunk, de más fajták - próbáltam megmagyarázni.
- Ezt, hogy érted? Hogy lehet egy vámpír más? Hisz akkor ti is vérrel táplálkoztok, és... mondd, hogy a régi halálesetekhez, és eltűnésekhez nincs közötök? - kérdezte szinte könyörgően. - Nem tudnám elképzelni rólatok, hogy valakit megölnétek.
- Mint az előbb mondtam, mások vagyunk. Nem bántunk senkit. Az a vámpírnő is azért mondta, hogy vegetáriánusok vagyunk, mert csak állati vérrel táplálkozunk. Én is, és a családom is tartózkodunk az embervértől. Ezért tudok orvosként dolgozni, mert sosem ittam embervért. És a családomban is, ha valaki régen bántott is valakit, már megbánta, és több száz éve felhagyott vele. Mindig is próbálunk több kevesebb sikerrel, ugyan olyan civilizáltan élni, mint az emberek. - Charlie, majdhogy nem tátott szájjal hallgatta, amit mondtam.
- Több száz éve? - ragadt le ezen a ponton. - Mégis hány évesek vagytok? Mert, ezt én úgy értelmeztem, hogy biztos nem annyi évesek vagytok, mint amennyinek kinéztek.
- Biztos tudni akarod? - mosolyodtam el halványan.
- Igen! - jelentette ki magabiztosan. - Ha már vámpírok léteznek, és az egyik jó barátom, akkor talán jogom van megtudni, hogy valójában hány éves. Nem? Ráadásul a lányom nagy szerelme egy vámpír volt - nézett Edwardra, aki csak halványan elmosolyodott.
- Nos, engem ezerhatszáz hatvanháromba támadott meg egy vámpír. Akkor huszonhárom évesen változtam át. - Őszintén mosolygásra késztetett Charlie arckifejezése. Legalábbis úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy holnaptól itt a világvége.
- Hogy miii?! Ezeeerhatszáááz hatvanhááárom? - ismételte, és látszott, hogy egy azonnali fejszámolásba kezdett. - Ne viccelj, te már majdnem négyszáz éves vagy - állapította meg.
- Pontosabban háromszázhatvankettő - javítottam ki. - Ezek után Charlie-nak nagyjából elmeséltünk mindent. Úgy vettem észre, hogy néha kételkedett, de ugyanakkor el is akarta hinni. Majd mikor ott tartottunk, hogy ki mikor változott át, és Edwar, Rosalie, Esme, Emmett a halálukon voltak, és csak így menthettem meg, eléggé elgondolkodott. Edward fel is szisszent, hisz a gondolataiból tudta Charlie min agyal, amit persze sejtettem. Bella lesz a következő téma. Kis idő múlva Charlie elszánt tekintettel nézett rám.
- Mondd, hogy Bellát is megmentetted. És jól érzem, hogy él, és nem halt meg. Csak már ő is vámpír. - Pár pillanatig néma csend lapult a Swan házra. Meglepő Charlie hozzáállása. Ennyire szereti Bellát, hogy nem bánja, hogy vámpír lett.
- Igen Bella velünk van - előzött meg Edward a válasszal. - Már ő is... olyan mint mi. Egyszerűen képtelenek voltunk őt elengedni, és ha nem így alakul, akkor később úgy is bekövetkezett volna.
- Mi? Akkor Bella életben van? - lelkendezett Charlie. - Vigyetek el hozzá, most azonnal - kérte.
- Várj kérlek - csitítottam. - Ez nem ilyen egyszerű. Bella még nagyon az elején van a mi életünknek, és még nincs olyan mértékű önuralma, mint nekünk.
- Ezt most, hogy értsem? - csodálkozott Charlie.
- Ha elveszti a fejét, akkor meg is támadhat, és megöl.
- Ezt nem hiszem, hisz csak nem bántaná a saját apját - értetlenkedett.
- Charlie - vágott közbe Alice. - Figyelj Bellának most függetlenül, hogy az apja vagy, csak egy csábító két lábon járó vérrel teli tartály vagy. Hiába nem akarna bántani, a vámpírösztöne még kiszámíthatatlan. És az örökkévalóságig nem tudná megbocsájtani magának, ha bántana. Meg kell értened, hogy akármennyire is szépítjük a dolgot, Bella most még egy ideig, egy vérengző szörnyeteg, akinek mérhetetlen a szomja legalább egy éves koráig.
- Nem érdekel! Akkor is szeretném látni. Majd... mit tudom én... vigyáztok, hogy ne bántson.
- Rendben - adtam meg magam egy kétségbe esett apa kérésének. - De egy valamit meg kell ígérned - néztem komolyan Charlie-ra.
- Bármit, csak engedjétek, hogy lássam - kérte.
- Soha senkinek nem mondhatsz semmit! - jelentettem ki ellenmondást nem tűrően. - Mert, nem csak minket hozol bajba, hanem Bellát is. Senki nem tudhat erről. Ígérd meg!
- Rendben. Sírba viszem a titkot - mondta komolyan Charlie. - Egy kissé megkönnyebbültem.
- Még valami! - jutott eszembe. - Adjatok legalább fél órát, hogy beszéljek Bellával, és csak utána gyertek ti is. - Mindenki egyetértett, még Edward is, hisz ő is tudja, hogy valamiért Bellát én tudom csak igazán megnyugtatni.
Gyorsan beültem a kocsiba, és izgatottan indítottam. Erősen koncentráltam, és csak annyit küldtem gondolatban Bellának, hogy Charlie jól van és van egy óriási meglepetésünk. Persze egyből faggatózni akart, amit nem hagytam, és csak annyit kértem tőle, hogy mire hazaérek menjen a dolgozószobámba, mert beszélni akarok vele. Miután elköszöntem tőle, egyre gyorsabban mentem, hogy minél hamarabb hazaérjek.
Épp, hogy lefékeztem, abban a pillanatban ugrottunk ki Jasperrel a kocsiból. Rögtön éreztük, hogy Alice és Edward ott vannak, és éreztük az idegen nő szagát. Charlie is itthon volt már, mert a rendőrautója a ház előtt állt.
- Te menj hátra - szóltam Jaspernek. - Ha csak én megyek az nem annyira feltűnő, de legyetek készenlétben. Biztos, hogy már ő is érzi a mi szagunkat. - Jasper bólintott, de némi aggodalmat láttam rajta. - Mi a gond? - tudakoltam.
- Belegondoltál, hogy szinte nulla az esélyünk, hogy ezt megússzuk anélkül, hogy felfednénk magunkat? - Fürkészte Jasper az arcom, de egy halván mosoly futott át rajta. - Vagy talán nem is bánnád, hogy Charlie megtudja. Igaz? - csóválta meg a fejét. - Ha így van, akkor rám számíthatsz - mondta határozottan. - És most gyerünk Charlie-t meg kell mentenünk, egy fenevadtól. - Majd elsuhant a ház mögé. Én meg igyekeztem az ajtó elé, hisz végül is meg van beszélve, hogy jövök hozzá. Így bekopogtam és már eldöntöttem, ha nem nyit ajtót, akkor is bemegyek.
Már épp emeltem a kezem, hogy kopogok, mikor Charlie ijedt hangját hallottam.
- Még is, mi a fene vagy te? És, mitől vagy ilyen jég hideg? - Charlie egyre jobban félt. - Te jó ég! Engedj el! - szólt rá, és én nem vártam tovább, és berontottam.
A látvány érdekes volt. A nomád, akit még soha nem láttam, épp rá akarta vetni magát Charlie-ra, de ebben megzavartam, és ílyedtében felugrott, majd felvette a tipikus támadó állást. Egy kicsit Victóriára emlékeztetett, legalábbis a gúnyos vigyora hasonló volt.
- Remek, ha gondolod megosztom veled - ajánlotta a nő. - Nagyon ízletesnek ígérkezik - nyalta meg a száját.
- Na, azt csak szeretnéd! - feleltem neki. - Tűnj el, míg megteheted - fenyegettem. - Ebben a városban, nem szedsz több áldozatot. - Közben rá néztem Charlie-ra, aki nem igazán értette, hogy mi folyik körülötte. - A nomád nő felnevetett, amitől a hideg rázott ki vámpír létemre.
- Csak nem egy vegáshoz van szerencsém? - Vett vissza a támadóállásból, és kiegyenesedett. - Azt hittem, ez csak szóbeszéd, hogy vagytok páran, akik kibírjátok a fincsi embervér nélkül. És, tényleg! - jött egy lépést közelebb. - Barna a szemed, akkor te valóban vega vagy.
- És, nem csak ő - lépett mellém Jasper. - Többen vagyunk, így jobb lenne, ha eltűnnél, mert ez lesz az utolsó napod.
- Jaj, és most félnem kéne? - kérdezte gúnyosan. - Tudtommal erősebb vagyok nálatok. - Majd egy lépést tett Charle felé.
- Meg ne próbálj közelíteni felé! - mordult rá Edward, aki az emeletről jött le. - Szegény Charlie, csak kapkodta a fejét.
- Na! Még egy? - nyögött fel. - Még is hányan vagytok? - nézett körbe és érezte, hogy szorul a hurok.
- Elegen ahhoz, hogy az ilyeneket likvidáljuk - csicsergett Alice lányom, aki a konyha felől sétált könnyedén.
- Te jó ég! - kiáltott fel nevetve. - Csak nem a híres Cullen családhoz van szerencsém? Már hallottam rólatok. A volturinál az igazat megvallva, nem vagytok valami népszerűek - kacagott nagyon idegesítő hangon. - Talán boldogok lesznek, ha megritkítom a családot.
- Lehet próbálkozni - adtam alá a lovat, hogy ezzel is kapkodásra késztessem. Közben, Edward bizonyára a gondolatait vizsgálta és nem eredménytelenül. Pár pillanat múlva, Bella szavait hallottam.
- Carlisle vigyázz! Edward üzeni, hogy a nő majd azt mondja, Alice-t fogja megtámadni, de téged akar valójában. Kérlek vigyázz magadra, és apura. Elvégre két apám is van, akiket egyformán imádok - bukott ki belőle.
- Köszönöm kicsim, ez nagyon jól esett. És ne aggódj, itt csak egy valaki fog rosszul járni.
Miután befejeztem Bellával a gondolatcserét, tényleg úgy tűnt, hogy Alice-re pályázik. Legalább is szóban.
- Azt hiszem, hogy a kis manóval kezdek - jelentette ki fennhéjázva, de fel voltam készülve a támadására, és mikor nem figyelt kacsintottam Jaspernek, aki egy alig látható mosollyal vette az adást. Persze, Alice-t se kell félteni.
- Na rajta! Ne csak a szád járjon! - hergelte a nőt Alice. - Ami úgy tűnt, hogy hatásos, mert ahogy Edward üzente Bellán keresztül, egyenesen nekem támadt. Amire számítottam, és amikor elért volna, félre ugrottam és a bestia, Jasper erős szorításában találta magát.
- Nos ennyi elég volt? - Néztem rá dühös fekete szemekkel.
- Persze nem adta meg magát, és addig vergődött, míg sikerült kiszabadulnia és azonnal Edwardot támadta. Szerencsére Edward a képességének köszönhetően tudta, hogy ez lesz és ügyesen kijátszva félre ugrott, majd elkapta a nyakát, és a lépcsőhöz vágta. De sajnos valóban erősnek bizonyult, így Edwardtól is meglépett. Alice, közben egyfolytában Charlie-t védte, aki tátott szájjal bámulta a jelenetet.A nomád, akinek még a nevét sem tudom, de nem is érdekel, annyira bedühödött, hogy újra rám támadt, amit az utolsó pillanatban hárítottam és újra Jasper felé löktem. Akkora lendülettel estek el, hogy a polc ami mögöttük volt, már csak darabokban hevert a földön. Úgy gondoltam, hogy ebből elég és Jasper segítségével, végre lefogtuk. Nem vagyok híve az ilyen helyzetnek, hisz ketten egy ellen, nem valami fair állás, de most úgy érzem, hogy ez az a kivétel, ami erősíti a szabályt.
- Gyerünk Jazz, törd ki végre a nyakát! - szólt dühösen Alice. - Vagy én teszem meg. Még egyszer nem fog rád támadni, vagy apára ez a... - De nem mondta tovább. És a következő pillanatban jött a hang, amitől vámpír létemre kiráz a hideg. Egy pillanatra becsuktam a szemem, de mikor kinyitottam a nomád feje, már Jasper kezében volt.
.-- Még is, mi volt ez az egész?! - találta meg a hangját Charlie, majd leült a kanapéra, és döbbenten cikázott a tekintete közöttünk, és tágra nyílt pupillákkal nézte a darabokban heverő ex vámpírt. - És, mi volt ez az izé? - mutatott a romhalmazra. - Mert,... nem ember az biztos!
- Nézd Charlie - kezdtem, és kutattam megfelelő szavak után. - Úgy gondolom és a gyerekeim is, hogy ideje megtudnod valamit.
- Hát, ne kímélj - csóválta meg a fejét. - Amit megtudok, gondolom nem lesz rosszabb a látottaknál. Ugye?
- Ami azt illeti, nem lesz rosszabb, de... mindegy mielőtt bár mit is mondanánk, előtte még el kell rendezni valamit. - Majd, Jasperre néztem.
- Gyere, égessük el odakint.
- Majd én segítek neki - szólt Edward, és Jasperrel együtt összeszedték a darabokat és kivonultak vele a házból.
Egy darabig csendben ültünk, míg a fiúk házon kívül voltak. Közben, Alice próbálta a még épen maradt tárgyakat kimenteni a romhalmaz alól. Charlie hol engem, vagy Alice-t nézte és látszott most úgy érzi magát, mintha nem is a valóságban lenne. Próbáltam pörgetni az agyam, hogy miként vázoljuk Charlie-nak ezt az egészet, de kár volt előre elgondolni, hogy mit fogunk mondani neki. Úgy is attól függ, ő miként fogadja, és a kérdései által fog terelődni ez a beszélgetés. Pár perc múlva Jasper és Edward visszatértek, és leültek. Charlie nagyon feszülten nézett minket felváltva, és biztos voltam benne, hogy a több ezer kérdés közül ami a fejében kavarog, fogalma sincs melyiket tegye fel előbb. Ránéztem Edwardra, aki csak alig láthatóan megingatta a fejét, ezzel jelezve, hogy nagy a zűr Charlie fejében.
- Szóval? - kezdte. - Ez a túl szép nő, aki gondolom meg akart ölni, vámpír lett volna? És, ő ölte meg azokat a szerencsétleneket. Ezért nem volt egy csepp vér se bennük? - nézett rám választ várva. - Charlie, egyből belevágott a téma közepébe, ami nem is olyan rossz.
- Igen egy vámpír volt, és épp téged szemelt ki magának - feleltem, és már tudtam a következő kérdését.
- És ti, honnan tudtátok, hogy bajban vagyok? Csak nem ti is... - Majd riadtan hordozta körbe a tekintetét. - Te jó ég! Hisz ti is azok vagytok. Hogy eddig nem jöttem rá. A sápadtság, a szemszínetek változása, és... ugyan olyan gyorsak voltatok, mint az a nő. - Majd a kezébe temette az arcát, és kis idő múlva döbbenten nézett rám.
- De nem értem, hogy tudsz orvosként dolgozni, ha... nem ez képtelenség - csóválta meg a fejét.
- Charlie. Igen mi is vámpírok vagyunk, de más fajták - próbáltam megmagyarázni.
- Ezt, hogy érted? Hogy lehet egy vámpír más? Hisz akkor ti is vérrel táplálkoztok, és... mondd, hogy a régi halálesetekhez, és eltűnésekhez nincs közötök? - kérdezte szinte könyörgően. - Nem tudnám elképzelni rólatok, hogy valakit megölnétek.
- Mint az előbb mondtam, mások vagyunk. Nem bántunk senkit. Az a vámpírnő is azért mondta, hogy vegetáriánusok vagyunk, mert csak állati vérrel táplálkozunk. Én is, és a családom is tartózkodunk az embervértől. Ezért tudok orvosként dolgozni, mert sosem ittam embervért. És a családomban is, ha valaki régen bántott is valakit, már megbánta, és több száz éve felhagyott vele. Mindig is próbálunk több kevesebb sikerrel, ugyan olyan civilizáltan élni, mint az emberek. - Charlie, majdhogy nem tátott szájjal hallgatta, amit mondtam.
- Több száz éve? - ragadt le ezen a ponton. - Mégis hány évesek vagytok? Mert, ezt én úgy értelmeztem, hogy biztos nem annyi évesek vagytok, mint amennyinek kinéztek.
- Biztos tudni akarod? - mosolyodtam el halványan.
- Igen! - jelentette ki magabiztosan. - Ha már vámpírok léteznek, és az egyik jó barátom, akkor talán jogom van megtudni, hogy valójában hány éves. Nem? Ráadásul a lányom nagy szerelme egy vámpír volt - nézett Edwardra, aki csak halványan elmosolyodott.
- Nos, engem ezerhatszáz hatvanháromba támadott meg egy vámpír. Akkor huszonhárom évesen változtam át. - Őszintén mosolygásra késztetett Charlie arckifejezése. Legalábbis úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy holnaptól itt a világvége.
- Hogy miii?! Ezeeerhatszáááz hatvanhááárom? - ismételte, és látszott, hogy egy azonnali fejszámolásba kezdett. - Ne viccelj, te már majdnem négyszáz éves vagy - állapította meg.
- Pontosabban háromszázhatvankettő - javítottam ki. - Ezek után Charlie-nak nagyjából elmeséltünk mindent. Úgy vettem észre, hogy néha kételkedett, de ugyanakkor el is akarta hinni. Majd mikor ott tartottunk, hogy ki mikor változott át, és Edwar, Rosalie, Esme, Emmett a halálukon voltak, és csak így menthettem meg, eléggé elgondolkodott. Edward fel is szisszent, hisz a gondolataiból tudta Charlie min agyal, amit persze sejtettem. Bella lesz a következő téma. Kis idő múlva Charlie elszánt tekintettel nézett rám.
- Mondd, hogy Bellát is megmentetted. És jól érzem, hogy él, és nem halt meg. Csak már ő is vámpír. - Pár pillanatig néma csend lapult a Swan házra. Meglepő Charlie hozzáállása. Ennyire szereti Bellát, hogy nem bánja, hogy vámpír lett.
- Igen Bella velünk van - előzött meg Edward a válasszal. - Már ő is... olyan mint mi. Egyszerűen képtelenek voltunk őt elengedni, és ha nem így alakul, akkor később úgy is bekövetkezett volna.
- Mi? Akkor Bella életben van? - lelkendezett Charlie. - Vigyetek el hozzá, most azonnal - kérte.
- Várj kérlek - csitítottam. - Ez nem ilyen egyszerű. Bella még nagyon az elején van a mi életünknek, és még nincs olyan mértékű önuralma, mint nekünk.
- Ezt most, hogy értsem? - csodálkozott Charlie.
- Ha elveszti a fejét, akkor meg is támadhat, és megöl.
- Ezt nem hiszem, hisz csak nem bántaná a saját apját - értetlenkedett.
- Charlie - vágott közbe Alice. - Figyelj Bellának most függetlenül, hogy az apja vagy, csak egy csábító két lábon járó vérrel teli tartály vagy. Hiába nem akarna bántani, a vámpírösztöne még kiszámíthatatlan. És az örökkévalóságig nem tudná megbocsájtani magának, ha bántana. Meg kell értened, hogy akármennyire is szépítjük a dolgot, Bella most még egy ideig, egy vérengző szörnyeteg, akinek mérhetetlen a szomja legalább egy éves koráig.
- Nem érdekel! Akkor is szeretném látni. Majd... mit tudom én... vigyáztok, hogy ne bántson.
- Rendben - adtam meg magam egy kétségbe esett apa kérésének. - De egy valamit meg kell ígérned - néztem komolyan Charlie-ra.
- Bármit, csak engedjétek, hogy lássam - kérte.
- Soha senkinek nem mondhatsz semmit! - jelentettem ki ellenmondást nem tűrően. - Mert, nem csak minket hozol bajba, hanem Bellát is. Senki nem tudhat erről. Ígérd meg!
- Rendben. Sírba viszem a titkot - mondta komolyan Charlie. - Egy kissé megkönnyebbültem.
- Még valami! - jutott eszembe. - Adjatok legalább fél órát, hogy beszéljek Bellával, és csak utána gyertek ti is. - Mindenki egyetértett, még Edward is, hisz ő is tudja, hogy valamiért Bellát én tudom csak igazán megnyugtatni.
Gyorsan beültem a kocsiba, és izgatottan indítottam. Erősen koncentráltam, és csak annyit küldtem gondolatban Bellának, hogy Charlie jól van és van egy óriási meglepetésünk. Persze egyből faggatózni akart, amit nem hagytam, és csak annyit kértem tőle, hogy mire hazaérek menjen a dolgozószobámba, mert beszélni akarok vele. Miután elköszöntem tőle, egyre gyorsabban mentem, hogy minél hamarabb hazaérjek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése