Vég, és Kezdet 14.

( Carlisle szemszöge)




 Mikor hazaértünk, Edward próbált Bella körül legyeskedni, de úgy tűnt, hogy feleslegesen. Valószínű, hogy rendesen meg kell dolgoznia Bella bocsánatáért. Nekem is nehezen ment, hogy ne szóljak neki, de az ígéretemet illő volt betartanom. Főleg, hogy a gondolataimat nagyon kellet kontrolállni, hogy Edward ne tudjon beleolvasni, vagy legalábbis csak olyat lásson amit megengedek. Így kifejezetten csak arra összpontosítottam, hogy minden jól sikerüljön Bellával. Azért elővigyázatosságból, Jasper és Emmett ott lesznek, ha netán Bellát vissza kell tartani, attól, hogy rám támadjon, hisz nálam lesznek a vérminták. Beérve a nappaliba szerencsére mindenki ott volt. Bella felment a szobájába, ahova Edward kiskutyaként követte, ami most jól jött, hisz Edwardot nem szívesen kérném meg, hogy segítsen.

 - Srácok! - fordultam a másik két fiamhoz. - Szeretném, ha ti is bent lennétek mikor előveszem a vért, és ha szükséges akkor közbeléptek. Rendben? - néztem rájuk.

 - Oké - felelték kórusban.

 - Gyertek készítsük elő a terepet - kértem, majd elindultunk a dolgozószobám felé. Miután elkészítettem mindent, szóltam Bellának, hogy jöjjön. A fiúk készenlétbe voltak. Jasper az ajtónál állt, Emmett egy kicsit közelebb az asztalomhoz. Én az asztal előtt álltam kezembe a vérmintákkal. Mire Bella leért már az egész szobát átjárta a legalább ötféle vérminta szaga. Szerencsére nekünk, már semmilyen erőfeszítésbe nem került ellenállni. Igaz Jasper néha elfintorodott, de hősiesen bírta.

Amint Bella belépett, a szeme azonnal befeketedett, és hirtelen indult meg felém, de fél úton megtorpant. Hol rám nézett, hol a mintákat nézte izzó szemekkel. Látszott, hogy minden izma pattanásig feszül és komoly csatát vív a benne lévő szörnyeteggel. Néha úgy tűnt, hogy már csak pillanatok kérdése és egyenesen felém ront, de aztán meggondolta magát. Jasper és Emmett is ugrásra készen álltak, hogy azonnal közbelépjenek. Bella újra elindult felém de olyan volt, mintha valami visszatartaná. Majd lehunyta a szemét a kezeit ökölbe szorította, utána újra meredtem bámulta a kezembe lévő áhított csemegét. A következő pillanatban rám nézett, de már nem olyan vad tekintettel hanem szelídebben. Újra lehunyta a szemét, megingatta a fejét, megfordult és mint akit kergetnek eltűnt a szobából.

Legalább egy percig meg sem tudtam szólalni a meglepetéstől, majd Jasper törte meg a csendet, aki szintén kikerekedett szemmel bámulta az ajtót, ahol Bella távozott. Emmett, csak elismerően füttyentett.

 - Ha ezt nem a saját szememmel látom, akkor nem hiszem el - tűnődött Jasper. - Ez elképesztő! Szerintem Bella rekordot döntött - nézett rám mosolyogva.

Mire válaszoltam volna, a többiek jöttek be kíváncsian, hogy mi történt. Közben gyorsan visszazártam a vérmintákat és kinyitottam az ablakot. Közben azon agyaltam, hogy miért is történt így. Valami nem stimmel. Egyáltalán nem ilyen reakciót vártam Bellától. Ebben azért van tapasztalatom.

 - Na mondjátok már mi történt! - faggatott Esme mosolyogva. - Hogy ment? És Bella hová tűnt?

 - Ne haragudj, majd a fiúk elmesélik - hárítottam. - Most azonnal beszélnem kell vele. Mert nem is tudom... - Nem fejeztem be, hanem mentem Bella után, akit a teraszon találtam meg. Sejtettem, hogy friss levegőre vágyik.

 - Bella! Jól vagy? - léptem mellé, és szegény még mindig megfeszített izmokkal támasztotta a korlátot.

 - Láthatod remekül  - felelte letörten. - Mára ennyi elég volt nekem - közölte határozottan.

 - Én is így gondolom, hogy kezdetnek bőven elég volt - egyeztem bele, de ahogy éreztem, valami nagyon nem úgy sült el, ahogy gondoltam, vagy Bella számított rá. - Őszintén nagyon megleptél, hisz mindenre felkészültem de erre nem, hogy semmi nem történik.

 - Egyenesen borzalmas volt. Csak az tartott vissza, hogy nem akarlak bántani - bukott ki belőle. Egyáltalán nem volt sikeres számomra, mert csak a te irántad érzett tiszteletből voltam képes uralkodni magamon. De mi lesz ha egyszer nem vagy ott? - nézett rám elkeseredve. - Vagy ha egyszer tényleg egyedül leszek?  Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz - csóválta meg a fejét. - Nos, nem igazán tudtam, hogy erre mit mondjak. De hirtelen bevillant egy ötlet, amitől kiderül, hogy Bella valóban erős jellem e.

 - Kicsim. Független attól, hogy  így érzed, akkor is jó kezdet. Mindannyiunkat leköröztél. És ne hidd, hogy csak miattam voltál képes ellenállni, mert ha nem akarnád ezt az életformát, akkor nem érdekelt volna semmi, csak az, hogy megszerezd tőlem a vért.

 - Most csak vigasztalni akarsz - hajtotta le a fejét szomorúan. - És egyáltalán nem volt nagy dolog. - Majd halványan elmosolyodott. - Különben is téged senki nem tud lekörözni.

 - Ezt most, hogy érted? Hisz Rose, vagy Emmett sem bántottak soha senkit.

 - Ez így igaz. De gondolj csak bele, nekik volt segítségük, ahogy nekem is. Neked volt valaki aki elmondta volna, hogy mi a fene történik veled? - nézett rám kérdően. - Totál magadra voltál utalva, és ennek ellenére a saját önuralmadnak köszönhetően jutottál idáig. Neked senki nem segített, mikor újszülött voltál. Érted már? E miatt vagy különleges. És valószínű, hogy nem is lesz még egy ilyen vámpír, mint te, míg világ a világ. És tudod mire jöttem rá? - mosolygott rám. - Én csak megingattam a fejem, hogy nem. - Köztünk a Volturi név, még a legvadabb vérszomjasabb vámpírba is félelmet kelt. Független attól, hogy az általuk hozott szabályokat betartjuk, vagy sem. Ennek ellenére féltél valaha is tőlük?

 - Nem, de nem is adtam okot rá, hogy nézeteltérésem legyen velük - feleltem őszintén, és nagyon meglepett a társalgásunk legújabb formája.

 - Arra jöttem rá, hogy a Volturi tart tőled, és valahol tisztelnek, hogy ilyen életformát élsz.

 - Na várj kicsim, ezt most nem igazán értem. Még, hogy tartanának tőlem. - Bella csak mosolygott azon, hogy mennyire meglepett az iménti kijelentése.

 - Mindenre emlékszem, mikor kómában voltam, és csak naphosszat meséltél nekem, az életedről - mosolygott. - Arra különösen, mikor Volterrába kerültél, és Aro a képességével minden másodpercedről tudott. Nagyon is meglepődött, hogy magadra hagyott újszülöttként, tudatalattidban minden ránk vonatkozó szabályt betartottál. És azért meg tisztel, még akkor is, ha ezt soha nem fogja bevallani magának, hogy semmivel nem tudott lebeszélni a vegetáriánus életedről. Ja és azt kihagytam - kuncogott. - Hogy féltékenyek is, hogy ennyien együtt vagyunk. Hisz utánuk, mi vagyunk a legtöbben egy családként, és nagyon szeretnék némelyikünk képességét. Lassan a Cullen név is, hasonló hatást kelt, mint a Volturi.

Pár percig, csak hallgattam, és rágódtam Bella szavain. Megdöbbentett, hogy ő így látja a dolgokat és semmi nem jutott eszembe, amivel nem értek egyet. Valóban, már voltak jelei annak, hogy a Volturi klánnak leginkább az nem tetszik, hogy nagy a családunk.

 - Azt hiszem, hogy teljesen egyet kell értsek a húgival - kaptam fel a fejem Jasper hangjára. - Ő végre kimondta azt, amit mindegyikünk sejtett. És ebben mindenki egyetért - mosolygott Jasper, és a többiek is gyülekeztek a teraszon.

 - Ha így gondoljátok, az csak jó mindenkinek - mosolyogtam el magam, és oda léptem Esme mellé. - Nagyon jól esett, hogy így összetart a család, és remélem, hogy Edward is helyre teszi magát, mert kap egy hónap szobafogságot.

 - Azt hiszem, nekem van még egy kis beszélnivalóm valakivel - szólt Bella váratlanul, és közben felsandított Edward ablaka felé.

 - Hát, akkor csak ügyesen - mosolyogtam halványan rá. - Ja, és holnapra készülj, mert újabb kihívások várnak rád.

 - Még is mi? - nyögte Bella.

 - Majd meglátod - zártam le, és direkt nem mondtam neki semmit. - Bella kissé durcásan, de egy halvány mosollyal az arcán vonult el.

 - Mit találtál ki neki? - érdeklődött Esme, és Jasper is kíváncsi volt rá, legalábbis a felcsillant szemeiből erre következtettem.

 - Ha úgy vesszük, holnap Bellát bedobom a mély vízbe. Elviszem egy távolabbi városba, ahol senki nem ismer minket, és élesben gyakorlok vele. A mai után úgy gondolom, hogy nem lesz semmi baj.

 - Esme, csak felszisszent. - Őszintén remélem, hogy nem lesz gond. Én sosem felejtem el, hogy mennyire nehéz volt... - szorította össze a szemét. -  Az a több ezer illat. Kérlek nagyon legyél óvatos - nézett rám félve.

 - Ne aggódj, bízok Bellában. De,  - Majd Jasper felé fordultam. - Ha nincs más dolgod, akkor szeretném, ha te is jönnél, de úgy, hogy Bella ne tudjon róla. Tisztes távolságból gyere utánunk.

 - Rendben. Nem is hagynám ki - mosolyodott el halványan. - Majd Alice termett előttem egy pillanat alatt, ijedten és egy kicsit dacosan nézve rám.

 - Ezt nem gondolhatod komolyan! - suttogta, hogy Bella ne hallja, de az indulat, amit aggódásnak tudtam be, érezhető volt.

 - Nyugi édes - csitította Jasper, engem megelőzve. Carlisle tudja mit csinál. És én bent voltam az előbb és láttam Bella, hogyan reagált a vérre. Nem lesz semmi baj. És én is ott leszek a közelükben.

Alice, csak megcsóvált a fejét jelezve, hogy még mindig veszélyesnek tartja az ötletemet, de már nem volt ellenvetése. - Hát jó, de holnap folyamatosan figyelem Bellát, és egyből hívlak, ha kell.

 - Rendben - egyeztem bele. - Alice kicsit megkönnyebbülve elvonult Jasperrel, így Esmével ketten maradtunk. - Esme szemei már eléggé feketék voltak, és nekem se ártott már vadásznom, főleg, hogy holnap nagyon is észnél kell lennem. Mert, bár mennyire is bízok Bellába, egyetlen apró hiba nem csúszhat a tervembe.

Ahogy Esmével egymásra néztünk, szavak nélkül is tudtuk, hogy mire gondol a másik. Kézen fogtam, és kisétáltunk a házból, egyenesen az erdőbe vadászni.




( Bella szemszöge)


- Mondhatom remek. Most megint agyalhatok, hogy Carlisle mivel akar megkínozni. Persze tudom, hogy nem akar nekem rosszat, de hiába akkor is félek az ismeretlentől. Na jó, most másra kéne koncentrálnom. Már a lépcső fordulóban voltam, és nagyon gondolkoztam azon, hogy most mit kezdjek Edwarddal. Hiába szeretem őt őrülten, akkor is nagyon bosszant a dolog. Persze, most félre vonul, és lapít a szobájában, és azt várja, hogy magától megoldódjon minden. Egy jó kis fejmosást nem fog megúszni.  Mikor benyitottam a szobánkba, épp az ágyon volt kinyúlva, és valami filozófiai könyvet olvasott. Felkapta a fejét, és félredobta a könyvet. Valahol jól esett, hisz teljesen ám figyelt. Elővette a csábosabb mosolyát, aminek igyekeztem ellenállni. Persze nagyon nehéz volt nem rávetnem magam. Észrevettem magamon, hogy egyre inkább napról, napra jobban kívánom a testi közelséget.

 - Na, hogy ment? -- érdeklődött, majd megindult felém pár lépést. Mikor látta, hogy nincs ellenemre a dolog, magához ölelt. Egy pillanatra elgyengültem, és jól esően omlottam a karjaiba, de aztán sikerült fegyelmeznem magam. Elengedtem őt, és leültem az ágy szélére.

 - Tűrhetően - mormoltam, és nem szívesen gondoltam vissza Carlisle dolgozószobájában történtekre. - Apánk, még életben van. - Direkt hangsúlyoztam az apánk szót, ezzel is jelezve Edwardnak, hogy még haragszom rá.

 - Senki nem mondta, hogy egyszerű lesz. - nyugtatott Edward, gondosan figyelmen kívül hagyva az iménti célzásomat. - Nekem még száz év után is nagyon nehéz időnként visszafogni magam -  csóválta meg a fejét. - És, hogy annak idején pár évre elhagytam Carlisle-t és Esmét, a mai napig nem tudom feldolgozni valahol. Csak azzal nyugtatom magam, hogy ha nem próbálom ki milyen a nomád élet, akkor a mai napig piszkálna a dolog, hogy milyen lehet. Így tudok különbséget tenni, és boldog vagyok, hogy ezt az utat választottam. - Bella - ült le mellém, és megfogta a kezem. - Tudom, hogy pokoli nehéz, de megéri a fáradságot. Míg régen úgymond a 'másik' oldalon álltam - borzadt el a gyönyörű arca egy pillanatra. - Már undorodtam magamtól, és gyűlöltem magamat. Csak addig élveztem a dolgot, míg megöltem azokat a szerencsétleneket. Utána tonnás súlyokként nyomott a bűntudat. És úgy éreztem, hogy egyre jobban csúszok le a lejtőn. Kegyetlenül nehéz volt leállnom, de miután sikerült, úgy éreztem, hogy megtisztultam. Életem legjobb döntése volt visszatérni, a szüleimhez. Pedig teljesen igazuk lett volna, ha soha többé nem állnak szóba velem.

A szám tátva maradt Edward vallomásán, és a szavaiból ezennel együtt egy bocsánatkérést is kihámoztam. Már nem is akartam szóba hozni a hülyeségét, hisz felesleges lett volna. Csak odabújtam hozzá, és eléggé nagy hevességgel lecsaptam az ajkaira, amit szintén heves viszonzásra talált. Szerencsére, hogy Edward időnként a nyakamat is gyengéd kezelésbe vette, így sikerült levegőhöz jutnom ami felesleges volt, de annyira emberi. A simogatásoknál és csókoknál most sem mentünk tovább, de nem is éreztük szükségét. Életem eddigi legkellemesebb estéjét, és éjszakáját töltöttem el életem szerelmével. Erőt merítve belőle, a holnapi titkos feladatra.