( Carlisle szemszöge)
Öt perc se kellett, és már a házunk előtt fékeztem. A garázsba sem álltam be egyből felmentem, mikor Esme sietett elém.
- Jaj, úgy örülök, hogy semmi bajotok - ölelt át. - A többiek?
- Ők is jól vannak, csak később jönnek utánam Charlie-val együtt - mosolyogtam hamisan, látva Esme megdöbbent arcát, majd igyekeztem megnyugtatni. - Később mindent megtudtok, de most beszélnem kell Bellával.
- Jó, menj csak. Már nagyon vár. - Egy röpke csók után, a következő pillanatban, már fent is voltam, és mikor benyitottam a dolgozószobámba Bella egyre sápadtabb arccal várt. Mikor meglátott, egyből felderült.
- Na végre! - ugrott a nyakamba. - Apa jól van? És a többiek is? - bombázott meg a kérdések sorozatával. - Miután sikerült lefejtenem magamról, csak mosolyogtam.
- Kérlek nyugodj meg. Mindenki jól van. Gyere ülj le - kértem, és próbáltam összeszedni a gondolataimat, de valahogy Bella izgatottsága rám is hatással volt.
- Carlisle! Kérlek mondd már! - türelmetlenkedett.
- Jól van - nyugtattam. - Szóval, csak úgy tudtuk megakadályozni, hogy Charlie élve megússza ezt az egészet, hogy fel kellett fednünk magunkat előtte. És már tudja, hogy mi mik vagyunk.
- Micsoda?! Apa tudja, hogy...
- Igen tud mindent - sóhajtottam.
- Te jó ég! Nagyon kiakadt? - szörnyülködött Bella.
- Nem, és miután elmondtuk neki, hogy mi mások vagyunk, teljesen megnyugodott. De... - Majd nem tudtam, hogyan folytassam.
- De mi? - nézett rám csodálkozva.
- Figyelj kicsim, most légy erős - kezdtem. - Charlie, már azt is tudja, hogy te élsz, és jól vagy, bár vámpírként. - Bella ijedtében majdnem lefordult a székről. - Nem tudom, hogyan de ráérzett, miután nagy vonalakban elmeséltük neki a családi sztorit. Valahogy kikövetkeztette, hogy téged is megmentettelek, ahogy régen Edwardot, vagy Rosalie-t. - Szegénykém, csak nagy szemekkel nézett, de nem tudott megszólalni. Végül megcsóválta a fejét, és megtalálta a hangját.
- Mégis, hogyan fogadta?
- Meglepően jól. Annyira szeret téged, és egyszerűen nem akart belenyugodni az elvesztésedbe, hogy nem érdekli mi lett belőled. És hamarosan idejön Edwardékkal, mert nagyon szeretne látni annak ellenére, hogy figyelmeztettük, ennek veszélyeire. Ezért akartam beszélni veled, hogy fel tudj készülni a találkozásra. És ha gondolod, már mostantól ne vegyél levegőt, nehogy elveszítsd a fejed.
- Csak nem bántanám aput! - tért magához teljesen.
- Tudom, de te is tisztában vagy vele, hogy ez nem ilyen egyszerű, és még labilis az önuralmad.
- Igazad van. Sosem tudnám megbocsájtani magamnak, ha... nem nem is gondolok arra - rázta meg a fejét hevesen, majd odasétált mellém, és megfogta a kezem.
- Ha netán mégis látnátok, hogy baj van akkor fogjatok le, vagy Jasper kábítson el, vagy nem tudom. Bár, bízok magamba, de... - Majd kétségbeesve nézett rám. - Legyetek résen jó? Mert nagyon örülök, de ugyanakkor rettegek ettől a találkozástól.
- Ne aggódj. Résen leszünk. Ha kell, akkor lefogunk ha netán, jönne a vörös köd az elmédre - simítottam meg a fejét, amire elmosolyodott.
- Rendben - sóhajtott. - Mikor jönnek?
- Bármelyik percben itt lehetnek, úgyhogy koncentrálj.
Bella magabiztosan bólintott, majd átmentünk a nappaliba, ahol a többiek voltak.
- Gyere húgi - vigyorgott Emmett. - Az én kezemből nem szabadulsz, ne aggódj.
- Az jó, de remélem, hogy nem lesz szükség rá - sóhajtott, majd leült Rosalie és Emmett közé. Esme mögé lépett, és gyengéden megszorította a vállát.
- Nem lesz semmi baj. Erős lány vagy - nyugtatta. - Majd hallottuk Edward volvójának jellegzetes hangját, amint fékezett a ház előtt.
Először Edward lépett be, majd Alice követte belekarolva Charlie-ba, végül Jasper zárta a sort. Kifejezetten jó volt Charlie-ra nézni, annak ellenére, hogy a szíve majd kiugrott a mellkasából izgalmában, de az arca legalább öt évet fiatalodott, amint meglátta Bellát. Pár pillanatig szóhoz sem jutott, csak könnyes szemmel nézte halottnak hitt lányát. Bella is, igen komoly izgalmi, és érzelmi állapotnak lett kitéve, majd lassan felállva Charlie felé indult. Bella minden mozdulatát figyeltük, hogy időben közbe tudjunk lépni, ha kell. Szerencsére úgy tűnt, hogy megfogadta Bella a tanácsom, és nem vett levegőt.
- Istenem! - motyogta Charlie. - De gyönyörű vagy kicsim - csodálkozott, majd egy lépést tett Bella felé. - Gyengéden megfogtam Charlie vállát, jelezve ezzel, hogy ne menjen tovább.
- Nyugi, jól vagyok Carlisle - bizonygatta Bella, majd egy lépés után átölelte Charlie-t.
- Szia apa! Annyira hiányoztál.Ne haragudj, hogy... mindegy. Az a fontos, hogy már tudsz mindent.
- Igen. És nem érdekel semmi, csak az, hogy itt vagy. Álmomba sem hittem volna, hogy újra látlak. - Majd Charlie elhúzódott Bellától, és a kezét fogta meg. - Milyen hideg vagy, és kemény. - Bella, csak elmosolyodott.
- A vámpírok, már csak ilyenek - felelte, majd lehajtotta a fejét, és üzente gondolatba, hogy nem bírja tovább. - És mikor rám nézet, feketén izzó szemei bizony alátámasztották a segélykérését.
Gyorsan kellett cselekedni. Edward a gondolataimból vette az adást, és Charlie-t egyből a háta mögé tuszkolta, én meg Bellát karoltam át nehogy elveszítse a fejét.
- Ne haragudj - hallottam megint Bellát a fejembe. - Nem akartam, de mégis vettem levegőt, és az illat... - De nem folytatta.
- Semmi baj - nyugtattam. - Nagyon jól csinálod. - És valóban, Bella bebizonyította, hogy igen is van önuralma, mert egy hajszálnyi ellenállást sem mutatott, a lefogásom ellenére.
- Mi történt? - kérdezte Charlie, kinézve Edward mögül. - Közben intettem Emmettnek, hogy vegye át tőlem Bellát.
- Charlie, gyere velem egy kicsit. Mindjárt megértesz mindent - invitáltam a dolgozószobámba. - Emmett ez idő alatt, már el is tüntette Bellát, a nappaliból.
- Mi történt vele? - kérdezte egyből Charlie, amint beértünk a szobába.
- Amit, már nálad is mondtunk, hogy a véred illata, most csábító Bella számára. És ő még, most újszülöttnek számít a mi világunkba, de ez is csúcsteljesítmény volt tőle, hogy tudott uralkodni magán.
- Ezért lett fekete a szeme, az egyik pillanatról a másikra? Meg is támadhatott volna? - kérdezte elhűlve.
- Igen. De nem akar bántani. Hiába szeret téged, most neki le kell győzni a vérszomját. Ami nagyon jól megy neki, mert eldöntötte, hogy soha nem fog embervért inni. Ami a legjobb út ahhoz, hogy ugyan olyan életet éljen mint mi. Iskolába járhat majd, dolgozhat minden további kísértés nélkül, úgy ahogy mi is. Csak ehhez idő kell míg megbízható lesz az önuralma.
- Biztos nem könnyű neki - csóválta meg a fejét. - Olyan hihetetlen ez az egész. Még a filmeken is csak nevettem, hogy vámpírok nem léteznek, és biztos csak kitalálták, és most a lányom is az lett. - Majd kérdően nézett rám. - És most ő is... izé szóval nem fog meghalni? Örökre tizennyolc éves marad?
- Igen örökre ilyen fiatal marad - mosolyogtam halványan Charlie-ra. - Soha nem lesz beteg, nem fog fájni semmije, nem lesz melege, nem fog fázni, erős, gyors, és nem utolsó sorban gyönyörű lesz mindörökre, és Edwarddal soha többé nem kell elválniuk, hisz az idő már nem az ellenségük. Persze majdnem ugyanennyi negatív oldala is van ennek az életformának - sóhajtottam.
- Mi? - érdeklődött Charlie.
- Az állandó önmegtartóztatás, nem mehetünk napfényre, négy öt évenként költöznünk kell, nehogy feltűnjön az embereknek, hogy nem öregszünk. Nem lehet utódunk, és figyelembe kell vennünk, hogy olyan helyre költözzünk, ahol elég nagy a vadállomány, és tudunk vadászni. És sajnos a rosszindulatú nomádokra sem árt vigyáznunk, mint amilyen téged is megakart támadni. Sokan visszaélnek az előnyös külsejükkel, és így szedik az áldozataikat.
- Ez nem semmi. Én nem is hittem volna, hogy ennyire bonyolult ez az egész. De napra miért nem mehettek? Az árt nektek?
- Nem semmi bajunk tőle. Csak ha napfény éri a bőrünket, akkor gyémántként csillog. Ez bizonyára, érdekes reakciót váltana ki az emberekből. Vannak törvényeink, amiket be kell tartani, mert nekünk is vannak bíráink. - Charlie szemöldöke felszaladt a homloka közepéig, annyira meglepődött az előbbi mondatomon.
- Mi? Bírák, meg törvények? Ezt most nem értem.
- Igazából, csak három fontos szabály van, amit nem tanácsos megszegnünk. Mert nem tudom emlékszel e rá, hogy a nomád említette a Volturit.
- Az meg mi a szösz?
- Ők, úgy tartják magukat, mint a mi fajtánk királyi családja, és minden létező vámpírt nyilvántartásba sorakoztatnak. Közöttük vannak olyan erős képességekkel bíró vámpírok, akik bárhol a világban megtalálnak, és likvidálnak, ha tudomásukra jut egy egy szabályszegés. Többek közt te sem tudhatnál rólunk, és ezért kértelek meg, hogy senkinek egy szót se. Még csak ne is gondolj rá, mert vannak köztük gondolatolvasók, mint nálunk Edward. - Charlie, tátott szájal hallgatta, amit mondtam. - Szóval ez az egyik szabály, amit be kell tartanunk, hogy nem tudhatnak a létezésünkről. A másik, és ez a nomádokra vonatkozik leginkább, hogy nem ölhetnek feltűnően. Mert, ha több gyanús haláleset történik, egy egy helyen, akkor arra már felfigyelnek. És a harmadik szabály, hogy tizennégy év alatti gyereket tilos átváltoztatni, vagy csak a Volturi engedélyével. - Charlie egy darabig rágódott a hallottakon.
- Szóval Edward gondolatolvasó? Remek. Akkor néha jókat nevethetett rajtam, mikor szidtam, hogy miért legyeskedik Bella körül. - Mosolyodott el halványan. És a többiek, tudnak valami különlegeset?
- Igen. Alice, látja a jövőt, Jasper minden hangulatot és érzéseket át tud venni, és irányítani is tudja. Emmett bármely vámpírnál is erősebb, Rosalie-t nem lehet befolyásolni semmivel, amiben elhatározza magát. És Bellának is van...
- Micsoda? - szólt közbe.
- Bellával, külön külön telefon nélkül is, tudunk kommunikálni gondolatban. Csak az hallja a gondolatait, akivel akar közölni valamit.
- Ez elképesztő! - ámult Charlie.
- Nos, ha gondolod, még mesélek neked máskor is, de Bella épp most üzent, hogy szeretne még bejönni hozzád, mert összeszedte egy kicsit magát. És reméli, hogy nem félsz tőle.
- Mi? - kapta fel a fejét. - Nem, dehogy félek tőle. Én is szeretném, még látni. - Bellának üzentem, hogy jöjjön Charlie már nagyon várja, és egyáltalán nem fél. A következő pillanatban már nyílt is az ajtó, és Bella lépett be óvatosan. Egyből mellém libbent, megfogta a kezem és gondolatban kérte, hogy el ne engedjem.
- Kicsim, ha ennyire rossz a közelségem, akkor megyek, és majd holnap újra eljövök - ajánlotta Charlie. - Nagyon figyelmes volt tőle, ez a gesztus.
- Nem apa. Semmi baj, csak még most nagyon nehéz, de majd csak megbirkózok ezzel az új helyzettel. Nagyon örülök neki, hogy itt vagy - mosolyodott el, de a kezem egyre jobban szorította. Kezdtem aggódni, hisz ez jel volt arra, hogy hamarosan véget kell vetni, ennek a látogatásnak.Remélem, hogy Edward figyeli a gondolataimat, és készenlétbe van, ha netán Charlie-t ki kell menekíteni, míg én Bellát visszatartom.
- Azt hiszem, jobb ha most megyek - nézett rám Charlie aggódva, mert biztosan észrevette amit én is, hogy Bella szemei megint vészjóslóan befeketültek.
- Oké, és holnap is gyere át - próbáltam rövidre zárni, mert Bellát, igencsak vissza kellett tartanom. Úgy tűnik, az a bizonyos vörös köd, leszállt rá. Miután Charlie kiment, Bellát magam felé fordítottam, és belenéztem a szemeibe, és meg kell hagyni, hogy kifejezetten jól állt neki, a bőre színéhez.
- Gyerünk, térj magadhoz - szóltam rá, és pár pillanat múlva, látszott, hogy kezd kitisztulni a feje, és a szeme is kezd vissza barnulni. Szégyenkezve, és ijedten nézett.
- Sajnálom - motyogta, majd hozzám bújt. - Vigasztalóan átöleltem, bár fura érzés volt, mert eddig egyik 'gyermekem' sem viszonyult hozzám ilyen formában, és Bella, már ember korában se volt rest kimutatni, hogy mennyire kedvel engem.
- Nincs semmi baj - nyugtattam. - El sem hiszed, hogy mennyire büszkék vagyunk rád.
- Mi? - csodálkozott. - De, hisz kétszer is majdnem... - És, nem mondta tovább, csak megingatta a fejét.
- Pont ez a lényeg, hogy csak majdnem! - mosolyogtam rá. - Ez újszülött létedre, nagyon is szép teljesítmény volt. Nem beszélve apádról, hogy ennyire bátran, és jól viselt mindent. Végül is, bejött egy vámpírokkal teli házba - kuncogtam.
- Ez igaz - nevetett fel. - Apa nem ijedős fajta, így nem véletlen, hogy rendőr lett.
- Végre nevetni látlak. Így még szebb vagy, ugye tudod? - Bella erre nem mondott semmit, csak lesütötte a szemét, és Edward pont belépett.
- Na, na! Csak nem udvarolsz Bellának? - húzta szegény lány idegeit, hisz tudta, hogy mindig zavarba jön, ha dicsérik. - Amúgy egyetértek - vonta magához. - Még gyönyörűbb, ha mosolyog.
Szegény Bella, ha tudna akkor most biztos, hogy fülig pirulna zavarában. Valószínű, hogy megkönnyebbült, mikor Edwarddal kiléptek az ajtón.
Én még egy darabig ott maradtam, és visszagondoltam mindenre ami ma este, illetve éjszaka történt. Összevetve mindent, szerencsésen alakult ez az egész. Bella remekül helytállt és tudom, hogy hamarabb be fog tudni illeszkedni az emberek közé, mint eddig bár melyikünk.
Egy kissé megkönnyebbülve, de jóérzéssel mentem Esme után, a közös szobánkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése