Carlisle szemszöge)
Alice látomása, eléggé baljósnak ígérkezett. Valószínű, hogy Charlie épp belebotlik ebbe a rejtélyes nomád vámpírba és... nem, azt nem engedhetjük, hogy az áldozata legyen.
- Jasper! - fordultam a legtapasztaltabb gyerekemhez a nomád vámpírok terén. - Mostantól Charlie-t figyelnünk kell, és vigyáznunk rá! - mondtam határozottan.
- Igen! Erre én is gondoltam nem szabad, hogy a közelébe férkőzzön, mert a szépsége miatt Charlie-t csapdába csalhatja, főleg, hogy ennyire maga alatt van, és egyedül érzi magát.
Sajnos Jaspernek teljesen igaza van, most Charlie nagyon sebezhető, és pár kedves szóval, biztos le tudja venni egy nő a lábáról. Hirtelen csapódott ki az ajtó, és Bella rohant be, eléggé feldúlt állapotban.
- Miért van apa veszélyben? - tért egyből a lényegre. - Ugye nem engedjük, hogy baja legyen - kezdett pánikolni.
- Kérlek nyugodj meg - csitítottam. - Épp azon vagyunk, hogy még a közelébe se tudjon menni az a nő, akit Alice látott. Ki kell találnunk valamit anélkül, hogy Charlie megsejtsen valamit, és távol tartsuk tőle.
- És, ki ez egyáltalán? És miért pont idejött, és mit akar aputól?
- Azt nem tudom, hogy ki ez, mert nem ismerjük, de Alice látta, hogy majd apáddal találkozik, és próbál közelebb kerülni hozzá. És, sajnos szándékában áll, hogy szedjen egy pár áldozatot, ebben a félreeső kisvárosban. Biztos kapóra jön neki, hogy apád rendőr, és így ha valami gyilkosság történik, akkor tud magának alibit kreálni. És ha apád bedől neki, akkor... - De nem mondtam tovább, mert Bella így is eléggé kiakadt, és csak nemrég jött helyre és nem akartam, hogy újra vissza kerüljön abba a depressziós állapotban. - Nyugodj meg, mert nem engedjük, hogy baja legyen - mosolyogtam Bellára, és csak remélni mertem, hogy megnyugszik valamelyest.
Először is, majd én körbeszimatolok Charlie-nál - ajánlkozott Alice. - Engem úgy is mindig kedvelt, és így nem fog gyanakodni, ha meglátogatom. Tiszteletből, már úgy is megvártuk a pár hetes gyászt, és csak nem bánja, ha átnézek hozzá.
- Velem együtt - lépett be Edward. - Még hitelesebb lesz, ha én is ott vagyok, és ketten többre megyünk. - Közben Edward Bella mellé lépett, és magához húzta nyugtatólag.
- Emmett és én, viszont bejárjuk a környéket, hátha összefutunk vele, és még csírájában elfolytjuk a gondot - jelentette ki határozottan Jasper, és Emmett hevesen helyeselt, majd Rosalie is csatlakoztak a családi tanácshoz.
Nagyon tetszett, hogy ennyire összetart a család, és egy halvány mosoly hagyta el a szám.
- Én, meg a kórházban figyelek minden gyanús jelre, és majd valami ürüggyel én is meglátogatom Charlie-t.
- És én? Tudom, hogy nem szabad ki mennem, de addig míg nem kapok híreket, tisztára be fogok golyózni - mondta csalódottan Bella.
- Hé, hát mire jó az új képességed, ha nem erre? - vigyorgott Alice - Bárkit közvetlenül megkérdezhetsz mindenről, és azonnal tudni fogsz mindent. És, arra is jó lesz, hogy gyakorold a képességedet, mert ki tudja meddig fog fejlődni. - Ez igaz erre nem is gondoltam, hisz Bella lesz a közvetítő, hisz telefon nélkül is tudunk vele kommunikálni, és egymással is.
- Ez nagyon jó ötlet - fordultam Bellához. - Hisz a segítségeddel folyamatosan kapcsolatban tudunk lenni. Nagyon sokat segíthetsz, hisz nem kell telefon, és tudsz közvetíteni közöttünk. - Végre elmosolyodott, és jól esett neki, hogy hasznos lesz számunkra. Majd kérdően nézett rám.
- Várj! Ezt most nem értem. Hogy tudok közöttetek közvetíteni? Hisz csak az hallja a gondolataimat akinek szánom.
- Ez igaz - szólt közbe Jasper. - De ha mondjuk, én üzenem neked, hogy légyszives szólj Edwardnak ezért és ezért, akkor te már ezt tudod Edwardnak üzenni, amit én mondtam neked gondolatban. - Bella elmosolyodott, és némi izgalom lett úrrá rajta.
- Igen igazad van. Végül is, olyan leszek mint a postás - nevetett fel. - De egy próbát csinálhatnánk - ajánlotta.
- Oké figyelj - néztem Bellára. - És gondolatban üzentem neki, hogy mondja meg Jaspernek, hogy Alice-t emelje fel. - Bella mosolygott, és koncentrált. A következő pillanatban Jasper nevette el magát, majd odalépett Alice-hez, és felemelte.
- Remek. Úgy látszik, hogy működik - lelkendeztem, és mindenki egyetértett, hogy ez nagyon hasznos lesz számunkra.
~ ~ ~
Az elkövetkező napokban, Charlie fokozottan a figyelmünk alatt volt. Én is a három nap alatt kétszer is voltam nála, de nem éreztem idegen vámpírszagot. De a nyugtalanságunk nem volt alaptalan, mert két rejtélyes haláleset is történt.
Most épp a kórházban a délelőttös kollégától veszem át a műszakot. A beteglapok átnézése után, úgy tűnik, hogy nyugis délutánom lesz. A folyosón a combnyaktöréses betegemhez igyekeztem, mikor Bella hangját hallottam a gondolataimba.
- Szia. Alice épp most van apunál Edwarddal, és érzik, hogy ott volt egy idegen vámpír... Én annyira féltem aput. - Nagyon zaklatott volt.
- Bella nyugodj meg. Charlie biztonságban van és nem marad magára - nyugtattam.
- Jó tudom csak...
- Semmi baj, érthető, hogy aggódsz miatta, de vigyáznak rá. Amúgy üzennek még valamit?
- Csak annyit, hogy megpróbálják gyanú nélkül megtudni, ki az, de apa ma este tízig szolgálatban lesz.
- Nos, ez most jól jön, így nem lesz egyedül otthon. És tényleg ne idegeskedj.
- Oké megpróbálom. Szia.
Egy kicsit én is nyugtalan lettem, de bíztam abban, hogy a gyerekeim éberek lesznek. A munkámra is kéne koncentrálni, de amint végeztem elmegyek Charlie-hoz, addigra talán ő is végez. Úgy is van egy családon belüli erőszak, legalábbis arra gyanakszom, hisz annak a szegény nőnek, egy sima eséstől nem törik el három bordája. Talán egy... de három. Ráadásul azok a kék zöld foltok... szinte biztos vagyok benne, hogy a férje, vagy az élettársa bántalmazta.
Ez is egy jó ok, hogy kikérjem Charlie véleményét, ilyenkor mi a teendő. Mert ha kell akkor én teszek feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert látszik a betegen, hogy kerüli a témát, vagy az a gyanúm, hogy fél szembeszállni a bántalmazójával.
Ismét a folyosón igyekeztem, két röntgenfelvétellel, mikor Charlie jött velem szembe. Remek örültem magamban, így talán megtudhatok némi információt, a titokzatos idegenről. Közben eszembe jutott hogy Bella biztos örülne, ha szólnék róla, hogy Charlie itt van és minden rendben. Koncentráltam, és küldtem Bellának az infót.
- Szia kicsim. Apud épp most jön velem szemben a folyosón, és látszólag jól van.Megpróbálok megtudni tőle valamit, hátha segít hamarabb elkapni azt a nomádot.
- Örülök, hogy jól van és ha megtudsz valamit, akkor szólj - üzente vissza.
- Ez csak természetes - köszöntem el tőle, és Charlie épp oda ért hozzám.
- Szia! Jó, hogy jössz - kezdtem. - Szeretném a tanácsodat kérni, egy eléggé kényes ügyben.
- Persze miben segíthetek? - kapott a témán, és látszott, hogy jót tesz neki a munka.
Mindent elmondtam neki a szerintem bántalmazott betegem esetéről. De sajnos semmi biztatót nem tudott mondani, mert a törvény szerint amíg a bántalmazott nem lép, addig nem tehetünk semmit. Bár, ezt a hozzáállást ő sem támogatja, mert ennek okán gyakran tragédiába torkollik az eset, de ennek ellenére nem tehetünk semmit.
- És amúgy, hogy vagy? - váltottam témát, mert ezektől a törvényektől a falra tudok mászni.
- Fogjuk rá - sóhajtott. - Próbálok beletörődni a elfogadhatatlanba, és hiába telt el már több, mint egy hónap,valahogy... - Majd elhallgatott.
- Mit akartál mondani? - tudakoltam.
- Mindegy - legyintett. - Biztos bolondnak hinnél - csóválta meg a fejét.
- Elég régóta ismerlek, emiatt nem kell tartanod - küldtem egy halvány mosolyt felé.
- Néha úgy érzem, hogy Bella... él és valahol jól van. Olyan, mintha csak elutazott volna. Na jó úgy látszik, tényleg kezdek bekattanni, ne is figyelj rám - legyintett.
Pedig nagyon megdöbbentett, amit mondott. Próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire meglepődtem. De fogalmam se volt, hogy mit mondjak. Legszívesebben mindent elmondanék neki, de tudom, hogy azzal mindent kockára tennék.
- És te jól vagy? - zökkentett ki Charlie a gondolataimból. - Nagyon elgondolkoztál valamin.
- Igen semmi baj - tértem magamhoz, és itt volt az ideje, hogy információt szerezzek. - Tényleg, nem tudsz róla, hogy valaki ideköltözött volna? Mert valamelyik nap feltűnt egy nő, de eddig még nem láttam erre. Egy ilyen kisvárosban, szinte mindenkit látásból ismerek. - Meglepődtem, mert Charlie csak mosolygott.
- Na na, csak nem rá untál Esmére? - Ezen csak én is elnevettem magam.
- Nem, dehogy csak valahonnan ismerősnek tűnt, de lehet, hogy összekeverem valakivel - próbáltam menteni magam. Méghogy ráuntam volna Esmére? Az sosem fog bekövetkezni.
- Ami azt illeti - töprengett el Charlie. - Pár napja van egy feltűnően csinos nő, aki különösen kitüntet a figyelmével. Csak nem igazán volt rá időm, hogy közelebb megismerjem, mert biztos hallottad a legutóbbi két furcsa halálesetet.
- Miért mi történt? - kaptam a témán és éreztem, hogy közel járok a lényeghez.
- Tudod, hogy nem igazán adhatok ki infót, de eléggé fura a halál oka. Mindkét áldozatnál egyetlen csepp vért sem találtak a testükben. Csak harapásnyomot, az egyik nyakán, a másiknak meg a csuklóján. Komolyan már kezdek hinni a vámpírokban - csóválta meg a fejét, de látszott, hogy még ő maga sem hiszi el amit mondott.
- Most aztán tényleg elakadt a szavam. Kutattam valami mentőötlet után, de valahogy még akartam a témán is lovagolni. És ha Charlie hisz benne, akkor... Na jó Carlisle! - szóltam magamra. - Ezt most be kell fejezned.
- Tudod mit - szólt Charlie, mire hirtelen kaptam fel a fejem. - Ha rá érsz, akkor munka után gyere el hozzám, és nézzük át a bántalmazott beteged aktáját. Talán tudunk tenni valamit, hisz mindig vannak kiskapuk. Nagyjából egyszerre végzünk. Nem?
- Igen az jó lesz - egyeztem bele. - Én tíz körül végzem, és akkor nálad találkozunk.
- Rendben. Akkor ezt megdumáltuk. Most mennem kell viszlát este - köszönt el Charlie.
- Viszlát! - köszöntem én is majd visszaindultam a szobámba.
A nap hátralevő része csigalassúsággal telt. Még sosem vártam ennyire a műszak végét, mint ma. Már este fél tíz körül, nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne menjek előbb haza, mert valamilyen megmagyarázhatatlan rossz előérzetem volt. Próbáltam magam nyugtatni, de Bella újbóli üzenete ami Jaspertől ered választ adott mindenre.
- Jasper üzeni, hogy máris ott van nálad, mert apuval látta a nőt, akit keresünk, és most is vele van. Én annyira félek, hogy baja lesz. Mi van ha nem értek oda időben? - esett kétségbe.
- Kicsim, mond meg Edwardnak és Alice-nek, hogy azonnal menjenek Charlie házához, és én is odamegyek Jasperrel - Üzentem vissza. - És próbálj meg lenyugodni, nem lesz semmi baj. - Közben már át is öltöztem, és vártam, hogy Jasper odaérjen. Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, és a betegem aktáját, és egy perc múlva már a kocsimnál várta a fiam, aki egy pillanat múlva oda is ért.
- Ismered? - vágtam bele a közepébe.
- Nem, de nagyon ügyesnek tűnik, és amitől tartottunk bekövetkezett.
- Na ne! - És tudtam mire gondol. Pont Charlie-t szemelte ki magának. Gyorsan beültünk a kocsiba, és csak reméltem, hogy mi, vagy Alice-ék időben odaérnek. Ennyire még nem volt az ellenségünk, az idő, mint most. Abba bele sem merek gondolni, hogy Bellának milyen érzés lesz, ha netán elkésünk. Nem azt lehetetlen, és egyre jobban nyomtam a gázt, hogy minél hamarabb Charlie-nál legyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése