Bella szemszöge)
Már nagyon hiányzik Edward. Remélem, hogy annyira nem lesz kiakadva a kocsi miatt. Visszagondolva eléggé merész húzás volt Carlisle-tól, és tőlem. Legalábbis, Alice remélhetőleg nem fog nagyon utálni. Akármennyire is elleneztem, most kifejezetten örülök az autónak. Egy kicsit úgy érzem, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ami tudom, hogy lehetetlen, de nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatás. Amint megálltunk a ház előtt, Alice már toporogva és kiismerhetetlen arckifejezéssel várt. Viszont Edward, a legnagyobb megkönnyebbülésemre, mosolyogva és vágyakozva nézett rám.
- Ezt meg, hogyan csináltátok? - ölelt magához, ahogy kiszálltam a kocsiból, és a karjai biztonságában, már Alice bosszúsan villámokat szóró szeme, már nem is volt annyira félelmetes. - Ha jól látom, akkor remekül sikerült a városi kiruccanás - Jegyezte meg, majd belecsókolt a nyakamba, amitől kellemesen végigborzongtam.
- Azt én is látom, hogy nem unatkoztatok - vágta oda Alice, eléggé csalódottan, meredten cikáztatva a pillantását, köztem, Carlisle és a kocsi között.
- Nyugi törpilla - lépett közbe Carlisle. - Mielőtt Bellának leszeded a fejét, tudnod kell, hogy az én ötletem volt.
- De mégis, hogy a manóba tudtál kijátszani - csodálkozott. - Pont egy ilyen... hátbatámadást ne lássak - nevette el magát, hisz rájött, hogy valóban Carlisle-nak sikerült túljárnia a képességén. - Majd Alice egy pár pillanatig elgondolkodott, és már azt hittük, hogy újabb látomása van, de hirtelen felnézett Carlisle-ra. - Hát persze! - csillantak fel a szemei. - Kihasználtad, hogy Bellát figyeltem minden idegszálammal, és ezalatt jól kitervelted az egészet. - Szerencsére, már az előbbi bosszúsága tovaszállt, bár gyanítom Jasper jelenléte sokat dobott az iménti hangulatán. Aki, egy pillanat alatt kedvese mellett termett.
- Valóban csinos a kicsike - legeltette Jasper a szemeit a kocsin. - Mehetek vele egy kört? - nézett rám esedezve, amin jót mosolyogtam.
- Persze - dobtam neki a kulcsot, de Rosalie a semmiből termett elő, és elkapta Jasper ujjai elől egy centivel a kulcsokat.
- Majd, csak utánam - nevetett. - Hölgyeké az elsőbbség. Nem mondom húgi, nagyon megleptél - fordult felém. - Szuper jól néz ki, de most mi lesz a furgonoddal. Szegényke hónapok óta itt rozsdásodik a garázsba.
- Kérlek szépen - lépett elém Emmett. - Engedd, hogy szétkapjam - csillant fel a szeme.
- Na, azt próbáld meg! - böktem a mackó alkatú bátyám mellkasába. - Hozzá ne merj érni!
- De hát, már úgyis a roncstelepre kéne vinni. Kilóra többet érne, mint járgányként - próbálkozott.
- Nem érdekel! - makacskodtam. - Számomra eszmei értéke van. Úgy, hogy felejtsd el a szadista terveidet vele - mosolyodtam el, Emmett csalódott képén.
-- Jaj, édesem! - ölelt át Esme. - Annyira büszke vagyok rád. Tudtam én, hogy minden rendben lesz - utalt erre a városi kiruccanásra.
- Így visszagondolva, tényleg nem volt annyira vészes - mosolyogtam el magam, de Alice morcos képe még bántott egy kicsit. Így hát odaléptem hozzá.
- Mivel tudlak kiengesztelni? - rágcsáltam a szám szélét, de a válasz váratott magára. - Jaj, Alice ne csináld. Ennyire nem haragudhatsz rám. De tudod mit? Azt hiszem tudom, hogy mivel békíthetlek ki... - Majd nem fejeztem be, mert magam se hittem, hogy erre a lépésre szánom el magam.
- Hallgatlak - csillantak fel a szemei.
- Mit szólnál, ha már túl vagyunk mindenen, és miután elköltöztünk, két napot veled megyek plázázni. És azt vehetsz nekem, amit csak akarsz, persze szigorúan figyelembe venni az ízlésemet. - Persze ezzel utaltam, a kihívó fehérneműk egyes darabjaira, és a feltűnő, és merész ruhák, illetve felsők sokaságaira.
- Rendben! - sikoltott fel örömében, és a nyakamba ugrott. - Rose! Hallottad ezt? - kiáltott utána, aki épp padlógázzal indult a kocsimmal, és csak kézzel jelezte, hogy igen, majd eltűnt a kanyarba.
- Bella, ezt jól meggondoltad? - kuncogott Emmett. - Ezt csak az én drágaságom képes kibírni, meg persze Anya. De te...? Erre azt hiszem, hogy születni kell, legalábbis ez ilyen örökletes betegség - kuncogott, majd rásandított Carlisle-ra, aki, csak bólogatással jelezte, hogy kivételesen egyetért Fiával. - Tényleg, van erre valami orvosi segítség? - húzta tovább Alice agyát Emmett. Már, én is fogtam a hasam a nevetéstől, és Edward, a lépcsőn fetrengett, Esme csak magában visszafojtva kuncogott.
- Még jó, hogy! - dacoskodott Alice, majd úgy tett mintha nem hallotta volna az előbbi megjegyzések áradatát. - Ez a minimum, hogy így átvágtak. - Majd Carlisle-hoz fordult. - Te sem úszod meg, de még kitalálom, hogy mivel hozod helyre ezt az aljas támadást - nevette el a végét, hisz Carlisle-ra nem lehet haragudni.
- Rendben - mosolygott. - Állok elébe, a bosszúdnak.
- Ami téged illet kedves bátyus - lépett Emmett elé, és a látvány megér mindet, ahogy egy kis manó, egy medvével vitázik. - Azt hiszem Rose-nak véletlen elszólom magam, hogy a drágalátos férjecskéje szerint, ő valami veleszületett betegségben szenved... - Majd nem fejezte be, mert futásnak eredt, mivel Emmett meglódult utána, de Alice fürgesége ellen nem sokat tehetett.
Jó volt látni, ahogy Esme és Carlisle szemei csillogtak a boldogságtól, hisz egy ekkora család, szeretetben vidámságban és bajban egyaránt mindenki mindenkiért tűzbe menne. Csak halványan tudom elképzelni, hogy milyen jó érzés lehet nekik, végignézni rajtunk. Elvégre mi vagyunk életük egyik legnagyobb munkájuk, persze ez az egész leginkább Carlise érdeme. Ha ő nincs, akkor mi sem lennénk most itt. Nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy Carlisle-t szánta nekem apának.
Hatalmas robajra lettünk figyelmesek. Emmett úgy látszik, hogy megunta a fogócskát Alice-szel, aki egy fa tetején csücsült. Emmett neki ugrott a fának, ami éktelen reccsenéssel adta meg magát, így Alice belepottyant Emmett karjaiba. Aki felkapta a pöttöm nővérkémet a hátára, mint egy lisztes zsákot, és visszaügetett hozzánk. Beleejtve Jasper karjaiba Alice-t.
- Tessék! Visszahoztam az asszonykádat - nevetett.- Próbáltam megnevelni, de ezt a nemes feladatot rád bízom. Talán, többre mész vele a hálószobában.
- Majd ügyeskedem - mosolygott halványan Jasper. - Megvannak a módszereim - kacsintott Emmettre, aki hangos nevetésben tört ki.
- Jaj, Emmett, azaz egyik kedvenc fám volt - sóhajtott Esme, de ő is mosolygott az iménti előadáson. Közben Rosalie visszajött, de olyan sebesen hajtott a ház elé, hogy már azt hittük elüti Emmettet, de épp előtte fékezett le egy centivel. Hát, igen a vámpír reflex...
- Nagyon megy a kicsike - szállt ki széles mosollyal az arcán. Gratulálok, nagyon jó választás volt.
- Nos, akkor én jövök - kapta ki Rose kezéből a kocsikulcsokat Jasper. - Nem jössz édes? - invitálta Alice-t.
- Nem, mert van egy kis dolgunk Bellával. Ugye Rose? - kacsintott a másik nővérkémre, ami rám nézve, semmi jót nem ígért.
- Na, akkor én is megyek - lépett Jasper mellé Edward. - Ha jól sejtem, akkor megint órákra eltüntetnek mellőlem - morgott, majd beült Jasper mellé.
- Jaj, Edward ne morogj. Az örökkévalóságig a tied - szájalt vele kedvenc kishúga. - Pár órát kibírsz nélküle. - Erre Edward nem mondott semmit, csak nekem üzente gondolatban, hogy kitartás, és ha végre szabadulok, akkor meglépünk egy kicsit kettesben. Csak egy mindent sejtető mosollyal válaszoltam.
- Anya menjünk mi is - hívta Emmett, Esmét kocsikázni. - Majd csak Carlisle maradt ott, hisz Emmett, Esme, Edward és Jasper elindultak, hogy kipróbálják a kocsimat.
Fogalmam se volt, hogy Alice és Rose mit találtak ki nekem, de valahogy nem igazán akartam. Küldtem is a vészhívót Carlisle-nak, hogy mentsen meg, de csak nevetett, hogy most más dolga van. Csalódottan indultam a nővéreim után. Még hallottam, hogy megcsörren Carlisle telefonja, de, hogy kivel beszélt azt nem tudom, mert Alice csacsogása mindent elnyomott. Bár, egy tippem volt, mert apa ügyvédjének már jelentkeznie kellene mostanában. Ami miatt, egy pillanatra rossz kedvem lett, hisz bármit megadnék azért, hogy Charlie itt legyen velem. De akármennyire is furán hangzik, az idő tényleg segít, és nagyon hiányzik, de már kezdek beletörődni az elvesztésébe. Biztos vagyok benne, hogy sokat segít az, hogy egy szerető család van a hátam mögött, és persze nem is kívánhatnék tökéletesebb apát magamnak.
Ahogy sejtettem, amint beléptünk Alice szobájában, úgy éreztem, hogy egy szépségszalonba kerültem. Mire észbe kaptam Rose, már le is ültetett a fésülködő asztal elé, és a hajamat vette kezelésbe. Közben Alice, egy bőröndnyi sminkkészletet kapott elő. Talán a világ legmenőbb sminkmestere is megirigyelhette volna ezt a készletet. Úgy gondoltam, hogy nem ellenkezem, így talán hamarabb szabadulok. Rose, szorosan összefogta a hajamat a tarkómon, és úgy eltüntette a hosszú részét, mintha nem is lett volna, és előkerült egy vállig érő szőke paróka, amiben vékony barna csíkozás került. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mégis, hogy nézek ki, de Alice nem engedte, amíg el nem készültem. Úgy két óra múlva mikor Alice szerint is elkészült a sminkem, és kék színű kontaktlencsét is kaptam, végre megnézhettem magam.
El kellett ismernem, hogy tökéletes munkát végeztek, hisz nem igazán ismertem magamra.
- Na, hogy tetszik? - vigyorgott Alice. - Így, tuti senki nem fog rád ismerni Charlie temetésén - mondta egy kicsit félénken.
- Semmi baj - nyugtattam, mert tudom, hogy még óvatosan kezelik a témát. - Már a nehezén túl vagyok. Kezdek beletörődni, hogy apa már nincs. De visszatérve, meg kell, hogy dicsérjelek titeket, mert tetszik ez az álca - mosolyogtam el halványan. - De visszacsináltok ugye? Mert ha így Edward meglát, akkor világgá szalad.
- Persze, ne aggódj - kacagott Rose. - Csak megmutatjuk a többieknek is, hogy tudják ez te vagy. Gyere, úgy hallom, hogy megjöttek - húzott magával.
Mikor leértünk a nappaliba, már mindenki ott volt. És mikor megláttak, elkerekedett szemmel bámult mindenki.
- Ez meg kicsoda? - nézett nagy szemekkel Emmett, de közben vigyorgott, hisz az illatom nem változott. - Szuper, rád sem lehet ismerni.
- Valóban jól kitaláltátok lányok - érkezett meg Carlisle is Esmével, aki nem mondott semmit, csak mosolygott.
- Szerintem is tökéletes, de nekem a régi Bella jobban tetszik - lépett mögém Edward is, és örültem, hogy így gondolja.
- Akkor jó - néztem hálásan Edwardra. - Már mindeni látta és, most megyek és visszaváltozom - majd elindultam vissza Alice szobájába. - Közben fura volt mindenki, mert Alice egy röpke pillanatra elbambult, mint akinek látomása van, de hamar a régi volt, és csak annyit vettem észre az egészből, hogy egy sokat mondó pillantást váltottak Carlisle-lal, és Edward is vigyorgott mint a vadalma. És a többiek is valahogy izgatottnak látszottak.
Épp a sminkem eltávolításán ügyködtem, mind a három kilón, amit Alice rám pakolt, mikor Edward kukkantott be.
- Hogy állsz? - nézett rám olyan gyengéden, mint még soha.
- Mindjárt meg vagyok, csak még kifésülöm a hajam. - Közben valami olyan érzésem támadt, hogy megint összebeszélt mindenki a hátam mögött.
- Oké, utána gyere le a nappaliba, mindenki rád vár - adott egy röpke csókot, és még mielőtt rákérdezhettem volna, hogy mégis miért, már el is tűnt.
Mikor leértem a nappaliba, mindenik mosollyal fogadott, Alice képtelen volt az izgága fenekén nyugton ülni, és az egész nagyon fura volt. Legszívesebben elfutottam volna, mert sosem szerettem az ilyen dolgokat, aminkor én vagyok a főszereplője valaminek. Régen még az óvodától az iskoláig is nagy ívben kerültem, az olyan helyzeteket amiben szerepelni kellett.
- Na jó! - sóhajtottam. - Legyünk túl rajta. Mit terveltetek ki ellenem? - sütöttem le a szemem egy halvány mosollyal, és ha ember lennék, akkor tuti elvörösödtem volna a fejem búbjától, a talpamig
Emmett hangosan felnevetett, Alice odatáncolt mellém, és Esme mindenkit megelőzve átölelt.
- Csak szeretnénk gratulálni, hogy minden jel szerint tökéletes az önuralmad. Megbízható forrásból értesültünk- sandított egy pillanatra Carlilsle-ra. - És szeretnénk adni neked valamit. - Most éreztem, hogy szeretnék átlátszó lenni. Bár, Edward nyugodt szuszogása mögöttem, igen jó hatással volt a pánikomra.
Majd Carlisle lépett hozzám, és megfogta a kezem. - Ezennel hivatalosan is Cullenné avatunk. - Elő került egy nagyon szép, de ugyanakkor visszafogottan szolid karkötő, amin rajta volt a Cullen címer. Abban a pillanatban megfogadtam, hogy soha nem fogom levenni. Hihetetlenül jól esett a gesztus, és ha képes lennék rá, akkor elsírnám magam.
- Köszönöm - motyogtam alig hallhatóan, és Carlisle nyakába borultam.
- És, még van hátra valami - húzott el Carlisle-tól, Alice. Ez is a tied - nyomott a kezembe egy fehér borítékot. - Tegnap készültem el velük - csicsergett, és olyan izgatott volt, hogy jobban várta, hogy belenézzek, mint én.
Mikor kivettem a boríték tartalmát, elcsodálkozva nézegettem, az új Mary Cullen névre szóló hivatalos irataimat. Személyi, útlevél, jogosítvány, és minden ami kell az új személyazonosságomhoz. Megszólalni sem tudtam a meglepetéstől.
- Még valami - szólt Carlisle. - Ma hívott Charlie ügyvédje. Holnap fog felkeresni a kórházban. Ha vele is minden rendben van, utána tudunk neked számlát nyitni. Majd Alice-szel segít neked - zárta rövidre és hálás voltam neki, hisz tudja, hogy mi a véleményem az egészről. Legszívesebben mindent nekik adnék.
- Bella - lépett előrébb Jasper. - Ezt olvasd el - nyújtott át egy papírt. - Ha neked is megfelel, ebbe van leírva az új verzió, hogy miként és, hogyan kerültél a családban. Az új helyen ahová költözünk, ez mondjuk, ha valaki netán kérdezősködik.
- Rendben - mosolyogtam. - Biztos jó lesz. - Amúgy hová költözünk? - kérdeztem, és próbáltam magamról elterelni a figyelmet.
- Denaliba. De sajnos - húzta el a száját Alice. - Újra gimisek leszünk, de jó buli lesz. Edward, te, Jasper és én elsőtől járunk, Rose és Emmett pedig a másodikat kezdik. Így lesz legalább négy nyugis évünk. Kórház is van a közelben, az időjárás tökéletes, és Esmének is van idősek otthona, és egy árvaház a közeli kisvárosban. Meg persze, két hatalmas bevásárlóközpont - vigyorgott. - Amit kifoszthatunk - célzott ezzel az ígéretemre. - Ezen, mindenki velem együtt, jót nevetett. Némi szomorúság ellenére, régen nem éreztem magam ennyire boldognak.
- Gyere - üzente Edward gondolatban. - Most már megléphetünk egy kicsit.
- Rendben - feleltem, és elindultunk kifelé.
- Hová rabolsz el? - néztem Edwardra, aki csak mosolygott, miután már házon kívül értünk.
- Majd megtudod - felelt rejtélyesen. - Egy kicsit futunk. Nem gond?
- Nem. - És ahogy kimondtam, már száguldottunk a fák között. Meg sem álltunk, míg elértünk a kedvenc rétünkhöz, ahol már nagyon nagyon rég nem jártunk.
- Már el is felejtettem, hogy milyen gyönyörű - ámuldoztam, ledobva magam a fűbe.
- Épp ezért gondoltam, hogy ideje lenne kijönnünk ide - csókolt bele a nyakamba, ami kellemes borzongást idézett elő.
- Szerintem is jó ötlet volt - gördítettem a hátára kedvesemet, és kíméletlenűl lecsaptam az ajkaira. - Ezzel azt értem el, hogy szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, ami felettébb kellemes elfoglaltságnak ígérkezett. Közben úgy éreztem, hogy nem is lenne, rossz, ha tovább lépnénk, így pimaszul a pólója alá loptam a kezem. Erre egy gyengéd sóhaj és morgás, ami doromboláshoz hasonlított, volt a válasz. Edward erre felbátorodva, a nyakam kényeztetésével foglalatoskodott, ami belőlem is hasonló reakciókat váltott ki.
Miután, már épp egymást igyekeztünk megszabadítani a ruhától, megcsapta az orromat négy idegen vámpírszag. Edward is érezte, így mind ketten felugrottunk, és vártuk, hogy felbukkanjanak.
- A fenébe - morgott Edward. - Valahonnan ismerős a szaguk, de nem tudom honnan. Szerintem riaszd a többieket, hisz így talán odébbállnak, még mielőtt egyáltalán kiderülne, miért vetődtek erre.
Ahogy Edward kérte, szóltam Jaspernek.
- Jasper baj van, négy idegen vámpír tart felénk a réten - adtam le a vészhívást.
- Rendben húgi, már is ott vagyunk - jött a megnyugtató válasz, és biztos voltam benne, hogy két perc múlva az egész család itt lesz. Addig is, Edwarddal figyeltünk minden apró rezdülést, hisz ha mi érezzük az idegenek szagát, akkor már ők is érzik a miénket. Kicsit meg voltam rémülve, hisz ez az első eset, hogy részt veszek egy ilyen szituációba. És hiába vagyunk halhatatlanok, még a gondolat is elborzasztott, hogy valaki megsérülhet, ha esetleg rossz szándékkal tévedtek erre. Ezért is talán visszatartó erő nekik, ha meglátják, hogy mi kétszer annyian vagyunk mint ők, és ettől el megy a kedvük, hogy belénk kössenek. Már számoltam a másodperceket, míg a biztonságot jelentő családom megérkezik.
Már nagyon hiányzik Edward. Remélem, hogy annyira nem lesz kiakadva a kocsi miatt. Visszagondolva eléggé merész húzás volt Carlisle-tól, és tőlem. Legalábbis, Alice remélhetőleg nem fog nagyon utálni. Akármennyire is elleneztem, most kifejezetten örülök az autónak. Egy kicsit úgy érzem, hogy görcsbe rándul a gyomrom, ami tudom, hogy lehetetlen, de nagyon izgatott vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatás. Amint megálltunk a ház előtt, Alice már toporogva és kiismerhetetlen arckifejezéssel várt. Viszont Edward, a legnagyobb megkönnyebbülésemre, mosolyogva és vágyakozva nézett rám.
- Ezt meg, hogyan csináltátok? - ölelt magához, ahogy kiszálltam a kocsiból, és a karjai biztonságában, már Alice bosszúsan villámokat szóró szeme, már nem is volt annyira félelmetes. - Ha jól látom, akkor remekül sikerült a városi kiruccanás - Jegyezte meg, majd belecsókolt a nyakamba, amitől kellemesen végigborzongtam.
- Azt én is látom, hogy nem unatkoztatok - vágta oda Alice, eléggé csalódottan, meredten cikáztatva a pillantását, köztem, Carlisle és a kocsi között.
- Nyugi törpilla - lépett közbe Carlisle. - Mielőtt Bellának leszeded a fejét, tudnod kell, hogy az én ötletem volt.
- De mégis, hogy a manóba tudtál kijátszani - csodálkozott. - Pont egy ilyen... hátbatámadást ne lássak - nevette el magát, hisz rájött, hogy valóban Carlisle-nak sikerült túljárnia a képességén. - Majd Alice egy pár pillanatig elgondolkodott, és már azt hittük, hogy újabb látomása van, de hirtelen felnézett Carlisle-ra. - Hát persze! - csillantak fel a szemei. - Kihasználtad, hogy Bellát figyeltem minden idegszálammal, és ezalatt jól kitervelted az egészet. - Szerencsére, már az előbbi bosszúsága tovaszállt, bár gyanítom Jasper jelenléte sokat dobott az iménti hangulatán. Aki, egy pillanat alatt kedvese mellett termett.
- Valóban csinos a kicsike - legeltette Jasper a szemeit a kocsin. - Mehetek vele egy kört? - nézett rám esedezve, amin jót mosolyogtam.
- Persze - dobtam neki a kulcsot, de Rosalie a semmiből termett elő, és elkapta Jasper ujjai elől egy centivel a kulcsokat.
- Majd, csak utánam - nevetett. - Hölgyeké az elsőbbség. Nem mondom húgi, nagyon megleptél - fordult felém. - Szuper jól néz ki, de most mi lesz a furgonoddal. Szegényke hónapok óta itt rozsdásodik a garázsba.
- Kérlek szépen - lépett elém Emmett. - Engedd, hogy szétkapjam - csillant fel a szeme.
- Na, azt próbáld meg! - böktem a mackó alkatú bátyám mellkasába. - Hozzá ne merj érni!
- De hát, már úgyis a roncstelepre kéne vinni. Kilóra többet érne, mint járgányként - próbálkozott.
- Nem érdekel! - makacskodtam. - Számomra eszmei értéke van. Úgy, hogy felejtsd el a szadista terveidet vele - mosolyodtam el, Emmett csalódott képén.
-- Jaj, édesem! - ölelt át Esme. - Annyira büszke vagyok rád. Tudtam én, hogy minden rendben lesz - utalt erre a városi kiruccanásra.
- Így visszagondolva, tényleg nem volt annyira vészes - mosolyogtam el magam, de Alice morcos képe még bántott egy kicsit. Így hát odaléptem hozzá.
- Mivel tudlak kiengesztelni? - rágcsáltam a szám szélét, de a válasz váratott magára. - Jaj, Alice ne csináld. Ennyire nem haragudhatsz rám. De tudod mit? Azt hiszem tudom, hogy mivel békíthetlek ki... - Majd nem fejeztem be, mert magam se hittem, hogy erre a lépésre szánom el magam.
- Hallgatlak - csillantak fel a szemei.
- Mit szólnál, ha már túl vagyunk mindenen, és miután elköltöztünk, két napot veled megyek plázázni. És azt vehetsz nekem, amit csak akarsz, persze szigorúan figyelembe venni az ízlésemet. - Persze ezzel utaltam, a kihívó fehérneműk egyes darabjaira, és a feltűnő, és merész ruhák, illetve felsők sokaságaira.
- Rendben! - sikoltott fel örömében, és a nyakamba ugrott. - Rose! Hallottad ezt? - kiáltott utána, aki épp padlógázzal indult a kocsimmal, és csak kézzel jelezte, hogy igen, majd eltűnt a kanyarba.
- Bella, ezt jól meggondoltad? - kuncogott Emmett. - Ezt csak az én drágaságom képes kibírni, meg persze Anya. De te...? Erre azt hiszem, hogy születni kell, legalábbis ez ilyen örökletes betegség - kuncogott, majd rásandított Carlisle-ra, aki, csak bólogatással jelezte, hogy kivételesen egyetért Fiával. - Tényleg, van erre valami orvosi segítség? - húzta tovább Alice agyát Emmett. Már, én is fogtam a hasam a nevetéstől, és Edward, a lépcsőn fetrengett, Esme csak magában visszafojtva kuncogott.
- Még jó, hogy! - dacoskodott Alice, majd úgy tett mintha nem hallotta volna az előbbi megjegyzések áradatát. - Ez a minimum, hogy így átvágtak. - Majd Carlisle-hoz fordult. - Te sem úszod meg, de még kitalálom, hogy mivel hozod helyre ezt az aljas támadást - nevette el a végét, hisz Carlisle-ra nem lehet haragudni.
- Rendben - mosolygott. - Állok elébe, a bosszúdnak.
- Ami téged illet kedves bátyus - lépett Emmett elé, és a látvány megér mindet, ahogy egy kis manó, egy medvével vitázik. - Azt hiszem Rose-nak véletlen elszólom magam, hogy a drágalátos férjecskéje szerint, ő valami veleszületett betegségben szenved... - Majd nem fejezte be, mert futásnak eredt, mivel Emmett meglódult utána, de Alice fürgesége ellen nem sokat tehetett.
Jó volt látni, ahogy Esme és Carlisle szemei csillogtak a boldogságtól, hisz egy ekkora család, szeretetben vidámságban és bajban egyaránt mindenki mindenkiért tűzbe menne. Csak halványan tudom elképzelni, hogy milyen jó érzés lehet nekik, végignézni rajtunk. Elvégre mi vagyunk életük egyik legnagyobb munkájuk, persze ez az egész leginkább Carlise érdeme. Ha ő nincs, akkor mi sem lennénk most itt. Nem tudok eléggé hálás lenni a sorsnak, hogy Carlisle-t szánta nekem apának.
Hatalmas robajra lettünk figyelmesek. Emmett úgy látszik, hogy megunta a fogócskát Alice-szel, aki egy fa tetején csücsült. Emmett neki ugrott a fának, ami éktelen reccsenéssel adta meg magát, így Alice belepottyant Emmett karjaiba. Aki felkapta a pöttöm nővérkémet a hátára, mint egy lisztes zsákot, és visszaügetett hozzánk. Beleejtve Jasper karjaiba Alice-t.
- Tessék! Visszahoztam az asszonykádat - nevetett.- Próbáltam megnevelni, de ezt a nemes feladatot rád bízom. Talán, többre mész vele a hálószobában.
- Majd ügyeskedem - mosolygott halványan Jasper. - Megvannak a módszereim - kacsintott Emmettre, aki hangos nevetésben tört ki.
- Jaj, Emmett, azaz egyik kedvenc fám volt - sóhajtott Esme, de ő is mosolygott az iménti előadáson. Közben Rosalie visszajött, de olyan sebesen hajtott a ház elé, hogy már azt hittük elüti Emmettet, de épp előtte fékezett le egy centivel. Hát, igen a vámpír reflex...
- Nagyon megy a kicsike - szállt ki széles mosollyal az arcán. Gratulálok, nagyon jó választás volt.
- Nos, akkor én jövök - kapta ki Rose kezéből a kocsikulcsokat Jasper. - Nem jössz édes? - invitálta Alice-t.
- Nem, mert van egy kis dolgunk Bellával. Ugye Rose? - kacsintott a másik nővérkémre, ami rám nézve, semmi jót nem ígért.
- Na, akkor én is megyek - lépett Jasper mellé Edward. - Ha jól sejtem, akkor megint órákra eltüntetnek mellőlem - morgott, majd beült Jasper mellé.
- Jaj, Edward ne morogj. Az örökkévalóságig a tied - szájalt vele kedvenc kishúga. - Pár órát kibírsz nélküle. - Erre Edward nem mondott semmit, csak nekem üzente gondolatban, hogy kitartás, és ha végre szabadulok, akkor meglépünk egy kicsit kettesben. Csak egy mindent sejtető mosollyal válaszoltam.
- Anya menjünk mi is - hívta Emmett, Esmét kocsikázni. - Majd csak Carlisle maradt ott, hisz Emmett, Esme, Edward és Jasper elindultak, hogy kipróbálják a kocsimat.
Fogalmam se volt, hogy Alice és Rose mit találtak ki nekem, de valahogy nem igazán akartam. Küldtem is a vészhívót Carlisle-nak, hogy mentsen meg, de csak nevetett, hogy most más dolga van. Csalódottan indultam a nővéreim után. Még hallottam, hogy megcsörren Carlisle telefonja, de, hogy kivel beszélt azt nem tudom, mert Alice csacsogása mindent elnyomott. Bár, egy tippem volt, mert apa ügyvédjének már jelentkeznie kellene mostanában. Ami miatt, egy pillanatra rossz kedvem lett, hisz bármit megadnék azért, hogy Charlie itt legyen velem. De akármennyire is furán hangzik, az idő tényleg segít, és nagyon hiányzik, de már kezdek beletörődni az elvesztésébe. Biztos vagyok benne, hogy sokat segít az, hogy egy szerető család van a hátam mögött, és persze nem is kívánhatnék tökéletesebb apát magamnak.
Ahogy sejtettem, amint beléptünk Alice szobájában, úgy éreztem, hogy egy szépségszalonba kerültem. Mire észbe kaptam Rose, már le is ültetett a fésülködő asztal elé, és a hajamat vette kezelésbe. Közben Alice, egy bőröndnyi sminkkészletet kapott elő. Talán a világ legmenőbb sminkmestere is megirigyelhette volna ezt a készletet. Úgy gondoltam, hogy nem ellenkezem, így talán hamarabb szabadulok. Rose, szorosan összefogta a hajamat a tarkómon, és úgy eltüntette a hosszú részét, mintha nem is lett volna, és előkerült egy vállig érő szőke paróka, amiben vékony barna csíkozás került. Nagyon kíváncsi lettem, hogy mégis, hogy nézek ki, de Alice nem engedte, amíg el nem készültem. Úgy két óra múlva mikor Alice szerint is elkészült a sminkem, és kék színű kontaktlencsét is kaptam, végre megnézhettem magam.
El kellett ismernem, hogy tökéletes munkát végeztek, hisz nem igazán ismertem magamra.
- Na, hogy tetszik? - vigyorgott Alice. - Így, tuti senki nem fog rád ismerni Charlie temetésén - mondta egy kicsit félénken.
- Semmi baj - nyugtattam, mert tudom, hogy még óvatosan kezelik a témát. - Már a nehezén túl vagyok. Kezdek beletörődni, hogy apa már nincs. De visszatérve, meg kell, hogy dicsérjelek titeket, mert tetszik ez az álca - mosolyogtam el halványan. - De visszacsináltok ugye? Mert ha így Edward meglát, akkor világgá szalad.
- Persze, ne aggódj - kacagott Rose. - Csak megmutatjuk a többieknek is, hogy tudják ez te vagy. Gyere, úgy hallom, hogy megjöttek - húzott magával.
Mikor leértünk a nappaliba, már mindenki ott volt. És mikor megláttak, elkerekedett szemmel bámult mindenki.
- Ez meg kicsoda? - nézett nagy szemekkel Emmett, de közben vigyorgott, hisz az illatom nem változott. - Szuper, rád sem lehet ismerni.
- Valóban jól kitaláltátok lányok - érkezett meg Carlisle is Esmével, aki nem mondott semmit, csak mosolygott.
- Szerintem is tökéletes, de nekem a régi Bella jobban tetszik - lépett mögém Edward is, és örültem, hogy így gondolja.
- Akkor jó - néztem hálásan Edwardra. - Már mindeni látta és, most megyek és visszaváltozom - majd elindultam vissza Alice szobájába. - Közben fura volt mindenki, mert Alice egy röpke pillanatra elbambult, mint akinek látomása van, de hamar a régi volt, és csak annyit vettem észre az egészből, hogy egy sokat mondó pillantást váltottak Carlisle-lal, és Edward is vigyorgott mint a vadalma. És a többiek is valahogy izgatottnak látszottak.
Épp a sminkem eltávolításán ügyködtem, mind a három kilón, amit Alice rám pakolt, mikor Edward kukkantott be.
- Hogy állsz? - nézett rám olyan gyengéden, mint még soha.
- Mindjárt meg vagyok, csak még kifésülöm a hajam. - Közben valami olyan érzésem támadt, hogy megint összebeszélt mindenki a hátam mögött.
- Oké, utána gyere le a nappaliba, mindenki rád vár - adott egy röpke csókot, és még mielőtt rákérdezhettem volna, hogy mégis miért, már el is tűnt.
Mikor leértem a nappaliba, mindenik mosollyal fogadott, Alice képtelen volt az izgága fenekén nyugton ülni, és az egész nagyon fura volt. Legszívesebben elfutottam volna, mert sosem szerettem az ilyen dolgokat, aminkor én vagyok a főszereplője valaminek. Régen még az óvodától az iskoláig is nagy ívben kerültem, az olyan helyzeteket amiben szerepelni kellett.
- Na jó! - sóhajtottam. - Legyünk túl rajta. Mit terveltetek ki ellenem? - sütöttem le a szemem egy halvány mosollyal, és ha ember lennék, akkor tuti elvörösödtem volna a fejem búbjától, a talpamig
Emmett hangosan felnevetett, Alice odatáncolt mellém, és Esme mindenkit megelőzve átölelt.
- Csak szeretnénk gratulálni, hogy minden jel szerint tökéletes az önuralmad. Megbízható forrásból értesültünk- sandított egy pillanatra Carlilsle-ra. - És szeretnénk adni neked valamit. - Most éreztem, hogy szeretnék átlátszó lenni. Bár, Edward nyugodt szuszogása mögöttem, igen jó hatással volt a pánikomra.
Majd Carlisle lépett hozzám, és megfogta a kezem. - Ezennel hivatalosan is Cullenné avatunk. - Elő került egy nagyon szép, de ugyanakkor visszafogottan szolid karkötő, amin rajta volt a Cullen címer. Abban a pillanatban megfogadtam, hogy soha nem fogom levenni. Hihetetlenül jól esett a gesztus, és ha képes lennék rá, akkor elsírnám magam.
- Köszönöm - motyogtam alig hallhatóan, és Carlisle nyakába borultam.
- És, még van hátra valami - húzott el Carlisle-tól, Alice. Ez is a tied - nyomott a kezembe egy fehér borítékot. - Tegnap készültem el velük - csicsergett, és olyan izgatott volt, hogy jobban várta, hogy belenézzek, mint én.
Mikor kivettem a boríték tartalmát, elcsodálkozva nézegettem, az új Mary Cullen névre szóló hivatalos irataimat. Személyi, útlevél, jogosítvány, és minden ami kell az új személyazonosságomhoz. Megszólalni sem tudtam a meglepetéstől.
- Még valami - szólt Carlisle. - Ma hívott Charlie ügyvédje. Holnap fog felkeresni a kórházban. Ha vele is minden rendben van, utána tudunk neked számlát nyitni. Majd Alice-szel segít neked - zárta rövidre és hálás voltam neki, hisz tudja, hogy mi a véleményem az egészről. Legszívesebben mindent nekik adnék.
- Bella - lépett előrébb Jasper. - Ezt olvasd el - nyújtott át egy papírt. - Ha neked is megfelel, ebbe van leírva az új verzió, hogy miként és, hogyan kerültél a családban. Az új helyen ahová költözünk, ez mondjuk, ha valaki netán kérdezősködik.
- Rendben - mosolyogtam. - Biztos jó lesz. - Amúgy hová költözünk? - kérdeztem, és próbáltam magamról elterelni a figyelmet.
- Denaliba. De sajnos - húzta el a száját Alice. - Újra gimisek leszünk, de jó buli lesz. Edward, te, Jasper és én elsőtől járunk, Rose és Emmett pedig a másodikat kezdik. Így lesz legalább négy nyugis évünk. Kórház is van a közelben, az időjárás tökéletes, és Esmének is van idősek otthona, és egy árvaház a közeli kisvárosban. Meg persze, két hatalmas bevásárlóközpont - vigyorgott. - Amit kifoszthatunk - célzott ezzel az ígéretemre. - Ezen, mindenki velem együtt, jót nevetett. Némi szomorúság ellenére, régen nem éreztem magam ennyire boldognak.
- Gyere - üzente Edward gondolatban. - Most már megléphetünk egy kicsit.
- Rendben - feleltem, és elindultunk kifelé.
- Hová rabolsz el? - néztem Edwardra, aki csak mosolygott, miután már házon kívül értünk.
- Majd megtudod - felelt rejtélyesen. - Egy kicsit futunk. Nem gond?
- Nem. - És ahogy kimondtam, már száguldottunk a fák között. Meg sem álltunk, míg elértünk a kedvenc rétünkhöz, ahol már nagyon nagyon rég nem jártunk.
- Már el is felejtettem, hogy milyen gyönyörű - ámuldoztam, ledobva magam a fűbe.
- Épp ezért gondoltam, hogy ideje lenne kijönnünk ide - csókolt bele a nyakamba, ami kellemes borzongást idézett elő.
- Szerintem is jó ötlet volt - gördítettem a hátára kedvesemet, és kíméletlenűl lecsaptam az ajkaira. - Ezzel azt értem el, hogy szenvedélyes csókcsatába kezdtünk, ami felettébb kellemes elfoglaltságnak ígérkezett. Közben úgy éreztem, hogy nem is lenne, rossz, ha tovább lépnénk, így pimaszul a pólója alá loptam a kezem. Erre egy gyengéd sóhaj és morgás, ami doromboláshoz hasonlított, volt a válasz. Edward erre felbátorodva, a nyakam kényeztetésével foglalatoskodott, ami belőlem is hasonló reakciókat váltott ki.
Miután, már épp egymást igyekeztünk megszabadítani a ruhától, megcsapta az orromat négy idegen vámpírszag. Edward is érezte, így mind ketten felugrottunk, és vártuk, hogy felbukkanjanak.- A fenébe - morgott Edward. - Valahonnan ismerős a szaguk, de nem tudom honnan. Szerintem riaszd a többieket, hisz így talán odébbállnak, még mielőtt egyáltalán kiderülne, miért vetődtek erre.
Ahogy Edward kérte, szóltam Jaspernek.
- Jasper baj van, négy idegen vámpír tart felénk a réten - adtam le a vészhívást.
- Rendben húgi, már is ott vagyunk - jött a megnyugtató válasz, és biztos voltam benne, hogy két perc múlva az egész család itt lesz. Addig is, Edwarddal figyeltünk minden apró rezdülést, hisz ha mi érezzük az idegenek szagát, akkor már ők is érzik a miénket. Kicsit meg voltam rémülve, hisz ez az első eset, hogy részt veszek egy ilyen szituációba. És hiába vagyunk halhatatlanok, még a gondolat is elborzasztott, hogy valaki megsérülhet, ha esetleg rossz szándékkal tévedtek erre. Ezért is talán visszatartó erő nekik, ha meglátják, hogy mi kétszer annyian vagyunk mint ők, és ettől el megy a kedvük, hogy belénk kössenek. Már számoltam a másodperceket, míg a biztonságot jelentő családom megérkezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése