Vég, és Kezdet 18.

 (Bella szemszöge)


Már kezdtem pánikba esni. Csak az nyugtatott, hogy bármelyik pillanatban itt lesznek a többiek.

- Azt hiszem, hogy már sejtem kik ezek - suttogta Edward. - A Volturi küldöttei. Azért volt ismerős a szaguk.

- És, mit akarhatnak? - suttogtam, és érezhető volt a pánik a hangomba. - Miattunk jöttek ide?

- Azt, nem hiszem - töprengett Edward. - Akkor Alice látta volna. Valamiért erre van dolguk, de közben biztos, hogy hozzánk is benéznek, ha már itt vannak.

- Ez nem valami biztató - sóhajtottam. Hisz Cullenék egyik találkozása sem volt kellemes élmény a Volturival, legalábbis amit eddig meséltek. Jobb őket elkerülni, mert nem egy életbiztosítás összeakadni velük.

Mire ezt végig gondoltam, már a családom többi tagja is megérkezett. Edward mellé lépett Carlisle, Emmett és Jasper. És mi lányok, hátrébb álltunk, és úgy vártuk az idegenek felbukkanását.

- Miután szóltál Jaspernek, utána rögtön volt egy látomásom, és ezek a Volturi csicskásai. De nem miattunk vannak itt - nyugtatott Alice, látva, hogy megrémültem.

- Akkor, hogyhogy épp ide tévedtek?

- Azt nem tudom, de valószínű, hogy a szokásos ellenőrzés egy szabályszegés miatt. - Majd Alice tekintete, újra elhomályosodott.

- Mit láttál kicsim? - tudakolta Carlisle, miután Alice újra magához tért.

- Egy perc, és itt vannak, de valakit likvidálniuk kell, mert Port Angelesben egy nomád kiírtott egy egész családot, és közben tudják, hogy mi itt élünk, és kíváncsiak az új illatforrásra. Biztos Bellát érzik.

- Ez különös... - tűnődött el Carlisle. - Semmi ilyet nem hallottunk, pedig az efféle hírek gyorsan terjednek. A Volturi honnan szerzett tudomást ilyen gyorsan? Ráadásul fura, hogy Jane nincs velük, hisz ő imádja az ilyen ítéleteket végrehajtani.

- Lehet, hogy szabadságot vett ki - kuncogott Emmett. - Nem is vágyom rá, hogy találkozzak vele - borzongott meg, pedig Emmett nem félt semmitől.

- Miért? Ő kicsoda?- néztem értetlenül a többiekre.

- Majd később elmesélem, de már itt is vannak - fordult Alice a fák irányában, és mindegyikünk így tett.

Lassan, négy férfialak bontakozott ki a fák közül. Fekete hosszú kabát volt rajtuk, melynek a felső része, szinte az orrukig elfedte az arcukat. Már messziről észrevehető volt a hímzés a kabátjukon. Egy nagy V- betű, mely valószínű a Volturi nevet képviseli. A Volturiról, csak annyit ismeretem van, amennyit Carlisle elmondásából tudok, mikor kómában voltam. De úgy érzem, hogy Carlisle is igyekszik bármiféle találkozást elkerülni velük, vagy legalábbis hamar túl lenni rajta.

- Még hogy, ne keltsünk feltűnést - motyogtam. - Ilyen cuccban, még egy hullarészeg hajléktalan is utánuk néz. Pont ők hangoztatják, hogy úgy kell élnünk, mintha nem is léteznénk.

Az iménti megjegyzésemre, mindenki elmosolyodott, ezzel igazat adva. Közben elértek hozzánk, és miután pár lépésre megálltak a családunk férfitagjaitól, szinte egyszerre fedték fel az arcukat. Hát, ahhoz képest, hogy a vámpírok szépek, róluk nem ez jutott eszembe. Már a vérvörös szemük is eléggé visszataszító látvány volt. Nem hogy a kinézetük. Az egyik volt akkora darab, mint Emmett, de olyan ábrázata volt, mint Quasimodónak, csak jobb kiadásban. A másik három, meg olyan fejet vágott, mintha a világ összes fájdalmát éreznék. Az egyik eléggé alacsony, és egy másodikos gimnazista fiúnak felelt meg a kinézete. A másik kettő átlagosan néztek ki.

Az egyik közelebb lépett Carlisle-hoz, és a kezét nyújtotta.

- Üdvözöllek Carlisle! - mondta egy kicsit ironikusan. - Régen nem találkoztunk. Látom, azóta bővült a Cullen család - jegyezte meg, és eléggé szemügyre vett, amivel azt érte el, hogy Edward figyelmeztetőleg felmordult.

Carlisle, mint egy jól nevelt angol úriember, viszonozta a kézfogást.

- Nektek is szép napot. Mi járatban erre a Volturi? - tudakolta a lényeget, és figyelmen kívül hagyva, a rám tett megjegyzést.

- Épp Port Angelesbe tartunk, és... - Majd elmosolyodott. - Minek is mondjam, hisz Alice úgy is tudja. Nem igaz? - nevetett Alice-re. - Jasper hang nélkül, de hasonló testi reakciót produkált, mint Edward.

- Akkor, nem is tartunk fel titeket - ajánlotta Carlisle, és szerette volna minél hamarabb, a háta mögött tudni ezt a találkozást.

- Rendben - egyezett bele az idegen. - De ha nem bánod, akkor visszafelé, tiszteletünket tennénk nálatok, hogy megismerjük fajtánk újdonsült tagját. Aró biztos örülne a híreknek. Az csak jó, ha egyre többen vagyunk.

- Hogyne, bármikor szívesen látunk titeket - felelt Carlisle. - Mikorra vagytok várhatóak?

- Úgy két nap, de a kis Alice biztosan tudni fogja - mosolygott az említettre, ami inkább vicsorgásra jobban hasonlított, majd biccentettek, és ahogy feltűntek, úgy egy perc múlva, már sehol nem voltak.

- Még,hogy kíváncsiak - rúgott Jasper egy vékonyabb fába mérgébe, ami reccsenve kettétört. - Ha még egyszer így néz Alice-re, széttépem. - Villantak dühösen a már teljesen fekete szemei. Látod! - fordult Carlisle-hoz. - Majd meg eszi a fene őket, hogy ennyien vagyunk, hát még most, hogy Bella is velünk van. Nagyon el vannak szállva maguktól, azt hiszik, hogy azért mert ők hatalom éhesek, akkor mások is azok. Kérlek - nézett esedezve Carlisle-ra. - Tegyük el mind a négyüket láb alól. Mire a nagyfőnök észre venné, már el is költöztünk.

Carlisle, csak mosolygott Jasper kitörésén, ráadásul szinte mindenki egyszerre bólintott, hogy támogatja az ötletet. - Most az egyszer egyetértek, de csak az tart vissza, hogy akkor mi sem lennénk különbek náluk - nyugtatta Jaspert.

- Tudom, hogy igazad van, csak olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy épp kitekerem a nyakukat - sóhajtott Jasper vágyakozva, majd Alice-t ölelte magához.

- Na, ennyit a kis kiruccanásunkról - kuncogott Edward. - Inkább folytassuk a szobánkba. Mit szólsz?

- Rendben. Benne vagyok - súgtam neki, csak előbb elárulná valaki, hogy ki az a Jane? - néztem a többiekre.

- Hidd el jobb, ha nem ismered meg - sóhajtott Esme. - Az egy törpe, egoista, gonosz vámpírlány, akit Aró változtatott át tizenhat évesen. Az ikertestvérét az előbb láthattad. A nagydarab mellett állt. Mellesleg, őt is Aró változtatta át - fintorodott el egy pillanatra. - Szegények, hisz még gyerekek voltak. De visszatérve Jane-re, ő folyton vissza él a képességével, és akkor is használja, ha nincs rá szükség. Valószínű, hogy ezzel akarja félelmetesnek mutatni magát, hogy amiért ő olyan kicsi és kislányos külsejű. Ráadásul Aró támogatását, és bizalmát élvezi, amiért még inkább beképzelt.

- Miért, milyen képessége van? - Bár, ezek után bele sem mertem gondolni, hogy mi lehet, ha még a családom is félve beszél róla.

- Úgy meg tud kínozni, hogy a földön fetrengsz a fájdalomtól, de közben hozzád sem ér. Az elmédbe tud belehatolni, és így olyan érzésed van, mintha átélnéd azokat a kínokat - borzongott meg Esme is.

- Ezek után, tényleg nem vagyok rá kíváncsi - bújtam oda Edwardhoz. - Remélem, hogy egyikőtöket sem bántott - néztem körbe.

- De igen - sóhajtott Carlisle. - Rose és Esme kivételével, már mindegyikünkön használta a képességét.

- Micsoda?! - kapkodtam levegő után. - Miért csinálta? Hisz ti, sosem adtatok okot rá, hogy ... - Majd nem fejeztem be, mert képtelen voltam felfogni, hogy ez megtörténhetett.

- Ha olyan a kedvük, akkor ok sem kell rá - csóválta meg a fejét Alice. - Aró nem nagyon tudja lenyelni a békát, hogy Edward, Jasper és és, nem vagyunk hajlandóak csatlakozni hozzájuk a képességeinkkel. Emmettet, meg azért kínozta meg, mert Rosalie-t védte Dimitritől, aki egy nagydarab nyalizó testőr szerepét tölti be Aró mellett.

- Azért jól oda csaptam neki - vigyorgott elégedetten Emmett.

- És téged miért bántott? - néztem ijedten Carlisle-ra.

- Mert nem tudták elviselni, hogy semmivel nem bírtak rávenni a hagyományos étkezésre. És akár mennyire próbálkoztak, nem tudták a családot szétszedni. Féltékenyek, dühösek, és irigyek az összetartozásunkra és arra, hogy ekkora az önuralmunk. Az meg pláne zavarja őket, hogy immár nyolcan vagyunk - mosolyodott el halványan. - A múltkor nagyon is rátapintottál a lényegre velük kapcsolatban. Pedig, csak hallásból tudsz pár dolgot róluk.

- És nagyon is jól érzed, hogy tartanak, és tisztelnek minket de ezt soha nem fogják bevallani, még saját maguknak sem - fűzte hozzá Jasper, és úgy tűnt, hogy mindenki egyetért. - Egy kicsit kiakadtam, és rágódtam a hallottakon, majd lassan mindenki vissza indult hazafelé, kivéve Alice-t és Jaspert. A szemüket elnézve, biztos, hogy vadászni mentek, ami rájuk fér. Én, Edward mellett sétáltam nem messze tőlünk, Carlisle és Esme andalogtak kézen fogva. Kicsit előrébb Emmett és Rose jártak. Emmett épp valamit belesúgott Rose fülébe, amit nem hallottunk, de Emmettet ismerve úgy tűnik, hogy kihúzta a gyufát, mert Rose lekevert neki egy akkora taslit, hogy tuti öt kilométeren belül hallani lehetett a csattanást. Ez némileg feldobta a hangulatom, és persze, hogy egy szerető család vesz körül.

- Aú! Rose, most ezt miért kaptam? - simogatta a pofikáját Emmett, bár nem mintha fájt volna neki.

- Na szerinted? - állt meg előtte, csípőre tett kézzel. - Legközelebb meggondolod magad te... - de nem tudta befejezni, mert Emmett felkapta.

- Meg állj asszonykám! Megnevellek, ha ezt akarod. - dörmögte, majd Rose sikkantása, és Emmett öblös nevetése egyre halkult, ahogy távolodtak. Carlisle és Esme, már nem is figyeltek oda a civakodásukra. Bizonyára, már hozzászoktak a lendületes házasságukhoz.

- Ez a nap nem volt semmi - dünnyögtem magamba, és ahogy körbe néztem, már besötétedett. Visszagondolva a mai napomra, valóban eléggé tartalmasra sikeredett. Edward magához húzott, ami megnyugtató és kellemes volt. - Most ezek tényleg visszajönnek? - néztem a kedvesemre kétségbeesve.

- Biztos - húzta el a száját. - Sajnos mindig betartják azt, amit mondanak. De jobb lesz túl lenni rajta. És ne aggódj, nem lesz semmi baj. - nyugtatott.

Közben visszaértünk a Cullen házba. Épp beértük Esmééket az ajtóba. Carlisle udvariasan előre engedett, rá két pillanattal később Rose és Emmett, immár teljesen nagy békével közöttük futottak be. Mindenki visszavonult a szobájába. Remélhetőleg végre nyugodtan lehetünk együtt Edwarddal, bár a Volturi látogatása, kissé nyugtalanított, de tudom nem hagynák, hogy bajom essen.

- Nyugalom, most ne rágódj a Volturin - nyugtatott Edward, mert biztos látta rajtam, hogy eléggé feszült vagyok. Mellém bújt az ágyra, és birtokba vette az ajkaimat. Egy pillanat alatt elfeledkeztem mindenről a karjaiban.

Kicsit hevesebben viszonoztam a csókot, de úgy tűnt, hogy Edwardot egyáltalán nem zavarja. Lassacskán, már minden ruha lekerült rólunk, és egyre inkább szenvedélyesebbek lettünk. Annak ellenére, hogy mind a ketten egyetértettünk abban, hogy minden fajta intimitással várunk a nászéjszakáig, épp az ellenkezőjére készültünk. Bár érthető, hisz erre már mindketten nagyon vágytunk. Edward oldalt feküdt mellettem, így az egyik kezével épp végig simított a nyakamtól egészen a hasamig, ami hihetetlenül kellemes érzéssel járt át. Már eléggé éreztem, az egyre növekvő vágyát, mely neki feszült a combomnak. Kicsit bűntudatom lett, hogy nem vagyunk képesek várni a nagy napig, így mikor Edward keze rásiklott a bugyimon keresztül, a legérzékenyebb pontomra, ami egy jóleső sóhajt hozott elő bennem, elvettem a kezét és finoman megszakítottam a csókot.

- Nem azt tervezzük, hogy várunk ezzel a nászéjszakáig? - nyögtem alig suttogva, és olyan érzésem volt, hogy saját magamnak is hazudok, hisz őrülten vágytam a kedvesem kényeztetésére. Legszívesebben visszatettem volna a kezét, hogy folytassa.

- Biztos, hogy várni akarunk? - nyögte vágytól elfúló hangon, majd a keze újra megindult a nyakamtól, a vállamon át a hátam közepéig, hogy megszabadítson a melltartómtól. És miután leszedte rólam a melleimet borította be csókokkal.

- Nem... nem akarok várni - húztam vissza magamhoz és rátapadtam az ajkaira. - Közben a kezem rásiklott a férfiasságára, amivel azt értem el, hogy azonnal, vagy húsz centit lecsúszott a keze, immár a bugyimon belül és máris ott folytatta a testem kényeztetését, ahol abbahagyta. Pár pillanat múlva, remegve áradt szét a testemben a gyönyör, amit Edward gyengéd ujjai okoztak. Már, ő sem állt messze a beteljesüléstől, hisz egyre intenzívebben foglalatoskodott a kezem a teste legérzékenyebb pontján, amint sikeresen leküzdöttem a makacs gumírozást. Majd mikor már tényleg pillanatok választották el a gyönyörtől, volt annyi tartása, hogy finoman elvette a kezem, és gyengéden fölém gördült, egy pillanat alatt megszabadult az alsójától, majd a óvatosan befurakodott a combjaim közé, elegánsan félrehúzva az alsómat, és lassan lágyan egybeforrasztotta a testünket. Fura, de nagyon kellemes érzés járt át, hisz vártam némi fájdalomra, hisz minden szempontból ez az első együttlétem. De ehelyett ahogy Edward férfiassága kitöltött, egy nagyon kicsi feszülést éreztem, de ahogy összhangba kerültünk, különös bizsergés járta át az egész testem. És ez csak egyre erősödött, ahogy egyre fokoztuk a tempót, és a gyönyört üldöztük, ami nem váratott sokáig, és szinte ugyan abban a pillanatban nyögtünk fel mindketten, és bújtunk egyre szorosabban egymáshoz.

Miután magunkhoz tértünk, Edward hanyatt fordult és én egyből a mellkasára hajtottam a fejem. Lágyan cirógatta a hátam, ami olyan érzést keltett, mintha a tenger lágy hullámai cirógatnának. Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtünk csendben, majd Edward újra felém gördült, és mélyen a szemembe nézett, amitől úgy éreztem, hogy elolvadok.

- Hozzám jössz feleségül? - kérdezte váratlanul, egyből a lényegre térve. Közben az éjjeli szekrény fiókjában matatott, és a tenyerembe helyezett egy kis ékszeres dobozt. - Szólni sem tudtam, a meglepettségtől, és csak némán bólogattam, jelezve ezzel, hogy igen. Edward kinyitotta a dobozkát, és egy csoda szép, szolid eljegyzési gyűrűt vett ki belőle, majd felhúzta az ujjamra. Ha képes lennék, bizonyára sírva fakadok az örömtől. Teljesen magamhoz húztam a kedvesem, és lágy csókban forrtunk össze.
Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni, és tudom, hogy Edwarddal a boldogságunk örökre szól. Még a reggelig hátra lévő időt nagyon kellemesen töltöttük, Edward úgy nevezte el, hogy gyakorlás a nászéjszakára edzést tartunk     .



( Carlisle szemszöge)


Nagyon remélem, hogy a Volturi látogatása gyors és kíméletes lesz. Komolyan eléggé toleráns vagyok mindenkivel, de őket akkor lássam, mikor a hátam közepét.

- Min zuhantál meg ennyire? - kaptam fel a fejem, Jasper hangjára. Hát igen, a fiaim közül ő a kedvencem. Bizonyára Alice-szel visszatértek a vadászatról.

- Semmi, csak a Volturi jár a fejembe. - Majd Jasper leült mellém a teraszra.

- Ne is emlegesd őket - morgott még mindig. - A falra mászok tőlük. Komolyan mondom, csak egy beszólásuk lesz, ami nem tetszik, és megnézhetik magukat. - Annyira ismertem már Jaspert, hogy nem a levegőbe beszél.

- Nos, bízok benne, hogy csak egy ártatlan látogatás lesz, és legalább száz évig nem látjuk őket.

- Úgy legyen - bólintott. - De én azt se bánnám, hogy ha ezer évig, nem is hallanánk róluk.

- Alice? - érdeklődtem.

- A fürdőbe - forgatta meg a szemeit. - Szerintem holnap reggelig ki sem jön onnan. Ráadásul a ház vibrál valakiktől - mosolygott és egyértelműen Edward és Bella közös szobaablaka felé mutogatott. - Így döntenem kellett, hogy vagy házon kívülre jövök, mielőtt felrobbanok ennyi romantikától. Vagy Alice után megyek, de akkor én is a fürdőbe ragadok vele együtt. - Nagyon jót mosolyogtam Jasper választékos fogalmazásán.

- Na, akkor Emmett biztosan nem hagyja szó nélkül a dolgokat. Szegények ki tudja meddig fogja ugratni őket, pedig már itt volt az ideje, hogy ráérjenek egymásra - mosolyodtam el én is, és Jasper is.

- Nem hinném, hogy rájuk figyel. Épp azon fáradoznak, hogy megtudják mennyit bír az új ágyuk. Bár, ahogy ismerem őket nem lesz hosszú életű szegény bútor - kuncogott. - Amúgy hányra mész be a kórházba - váltott témát.

- Hétre nem ártana bemennem, mert kilencre ígérte az ügyvéd, hogy jön, és lerendezünk mindent. Most már, csak tényleg a temetés lesz hátra, és költözhetünk.

- Ezt az egyet nem várom - merengett el Jasper. - Talán, Forks-ban éreztem magam a legjobban, az összes eddigi lakhelyünk közül. Hiányozni fog ez a hely.

- Nekem is - értettem egyet. - És még soká jöhetünk vissza.

- És mi lesz a Swan házzal? - zökkentett ki a gondolataimból.

- Gondolom, el kéne adni, de majd Bellát megkérdezem, hogy mit szeretne. De miért kérdezed? - néztem Jaspere, aki nagyon elgondolkodott.

- Csak az jutott eszembe, hogy mi lenne ha Hospice házat csinálnánk belőle. Sok helyen működik, és valószínű, hogy ha ember lennék, és megtudom, hogy pár hónapom van hátra, akkor szívesebben tölteném az időmet egy kellemes helyen, mint egy kórház rideg falai között. - Nagyon meglepődtem Jasper ötletén, és jó volt hallani ilyet. De ahogy végig mondta megingatta a fejét és rám nézett. - De gondolom eléggé fura egy olyan szájából ez, aki több száz embert ölt meg.

- Jazz kérlek! - nyugtattam. - Már sokszor megbeszéltük és jó lenne, ha végre túl jutnál ezen. Már ezerszer jóvátetted az akkori... tévedéseidet.

- Tudom, csak annyira bánt. Ha akkor találkozunk, én se bántottam volna senkit, úgy ahogy Rose és Emmett. Kár, hogy csak később ismertelek meg titeket.

- Az a lényeg, hogy így alakult, és velünk vagy. A múlttal meg ne foglalkozz, csak annyit emészd magad, amennyit feltétlenül szükséges. Inkább arra gondolj, hogy véghez vittél egy szinte lehetetlen dolgot, amire szerintem más fajtánkbeli nem lenne képes.

- Ahogy azt sem tudná senki megtenni, amit te csináltál végig - mosolyodott el. És nagyon jólestek a szavai. Jasper valahogy teljesen máshogyan gondolkodott, mint a többiek. Épp ezért, nagyon szerettem vele beszélgetni, akár éjszakákon át.

- Azt hiszem megyek, és megnézem Alice nem fulladt e bele a kádba - kacsintott rám. - És te meg, ne vidd túlzásba az elmélkedést, mert jövök és felvidítalak.

- Ezt inkább bízd rám - hallottam meg Esme hangját a hátam mögött.

- Oké, már itt sem vagyok - mosolygott hamiskásan Jazz, és eltűnt. Esme hátulról átölelt, ami kellemes érzéssel töltött el, még ennyi év után is.

- Mielőtt bemész a kórházba, nem akarsz egy kicsit velem is foglalkozni? - búgta a fülembe, és a kezei lassan az ingem alá kúszott.

- Csábító ajánlat - kuncogtam, majd hátranyúltam és az ölembe húztam a kedvesem. És azonnal lecsaptam a kívánatos ajkaira és a kezem véletlenül a combjain kúszott egyre feljebb és feljebb, de Esme ijedten nézett rám.

- Ne itt. Bármelyikük kijöhet - aggódott, de a vágyat láttam bújkálni a szemeibe.

- Nem érdekel - húztam vissza magamhoz. - Különben is, szerinted a mi drága csemetéink mégis mit csinálnak - súgtam a fülibe.

- Na jó... de - motyogta, és nem hagytam szóhoz jutni.

- Itt és most azonnal akarom önt a teraszon Mrs Cullen, és semmi ellenvetést nem akarok hallani - kuncogtam.

- Azt hiszem meggyőzött Mr Cullen - csókolt bele a nyakamba, és innentől nem volt megállás. A boldogság amit éreztem ennyi gond és tragédia után, újult erővel hatott rám. Úgy érzem, hogy ez időszak után, már csak jó történhet velünk.



 (Bella szemszöge)


Már kezdtem pánikba esni. Csak az nyugtatott, hogy bármelyik pillanatban itt lesznek a többiek.

- Azt hiszem, hogy már sejtem kik ezek - suttogta Edward. - A Volturi küldöttei. Azért volt ismerős a szaguk.

- És, mit akarhatnak? - suttogtam, és érezhető volt a pánik a hangomba. - Miattunk jöttek ide?

- Azt, nem hiszem - töprengett Edward. - Akkor Alice látta volna. Valamiért erre van dolguk, de közben biztos, hogy hozzánk is benéznek, ha már itt vannak.

- Ez nem valami biztató - sóhajtottam. Hisz Cullenék egyik találkozása sem volt kellemes élmény a Volturival, legalábbis amit eddig meséltek. Jobb őket elkerülni, mert nem egy életbiztosítás összeakadni velük.

Mire ezt végig gondoltam, már a családom többi tagja is megérkezett. Edward mellé lépett Carlisle, Emmett és Jasper. És mi lányok, hátrébb álltunk, és úgy vártuk az idegenek felbukkanását.

- Miután szóltál Jaspernek, utána rögtön volt egy látomásom, és ezek a Volturi csicskásai. De nem miattunk vannak itt - nyugtatott Alice, látva, hogy megrémültem.

- Akkor, hogyhogy épp ide tévedtek?

- Azt nem tudom, de valószínű, hogy a szokásos ellenőrzés egy szabályszegés miatt. - Majd Alice tekintete, újra elhomályosodott.

- Mit láttál kicsim? - tudakolta Carlisle, miután Alice újra magához tért.

- Egy perc, és itt vannak, de valakit likvidálniuk kell, mert Port Angelesben egy nomád kiírtott egy egész családot, és közben tudják, hogy mi itt élünk, és kíváncsiak az új illatforrásra. Biztos Bellát érzik.

- Ez különös... - tűnődött el Carlisle. - Semmi ilyet nem hallottunk, pedig az efféle hírek gyorsan terjednek. A Volturi honnan szerzett tudomást ilyen gyorsan? Ráadásul fura, hogy Jane nincs velük, hisz ő imádja az ilyen ítéleteket végrehajtani.

- Lehet, hogy szabadságot vett ki - kuncogott Emmett. - Nem is vágyom rá, hogy találkozzak vele - borzongott meg, pedig Emmett nem félt semmitől.

- Miért? Ő kicsoda?- néztem értetlenül a többiekre.

- Majd később elmesélem, de már itt is vannak - fordult Alice a fák irányában, és mindegyikünk így tett.

Lassan, négy férfialak bontakozott ki a fák közül. Fekete hosszú kabát volt rajtuk, melynek a felső része, szinte az orrukig elfedte az arcukat. Már messziről észrevehető volt a hímzés a kabátjukon. Egy nagy V- betű, mely valószínű a Volturi nevet képviseli. A Volturiról, csak annyit ismeretem van, amennyit Carlisle elmondásából tudok, mikor kómában voltam. De úgy érzem, hogy Carlisle is igyekszik bármiféle találkozást elkerülni velük, vagy legalábbis hamar túl lenni rajta.

- Még hogy, ne keltsünk feltűnést - motyogtam. - Ilyen cuccban, még egy hullarészeg hajléktalan is utánuk néz. Pont ők hangoztatják, hogy úgy kell élnünk, mintha nem is léteznénk.

Az iménti megjegyzésemre, mindenki elmosolyodott, ezzel igazat adva. Közben elértek hozzánk, és miután pár lépésre megálltak a családunk férfitagjaitól, szinte egyszerre fedték fel az arcukat. Hát, ahhoz képest, hogy a vámpírok szépek, róluk nem ez jutott eszembe. Már a vérvörös szemük is eléggé visszataszító látvány volt. Nem hogy a kinézetük. Az egyik volt akkora darab, mint Emmett, de olyan ábrázata volt, mint Quasimodónak, csak jobb kiadásban. A másik három, meg olyan fejet vágott, mintha a világ összes fájdalmát éreznék. Az egyik eléggé alacsony, és egy másodikos gimnazista fiúnak felelt meg a kinézete. A másik kettő átlagosan néztek ki.

Az egyik közelebb lépett Carlisle-hoz, és a kezét nyújtotta.

- Üdvözöllek Carlisle! - mondta egy kicsit ironikusan. - Régen nem találkoztunk. Látom, azóta bővült a Cullen család - jegyezte meg, és eléggé szemügyre vett, amivel azt érte el, hogy Edward figyelmeztetőleg felmordult.

Carlisle, mint egy jól nevelt angol úriember, viszonozta a kézfogást.

- Nektek is szép napot. Mi járatban erre a Volturi? - tudakolta a lényeget, és figyelmen kívül hagyva, a rám tett megjegyzést.

- Épp Port Angelesbe tartunk, és... - Majd elmosolyodott. - Minek is mondjam, hisz Alice úgy is tudja. Nem igaz? - nevetett Alice-re. - Jasper hang nélkül, de hasonló testi reakciót produkált, mint Edward.

- Akkor, nem is tartunk fel titeket - ajánlotta Carlisle, és szerette volna minél hamarabb, a háta mögött tudni ezt a találkozást.

- Rendben - egyezett bele az idegen. - De ha nem bánod, akkor visszafelé, tiszteletünket tennénk nálatok, hogy megismerjük fajtánk újdonsült tagját. Aró biztos örülne a híreknek. Az csak jó, ha egyre többen vagyunk.

- Hogyne, bármikor szívesen látunk titeket - felelt Carlisle. - Mikorra vagytok várhatóak?

- Úgy két nap, de a kis Alice biztosan tudni fogja - mosolygott az említettre, ami inkább vicsorgásra jobban hasonlított, majd biccentettek, és ahogy feltűntek, úgy egy perc múlva, már sehol nem voltak.

- Még,hogy kíváncsiak - rúgott Jasper egy vékonyabb fába mérgébe, ami reccsenve kettétört. - Ha még egyszer így néz Alice-re, széttépem. - Villantak dühösen a már teljesen fekete szemei. Látod! - fordult Carlisle-hoz. - Majd meg eszi a fene őket, hogy ennyien vagyunk, hát még most, hogy Bella is velünk van. Nagyon el vannak szállva maguktól, azt hiszik, hogy azért mert ők hatalom éhesek, akkor mások is azok. Kérlek - nézett esedezve Carlisle-ra. - Tegyük el mind a négyüket láb alól. Mire a nagyfőnök észre venné, már el is költöztünk.

Carlisle, csak mosolygott Jasper kitörésén, ráadásul szinte mindenki egyszerre bólintott, hogy támogatja az ötletet. - Most az egyszer egyetértek, de csak az tart vissza, hogy akkor mi sem lennénk különbek náluk - nyugtatta Jaspert.

- Tudom, hogy igazad van, csak olyan jó volt eljátszani a gondolattal, hogy épp kitekerem a nyakukat - sóhajtott Jasper vágyakozva, majd Alice-t ölelte magához.

- Na, ennyit a kis kiruccanásunkról - kuncogott Edward. - Inkább folytassuk a szobánkba. Mit szólsz?

- Rendben. Benne vagyok - súgtam neki, csak előbb elárulná valaki, hogy ki az a Jane? - néztem a többiekre.

- Hidd el jobb, ha nem ismered meg - sóhajtott Esme. - Az egy törpe, egoista, gonosz vámpírlány, akit Aró változtatott át tizenhat évesen. Az ikertestvérét az előbb láthattad. A nagydarab mellett állt. Mellesleg, őt is Aró változtatta át - fintorodott el egy pillanatra. - Szegények, hisz még gyerekek voltak. De visszatérve Jane-re, ő folyton vissza él a képességével, és akkor is használja, ha nincs rá szükség. Valószínű, hogy ezzel akarja félelmetesnek mutatni magát, hogy amiért ő olyan kicsi és kislányos külsejű. Ráadásul Aró támogatását, és bizalmát élvezi, amiért még inkább beképzelt.

- Miért, milyen képessége van? - Bár, ezek után bele sem mertem gondolni, hogy mi lehet, ha még a családom is félve beszél róla.

- Úgy meg tud kínozni, hogy a földön fetrengsz a fájdalomtól, de közben hozzád sem ér. Az elmédbe tud belehatolni, és így olyan érzésed van, mintha átélnéd azokat a kínokat - borzongott meg Esme is.

- Ezek után, tényleg nem vagyok rá kíváncsi - bújtam oda Edwardhoz. - Remélem, hogy egyikőtöket sem bántott - néztem körbe.

- De igen - sóhajtott Carlisle. - Rose és Esme kivételével, már mindegyikünkön használta a képességét.

- Micsoda?! - kapkodtam levegő után. - Miért csinálta? Hisz ti, sosem adtatok okot rá, hogy ... - Majd nem fejeztem be, mert képtelen voltam felfogni, hogy ez megtörténhetett.

- Ha olyan a kedvük, akkor ok sem kell rá - csóválta meg a fejét Alice. - Aró nem nagyon tudja lenyelni a békát, hogy Edward, Jasper és és, nem vagyunk hajlandóak csatlakozni hozzájuk a képességeinkkel. Emmettet, meg azért kínozta meg, mert Rosalie-t védte Dimitritől, aki egy nagydarab nyalizó testőr szerepét tölti be Aró mellett.

- Azért jól oda csaptam neki - vigyorgott elégedetten Emmett.

- És téged miért bántott? - néztem ijedten Carlisle-ra.

- Mert nem tudták elviselni, hogy semmivel nem bírtak rávenni a hagyományos étkezésre. És akár mennyire próbálkoztak, nem tudták a családot szétszedni. Féltékenyek, dühösek, és irigyek az összetartozásunkra és arra, hogy ekkora az önuralmunk. Az meg pláne zavarja őket, hogy immár nyolcan vagyunk - mosolyodott el halványan. - A múltkor nagyon is rátapintottál a lényegre velük kapcsolatban. Pedig, csak hallásból tudsz pár dolgot róluk.

- És nagyon is jól érzed, hogy tartanak, és tisztelnek minket de ezt soha nem fogják bevallani, még saját maguknak sem - fűzte hozzá Jasper, és úgy tűnt, hogy mindenki egyetért. - Egy kicsit kiakadtam, és rágódtam a hallottakon, majd lassan mindenki vissza indult hazafelé, kivéve Alice-t és Jaspert. A szemüket elnézve, biztos, hogy vadászni mentek, ami rájuk fér. Én, Edward mellett sétáltam nem messze tőlünk, Carlisle és Esme andalogtak kézen fogva. Kicsit előrébb Emmett és Rose jártak. Emmett épp valamit belesúgott Rose fülébe, amit nem hallottunk, de Emmettet ismerve úgy tűnik, hogy kihúzta a gyufát, mert Rose lekevert neki egy akkora taslit, hogy tuti öt kilométeren belül hallani lehetett a csattanást. Ez némileg feldobta a hangulatom, és persze, hogy egy szerető család vesz körül.

- Aú! Rose, most ezt miért kaptam? - simogatta a pofikáját Emmett, bár nem mintha fájt volna neki.

- Na szerinted? - állt meg előtte, csípőre tett kézzel. - Legközelebb meggondolod magad te... - de nem tudta befejezni, mert Emmett felkapta.

- Meg állj asszonykám! Megnevellek, ha ezt akarod. - dörmögte, majd Rose sikkantása, és Emmett öblös nevetése egyre halkult, ahogy távolodtak. Carlisle és Esme, már nem is figyeltek oda a civakodásukra. Bizonyára, már hozzászoktak a lendületes házasságukhoz.

- Ez a nap nem volt semmi - dünnyögtem magamba, és ahogy körbe néztem, már besötétedett. Visszagondolva a mai napomra, valóban eléggé tartalmasra sikeredett. Edward magához húzott, ami megnyugtató és kellemes volt. - Most ezek tényleg visszajönnek? - néztem a kedvesemre kétségbeesve.

- Biztos - húzta el a száját. - Sajnos mindig betartják azt, amit mondanak. De jobb lesz túl lenni rajta. És ne aggódj, nem lesz semmi baj. - nyugtatott.

Közben visszaértünk a Cullen házba. Épp beértük Esmééket az ajtóba. Carlisle udvariasan előre engedett, rá két pillanattal később Rose és Emmett, immár teljesen nagy békével közöttük futottak be. Mindenki visszavonult a szobájába. Remélhetőleg végre nyugodtan lehetünk együtt Edwarddal, bár a Volturi látogatása, kissé nyugtalanított, de tudom nem hagynák, hogy bajom essen.

- Nyugalom, most ne rágódj a Volturin - nyugtatott Edward, mert biztos látta rajtam, hogy eléggé feszült vagyok. Mellém bújt az ágyra, és birtokba vette az ajkaimat. Egy pillanat alatt elfeledkeztem mindenről a karjaiban.

Kicsit hevesebben viszonoztam a csókot, de úgy tűnt, hogy Edwardot egyáltalán nem zavarja. Lassacskán, már minden ruha lekerült rólunk, és egyre inkább szenvedélyesebbek lettünk. Annak ellenére, hogy mind a ketten egyetértettünk abban, hogy minden fajta intimitással várunk a nászéjszakáig, épp az ellenkezőjére készültünk. Bár érthető, hisz erre már mindketten nagyon vágytunk. Edward oldalt feküdt mellettem, így az egyik kezével épp végig simított a nyakamtól egészen a hasamig, ami hihetetlenül kellemes érzéssel járt át. Már eléggé éreztem, az egyre növekvő vágyát, mely neki feszült a combomnak. Kicsit bűntudatom lett, hogy nem vagyunk képesek várni a nagy napig, így mikor Edward keze rásiklott a bugyimon keresztül, a legérzékenyebb pontomra, ami egy jóleső sóhajt hozott elő bennem, elvettem a kezét és finoman megszakítottam a csókot.

- Nem azt tervezzük, hogy várunk ezzel a nászéjszakáig? - nyögtem alig suttogva, és olyan érzésem volt, hogy saját magamnak is hazudok, hisz őrülten vágytam a kedvesem kényeztetésére. Legszívesebben visszatettem volna a kezét, hogy folytassa.

- Biztos, hogy várni akarunk? - nyögte vágytól elfúló hangon, majd a keze újra megindult a nyakamtól, a vállamon át a hátam közepéig, hogy megszabadítson a melltartómtól. És miután leszedte rólam a melleimet borította be csókokkal.

- Nem... nem akarok várni - húztam vissza magamhoz és rátapadtam az ajkaira. - Közben a kezem rásiklott a férfiasságára, amivel azt értem el, hogy azonnal, vagy húsz centit lecsúszott a keze, immár a bugyimon belül és máris ott folytatta a testem kényeztetését, ahol abbahagyta. Pár pillanat múlva, remegve áradt szét a testemben a gyönyör, amit Edward gyengéd ujjai okoztak. Már, ő sem állt messze a beteljesüléstől, hisz egyre intenzívebben foglalatoskodott a kezem a teste legérzékenyebb pontján, amint sikeresen leküzdöttem a makacs gumírozást. Majd mikor már tényleg pillanatok választották el a gyönyörtől, volt annyi tartása, hogy finoman elvette a kezem, és gyengéden fölém gördült, egy pillanat alatt megszabadult az alsójától, majd a óvatosan befurakodott a combjaim közé, elegánsan félrehúzva az alsómat, és lassan lágyan egybeforrasztotta a testünket. Fura, de nagyon kellemes érzés járt át, hisz vártam némi fájdalomra, hisz minden szempontból ez az első együttlétem. De ehelyett ahogy Edward férfiassága kitöltött, egy nagyon kicsi feszülést éreztem, de ahogy összhangba kerültünk, különös bizsergés járta át az egész testem. És ez csak egyre erősödött, ahogy egyre fokoztuk a tempót, és a gyönyört üldöztük, ami nem váratott sokáig, és szinte ugyan abban a pillanatban nyögtünk fel mindketten, és bújtunk egyre szorosabban egymáshoz.

Miután magunkhoz tértünk, Edward hanyatt fordult és én egyből a mellkasára hajtottam a fejem. Lágyan cirógatta a hátam, ami olyan érzést keltett, mintha a tenger lágy hullámai cirógatnának. Fogalmam sincs, hogy meddig feküdtünk csendben, majd Edward újra felém gördült, és mélyen a szemembe nézett, amitől úgy éreztem, hogy elolvadok.

- Hozzám jössz feleségül? - kérdezte váratlanul, egyből a lényegre térve. Közben az éjjeli szekrény fiókjában matatott, és a tenyerembe helyezett egy kis ékszeres dobozt. - Szólni sem tudtam, a meglepettségtől, és csak némán bólogattam, jelezve ezzel, hogy igen. Edward kinyitotta a dobozkát, és egy csoda szép, szolid eljegyzési gyűrűt vett ki belőle, majd felhúzta az ujjamra. Ha képes lennék, bizonyára sírva fakadok az örömtől. Teljesen magamhoz húztam a kedvesem, és lágy csókban forrtunk össze.
Ezt a napot soha nem fogom elfelejteni, és tudom, hogy Edwarddal a boldogságunk örökre szól. Még a reggelig hátra lévő időt nagyon kellemesen töltöttük, Edward úgy nevezte el, hogy gyakorlás a nászéjszakára edzést tartunk.



( Carlisle szemszöge)


Nagyon remélem, hogy a Volturi látogatása gyors és kíméletes lesz. Komolyan eléggé toleráns vagyok mindenkivel, de őket akkor lássam, mikor a hátam közepét.

- Min zuhantál meg ennyire? - kaptam fel a fejem, Jasper hangjára. Hát igen, a fiaim közül ő a kedvencem. Bizonyára Alice-szel visszatértek a vadászatról.

- Semmi, csak a Volturi jár a fejembe. - Majd Jasper leült mellém a teraszra.

- Ne is emlegesd őket - morgott még mindig. - A falra mászok tőlük. Komolyan mondom, csak egy beszólásuk lesz, ami nem tetszik, és megnézhetik magukat. - Annyira ismertem már Jaspert, hogy nem a levegőbe beszél.

- Nos, bízok benne, hogy csak egy ártatlan látogatás lesz, és legalább száz évig nem látjuk őket.

- Úgy legyen - bólintott. - De én azt se bánnám, hogy ha ezer évig, nem is hallanánk róluk.

- Alice? - érdeklődtem.

- A fürdőbe - forgatta meg a szemeit. - Szerintem holnap reggelig ki sem jön onnan. Ráadásul a ház vibrál valakiktől - mosolygott és egyértelműen Edward és Bella közös szobaablaka felé mutogatott. - Így döntenem kellett, hogy vagy házon kívülre jövök, mielőtt felrobbanok ennyi romantikától. Vagy Alice után megyek, de akkor én is a fürdőbe ragadok vele együtt. - Nagyon jót mosolyogtam Jasper választékos fogalmazásán.

- Na, akkor Emmett biztosan nem hagyja szó nélkül a dolgokat. Szegények ki tudja meddig fogja ugratni őket, pedig már itt volt az ideje, hogy ráérjenek egymásra - mosolyodtam el én is, és Jasper is.

- Nem hinném, hogy rájuk figyel. Épp azon fáradoznak, hogy megtudják mennyit bír az új ágyuk. Bár, ahogy ismerem őket nem lesz hosszú életű szegény bútor - kuncogott. - Amúgy hányra mész be a kórházba - váltott témát.

- Hétre nem ártana bemennem, mert kilencre ígérte az ügyvéd, hogy jön, és lerendezünk mindent. Most már, csak tényleg a temetés lesz hátra, és költözhetünk.

- Ezt az egyet nem várom - merengett el Jasper. - Talán, Forks-ban éreztem magam a legjobban, az összes eddigi lakhelyünk közül. Hiányozni fog ez a hely.

- Nekem is - értettem egyet. - És még soká jöhetünk vissza.

- És mi lesz a Swan házzal? - zökkentett ki a gondolataimból.

- Gondolom, el kéne adni, de majd Bellát megkérdezem, hogy mit szeretne. De miért kérdezed? - néztem Jaspere, aki nagyon elgondolkodott.

- Csak az jutott eszembe, hogy mi lenne ha Hospice házat csinálnánk belőle. Sok helyen működik, és valószínű, hogy ha ember lennék, és megtudom, hogy pár hónapom van hátra, akkor szívesebben tölteném az időmet egy kellemes helyen, mint egy kórház rideg falai között. - Nagyon meglepődtem Jasper ötletén, és jó volt hallani ilyet. De ahogy végig mondta megingatta a fejét és rám nézett. - De gondolom eléggé fura egy olyan szájából ez, aki több száz embert ölt meg.

- Jazz kérlek! - nyugtattam. - Már sokszor megbeszéltük és jó lenne, ha végre túl jutnál ezen. Már ezerszer jóvátetted az akkori... tévedéseidet.

- Tudom, csak annyira bánt. Ha akkor találkozunk, én se bántottam volna senkit, úgy ahogy Rose és Emmett. Kár, hogy csak később ismertelek meg titeket.

- Az a lényeg, hogy így alakult, és velünk vagy. A múlttal meg ne foglalkozz, csak annyit emészd magad, amennyit feltétlenül szükséges. Inkább arra gondolj, hogy véghez vittél egy szinte lehetetlen dolgot, amire szerintem más fajtánkbeli nem lenne képes.

- Ahogy azt sem tudná senki megtenni, amit te csináltál végig - mosolyodott el. És nagyon jólestek a szavai. Jasper valahogy teljesen máshogyan gondolkodott, mint a többiek. Épp ezért, nagyon szerettem vele beszélgetni, akár éjszakákon át.

- Azt hiszem megyek, és megnézem Alice nem fulladt e bele a kádba - kacsintott rám. - És te meg, ne vidd túlzásba az elmélkedést, mert jövök és felvidítalak.

- Ezt inkább bízd rám - hallottam meg Esme hangját a hátam mögött.

- Oké, már itt sem vagyok - mosolygott hamiskásan Jazz, és eltűnt. Esme hátulról átölelt, ami kellemes érzéssel töltött el, még ennyi év után is.

- Mielőtt bemész a kórházba, nem akarsz egy kicsit velem is foglalkozni? - búgta a fülembe, és a kezei lassan az ingem alá kúszott.

- Csábító ajánlat - kuncogtam, majd hátranyúltam és az ölembe húztam a kedvesem. És azonnal lecsaptam a kívánatos ajkaira és a kezem véletlenül a combjain kúszott egyre feljebb és feljebb, de Esme ijedten nézett rám.

- Ne itt. Bármelyikük kijöhet - aggódott, de a vágyat láttam bujkálni a szemeibe.

- Nem érdekel - húztam vissza magamhoz. - Különben is, szerinted a mi drága csemetéink mégis mit csinálnak - súgtam a fülibe.

- Na jó... de - motyogta, és nem hagytam szóhoz jutni.

- Itt és most azonnal akarom önt a teraszon Mrs Cullen, és semmi ellenvetést nem akarok hallani - kuncogtam.

- Azt hiszem meggyőzött Mr Cullen - csókolt bele a nyakamba, és innentől nem volt megállás. A boldogság amit éreztem ennyi gond és tragédia után, újult erővel hatott rám. Úgy érzem, hogy ez időszak után, már csak jó történhet velünk.