A szokásos látkép. Eső áztatta utak, egy két ember igyekszik munkába. Szinte minden reggel ugyan ez tárul elém Forks útjain, ami már most hiányzik. Mikor a Swan ház előtt haladok el az autómmal, mindig úgy érzem, hogy össze szorul a torkom. Igen, Charlie nagyon hiányzik. Olyan jól összedolgoztunk egy párszor. És ahogy megfogadtam, soha többé egy embert sem engedek közel magamhoz. Sokat töprengtem azon, hogy mi lenne most, ha úgy dönt, hogy hozzánk csatlakozik. Vajon fel tudta volna venni a mi életritmusunkat, vagy netán nomádként élt volna... Nem. Biztos, hogy ő sem bántott volna senkit, hisz emberként is mások biztonságát tette előtérbe. Bár, heves természete volt, de nagyon tiszta és jó lelkű.
Remélem, hogy az ügyvéddel minden simán megy majd, és Bellával egyeztetek pár dolgot. Sőt megígértem neki, hogy valamilyen módon információt szerzek neki az édesanyjáról, és ha minden igaz a kistestvérkéjéről.
Persze a szokásos fejetlenség vár a kórházban. Még átöltözni alig hagynak, már is öt beteg közül válogathatok. A sürgősségire már le sem merek menni, olyan mintha bérletet váltott volna mindenki. Bár érthető, hisz ebben a hónapban ez a kórház az ügyeletes minden szempontból. Így más szomszédos városokból is ide irányítják a betegeket.
Épp a kiválasztott betegemhez igyekeztem, mikor a folyosón utánam rohan egy nővérke.
- Dr. Cullen - kiáltott utánam. - De jó, hogy itt van - lihegett.
- Mi történt? - érdeklődtem, de meg kellett várnom, hogy levegőhöz jusson szegény.
- Kérem jöjjön segíteni, mert van egy drogos sérült, aki balesetet okozott és nagyon agresszív. Már nem bírunk vele, eléggé súlyos a sérülése. És a baleset miatt egy hatodik hónapban lévő kismamának beindult a szülés, és a hároméves kislányának koponyatörése van. Csak egy doktornő van most, mert a másik nyolcra jön - hadarta el egy szuszra, közben már igyekeztünk a sürgősségire.
Gyorsan kellett döntenem, és a sérülésektől függő sorrendbe ellátni a betegeket. Előbb, megnéztem a kismamát, és szerencsére a nyugtató hatására úgy tűnik, hogy rendben lesz, és már úton volt a szülész kolléga. Majd a kislányhoz igyekeztem, de az agresszív férfi elemében volt, a kolléganőmet erősen ellökte, aki neki esett a falnak. Ekkor közbeléptem, és már a kezembe készítettem a legerősebb nyugtatót. Az én kezemet is el akarta rántani, de nem számított rá, hogy velem nem lesz egyszerű dolga.
- Örülnék, ha együtt működne velünk, és nem okozna több felfordulást - mondtam neki, és láttam a szemén, hogy szinte gombostűfejnyi a pupillája, a szája cserepesre van kiszáradva. Biztos voltam abban, hogy kokain vagy heroinfüggő. Ráadásul, eléggé súlyosnak látszott a fejsérülése.
- Engedjenek el! - kiabálta, és megpróbált felkelni. - Nem tarthatnak itt! - erősködött.
Pár órával később...
Komolyan, ma nagyon sokszor kívántam, hogy bárcsak még mindig a teraszon lennék Esmével. Nem elég, hogy nyolc felé kellett szaladnom, még az ügyvéd is mondhatni, bosszantott a kétértelmű és fárasztó kérdéseivel. Végül semmibe nem tudott belekötni, bár látszott, hogy nem nagyon fért a fejébe az, hogy Charlie, miért rám hagyott mindenét. Ezen a témán, próbált egy darabig lovagolni, de kénytelen volt beérni annyival, hogy nagyon jó barátok voltunk, ami igaz de a többihez senkinek semmi köze. Nagyon megkönnyebbültem, mikor végre haza indultam. Igaz Bellával, még meg kell beszélnem pár dolgot, többek közt, hogy mi lesz a házzal, de a többi sima ügy. Már, csak Alice-szel kell elmennie a bankba, hogy nyissanak neki egy számlát, és át is tudom utalni a pénzét. Valószínű, hogy meg fog lepődni, mennyire spórolós volt Charlie, nem beszélve az életbiztosításáról. Mai egyetlen jó dolog, hogy beszéltem Rennée-vel, és még egy képet is átküldött a telefonomra a kisbabáról. Bella biztos, hogy nagyon fog örülni.
Ritka esetek egyike, hogy nyugalom várt otthon. Mindenki a szobájában volt. Mikor beléptem Esme libbent elém, és egy nagyon finom csókot kaptam.Valószínű, hogy még a ma hajnali akciónk hatása.
- Már, ezért megérte hazajönni - öleltem magamhoz, és nagyon szerencsésnek mondhatom magam, egy ilyen tündéri feleség oldalán.
- Várd ki a végét - kuncogott. - Ha megtudod, hogy mit tervezek, többet el sem mész dolgozni.
- Azt hiszem, hogy mély nyomot hagyott a terasz levegőzés - nevettem el magam. - De mielőtt belefognánk, előtte beszélnem kell Bellával. Tudod, ma volt az ügyvéd, ami nem volt egyszerű, de van egy meglepetésem is neki.
- Micsoda? - csillant fel Esme szeme. - Vagy, csak rá tartozik? - húzta el a száját.
- Nem titok, de előbb neki akarom megmutatni.
- Rendben - mosolygott. - szóljak neki?
- Nem. Gyere menjünk fel hozzájuk - fogtam meg Esme kezét, és elindultunk Edward és Bella szobájába.
Mikor az ajtó elé értünk, épp kopogni akartam de Edward szólt, hogy menjünk. Aranyosak voltak, mert Edward épp Bellát próbálta lebirkózni, de nem nagyon ment neki.
- Ha gondolod segítek - ajánlottam. - Ketten, csak elbírunk vele.
- Az nem lenne valami tisztességes - nevetett Esme, és látszott, hogy Bellának drukkolt.
- Amúgy kicsim, ha van egy perced két menet közt, akkor szeretnék mutatni valamit - lengettem meg a telefonom Bella előtt. - Ahogy kimondtam, Edward egy jókora puffanással a földön kötött ki, és Bella egy pillanat alatt mellettem termett.
- Már, itt is vagyok - nézett rám kíváncsian. - Mit szeretnél mutatni? - Ekkor a kezébe adtam a telefonom, hogy meglássa a kis tesója fotóját.
- Egy darabig nézte, majd csillogó szemekkel és mosolyogva nézett fel. - Ez a kis angyalka csak nem a... kis
tesóm? Honnan van ez a kép?- Beszéltem Rennée-vel, és tegnap született meg a kishúgod. Kétezer kilencszáz grammal és ötvennégy centivel. És Leticia Nicole nevet kapta. Mindketten egészségesek és holnap haza is mehetnek. Ja, és anyud volt olyan aranyos, hogy elküldte nekem a képet, ami az után készült, hogy megszületett. - Közben, már Edward is kíváncsian szemlélte a képet Esmével, miután végre eltudta szedni Bellától a telefont.
- Köszönöm, hogy megtudtad nekem - ölelt át Bella.
- Szívesen, de ígérd meg, hogy nem szomorkodsz.
- Megpróbálom. Végül is, anyunak pont időben jött Leticia - mosolygott. - Úgy értem, hogy miattam kevesebbet szomorkodik, hisz leköti ez a csöppség.
- Lehet, hogy így van, de hidd el sosem felejt el téged.
- Tudom - mosolyodott el halványan. - Közben Rose és Alice léptek be.
- Mi is szeretnénk látni a babát - durcáskodott Rose de közben mosolygott. - Szép nevet kapott.
- Jaj, de aranyos - ámuldozott Alice, majd a következő pillanatban megmerevedett, még a telefont is kiejtette a kezéből, amit Rose gyorsan elkapott. Hosszú másodpercekig, csak bámult maga elé. Ritka, de most elégé hosszúra nyúlt a látomása. Már kezdtem aggódni, mikor végre magához tért. Abban a pillanatban Edward elkáromkodta magát.
- A Volturi. Egy óra múlva itt lesznek - nézett rám ijedten Alice
- De gyorsak voltak - morogtam. - Csak holnapra vártuk őket.
- És, már öten vannak - folytatta. - De nem ismertem fel az újabb csatlóst.
- Na, akkor méltó képen készüljünk a fogadásukra - villantak meg Jasper szemei az ajtóban. - Én megmondtam - nézett rám. - Csak egy beszólásuk lesz, vagy bármi más, én szétszedem őket. Így, hogy Jane nincs velük, könnyű prédák.
- Nyugalom. Bízzunk benne, hogy nem rossz szándékkal jönnek. Legalább is az jó jel, hogy nem mi voltunk a eredeti célja a látogatásuknak. Majd valahogy lerázzuk őket. - És ezzel inkább magamat is próbáltam nyugtatni.
Lassan mindenki szétszéledt, és a feszültséget érezni lehetett a házban. Mikor eljött az idő, mindannyian a nappaliban vártuk a vendégeinket. Öt perc várakozás után, Alice nyitott nekik ajtót, majd öt Volturi tag sétált be a nappaliba. Az ötödik tag miután bemutatkozott, mint megtudtuk, hogy Valternak hívják, és két éve van a Volturi szolgálatában. Nem tűnt olyan kimértnek, mint a többi, bár ez csak idő kérdése míg teljesen behálózzák.
- Hamar megjártátok, csak holnapra vártunk titeket - kezdtem, mert Jasper és Edward nem voltak valami nyugodtak, és nem akartam, hogy valami meggondolatlanságot mondjanak, vagy tegyenek.
- Nagyon is könnyű volt a nyomára akadni a szabálysértőnek - nevetett gúnyosan Demetri. - Egyedül is elég lettem volna. De most szeretnénk megtudni, hogy az új családtagotok, miként került hozzátok, és miért nem tudtunk eddig róla? Vagyis - nézett Bellára. - Inkább tőle szeretnénk hallani.
Bella eléggé feszülten ült, és gondolatban űzetne, hogy fél, és most, mit mondjon.
- Kicsim. Bármit mondhatsz, de azt ne felejtsd, hogy nem tudhattál arról, hogy mi vámpírok vagyunk. Ez a legfontosabb - üzentem neki vissza.
- Mit szeretnél tudni? - fordult Bella, Demetri felé.
- Azt, hogy honnan ismerted Cullenékat, és hogyan kerültél hozzájuk.
- A suliból ismertem meg őket, hisz Alice, Jasper és Edward az évfolyam társaim voltak. Eléggé jól összebarátkoztam velük, és... - De Demetri közbevágott.
- Nem sejtetted, hogy vámpírok? - És látszott, hogy nagyon vágyik valami szabálysértő válaszra.
- Mégis, honnan a fenéből tudhattam volna? - Lett egy kicsit ingerültebb Bella hangja, amin Demetri meglepődött. - Az utolsó emberi emlékem, hogy hazafelé mentem az főúton, mert lerobbant a kocsim, és egy nagy dög kamion elsodort, és annyira megsérült a fejem, hogy kómába estem, amiből soha nem keltem fel volna. Utána borzalmas kínokra és fájdalmakra emlékszem, amíg magamhoz nem tértem, immár vámpírként. Persze, utána mindent elmondtak.
- És ki változtatott át? - jött az újabb kérdés.
- Mintha nem tudnád - felelt Edward, egy kissé ironikusan. - Te is tudod, hogy csak Carlisle tudja biztonsággal megcsinálni. És azt is tudod, hogy mi a képességem, így már tudok válaszolni neked, hogy semmilyen szabálysértést nem követtünk el, és tudtommal nem kell a Volturi engedélye ahhoz, hogy valakit átváltoztassunk.
- Igen jól tudjátok, de nekünk az a dolgunk, hogy alaposan és körbetekintően kezeljünk minden velünk kapcsolatos dolgot, a fajtánk biztonsága érdekében.
- Ez csak természetes - mosolyogtam halványan Demetrire, és nagyon reméltem, hogy hamarosan elmennek.
- Úgy látjuk, hogy minden rendbe van, és látszólag .- nézett Bellára. - Úgy tűnik, hogy egy újabb vegetáriánussal nőt a létszámunk - fintorodott el alig láthatóan. Ja, és majdnem elfelejtettem. Aróval beszéltünk, és örömmel vendégül látna téged - nézett rám. - És elhozhatnád Bellát is, hogy megismerje. - Őszintén ettől féltem, de nem lehet élből visszautasítani, csak későbbre halasztani.
- Egyenlőre nem tervezek hosszabb utazást, mert épp egy költözés előtt állunk, de ha rendeződtek a dolgaink, akkor majd valamikor tiszteletünket tesszük nálatok.
- Rendben Carlisle, ahogy akarod. Aró türelmes, és időnk, az van bőven, de azért ne várasd sokáig. Biztos kíváncsi lesz Bellára miután ismerve a képességét mindenről tudni fog, ami itt történt - kuncogott. - Akkor, mi megyünk is - álltak fel egyszerre. - További szép napot. - Majd végre eltűntek, és lassacskán kezdett a feszültség oldódni a családomon.
.- Ugye csak rosszul hallottam, hogy Aró személyesen akar látni - esett kétségbe Bella. - Én nem akarok oda menni.
- Hidd el kicsim, hogy nekem sincs hozzá kedvem, de jobb, ha túl leszünk rajta - ültem le mellé, és megsimítottam a kezét. - Nem kell okot adni, hogy ránk szálljanak. Bár eléggé érdekes, hogy miért csak engem, és Bellát hívták - néztem kérdően Edwardra, hátha valami újat tud ezzel kapcsolatban.
- Fogalmam sincs - csóválta meg a fejét. - Majd leült velünk szemben a másik kanapéra. - Pedig egyfolytában figyeltem a gondolatait, de valószínű, hogy Aró nem kötötte az orrára. De ennek ellenére nem hagyjuk, hogy egyedül menjetek, majd valahol a közelben leszünk. Ebben, hevesen egyetértett Jasper és Emmett is.
- És gondolod, hogy Aró vagy valamelyik pincsije nem fogja megtudni? Akkor meg, majd azért lesznek bajban, hogy be akarjuk csapni őket - morgott Rose, majd ledobta magát mellém. - De én sem értek egyet azzal, hogy ketten menjetek oda. Mondjuk miért nem Aró emeli fel a kényelmes fenekét, és jön ide? Hogy fordulna fel az összes! - szitkozódott.
- Nyugalom valamit, majd csak kitalálunk, most sajnos van más dolgunk is - néztem Alice-re. - Hánykor lesz a temetés?
- Tizenegykor. Csak két napunk van addig, de már elkezdhetnénk pakolni, hogy minél hamarabb el tudjunk menni.
- Igen ez igaz, de... - Majd Bellára néztem. - Kicsim meg kéne beszélnünk, hogy mi legyen a Swan házzal. Ma beszéltem az ügyvéddel, minden rendbe van. A bankba is elmehetnétek Alice-szel, hogy nyissatok egy számlát neked.
- Nem is tudom - vonta meg a vállát. - Az még rá ér, ha elköltöztünk. A házat, meg el kéne adni vagy inkább, csak kiadni. Biztos lesz rá igény. Egy kisebb családnak, ahol egy vagy két gyerek van, pont megfelelő.
- Ez nem is rossz ötlet - gondolkodtam el. - Alice lefotózhatnád a házat, és rakj fel hirdetést.
- Oké! - csillant fel a szeme, hisz imádott szervezkedni. Az tuti, hogy az emberi foglalkozása, rendezvényszervező lenne. - Gyere Jazz... - ugrott talpra, de ahogy kinézett az ablakon, elhúzta a száját, és alább hagyott a lelkesedése. - A fenébe, hisz este van, csak reggel tudom lefotózni, ha már világos lesz. De sebaj, addig összedobom a hirdetési szöveget. - Majd el is tűnt Jasperrel a nyomában.
Lassan mindenki visszavonult a szobájába. Most adott rendesen gondolkodni valót a Volturi. Nagyon remélem, hogy semmi hátsó szándékuk nincs ezzel a meghívással, mert Rose-nak igaza volt, hogy nem ajánlatos kijátszani őket. Akár mennyire is nem akarom, de csak Bella és én fogunk menni.
Épp, hogy felértem, az emeletre, mikor Bella szaladt utánam. Eléggé kétségbe volt esve.
- Mi a baj kicsim? - fordultam hozzá.
- Csak eszembe jutott, hogy Aró a képességével egy pillanat alatt rájön, hogy én emberként mindent tudtam rólatok, és... emiatt bajba kerülhetünk. - Erre nem is gondoltam. Bella aggodalma, igaznak bizonyult, de nem akartam még jobban elszomorítani.
- Ezen még ráérünk agyalni, és szerencsére, van pár hónapunk. Addig megkeressük a megoldást, hogy miként védjük ki ezt a helyzetet - nyugtattam, vagyis csak próbáltam, hisz ez komoly problémát jelentett.
- Rendben - törődött bele, majd elvonult Edward után.
Én viszont visszamentem a dolgozószobámba, hogy összeszedjek pár dolgot, mert a kórházból ki kell lépjek, mielőtt elköltözünk. Közben egyre jobban éreztem, hogy bajban leszünk, ha nem találunk ki valamit, Aró képessége ellen. Bella akaratán kívül nagyon is ráérzett, erre a problémára. Csak remélni tudom, hogy minden rendbe lesz, és végre nyugtunk lesz mindenkitől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése