( Carlisle szemszöge)Amint beléptünk az autó szalonba, szó szerint Bellát húznom kellett magam után, hisz biztos voltam benne, hogy csak az én kedvemért csinálja végig. Legalábbis remélem, hogy sikerül minden gond nélkül a mai nap. Elkezdtük körbe járni, a szebbnél szebb kocsikat, és végre Bella se vágott már világ fájdalmas arcot. Látszott, hogy kezd tetszeni neki a dolog.
- Melyik tetszene? - érdeklődtem. - Bár, már láttam, hogy egy eladó, ahogy szokták, kezdett lassan támadásba lendülni, mint egy keselyű, hisz végre betévedt egy kuncsaft.
- Nem is tudom - nézett körbe Bella, és bizonyára nehéz döntés előtt állt. - Talán, ez - érintett meg egy kisebb ötajtóst. - Csak feketében jobb lenne. De én nem is értek hozzá - fintorodott el. - Legfeljebb külsőre tudok választani. A többihez te jobban értesz. Én azt sem tudom, hogy eszik, vagy isszák ezeket - mutatott a tájékoztatóra, melyen mindenféle adatok, és extrák fel voltak sorolva.
Csak elmosolyodtam. - Rendben. Akkor te a külső alapján választasz, hisz te fogsz vele menni, én meg műszakilag figyelek, és a kettőből majd csak összehozunk valamit - ajánlottam, közben odaért az eladó és valami hihetetlen műmosolyt produkált az arcára.
- Üdvözlöm önöket! Segíthetek valamiben? - próbálkozott, erre Bella egyre szorosabban bújt hozzám.
- Ajjaj, ez most mi a fenének jött ide? - mormolta bele a nyakamba. - Eddig nem volt semmi bajom.
- Nyugalom mindjárt lerázom - súgtam vissza Bellának.
- Köszönjük, de egyelőre, csak nézelődnénk - hárítottam. - Majd szólunk, ha szükség lesz a segítségére. - Közben Bella a kocsit kezdte újra nézegetni, de pár pillanat múlva az orra elé kapta a kezét, és visszabújt hozzám.
- Óh, csak nem rosszul van hölgyem? - érdeklődött az eladó, látva Bella reakcióját. Hirtelen nem jutott más eszembe, csak a legkézenfekvőbb füllentés.
- Semmi baj, csak érzékeny az illatokra, mert a harmadik hónapban van - vágtam rá azonnal.
- Hogy mi? - motyogta bele a fülembe Bella. - Ezt meg hogyan tudtad kitalálni? - És hogy nyomatékot adjon a nem tetszésének, jól megszorította a kezem, amin csak mosolyogtam, mert még mindig ott lebzselt az eladó.
- Akkor gratulálok a babához, és csak szóljanak, ha kellek. - Majd végre odébb állt.
- Ne haragudj, de jobb nem jutott eszembe - kuncogtam, látva Bella enyhén bosszús arcát. - Vagy talán, jobb lett volna ha közlöm vele, hogy egy alig féléves újszülött vámpír vagy, aki szívesen elfogyasztaná ebédre? - Ezen Bella is csak nevetett.
- Remek, akkor most játszhatom a rosszul lévő kismamát? - húzta el a száját. - Hogy miket meg nem teszek a kedvedért? Csak a végén ránk ne sózzon egy nagy családi autót, hisz jön a baba - mosolyodott el. - De legalább, végre elment. Már azt hittem, hogy itt ragad a nyakunkon.
Jót nevettünk, majd húsz perc után végre úgy tűnt, hogy meglesz a kiszemelt kocsi. Bellának külsőre tetszett, és nekem se volt semmi kivetnivalóm, a műszaki részét illetően. Bella, csak az ára miatt volt kiakadva.
- Te jó ég! - szentségelt. - Ez nagyon drága, tizenhétezer ötszáz dollár - csóválta a fejét.
- Ez még nem annyira vészes - nyugtattam. - Rose, piros nyitott sportkocsija dupla ennyibe került. - Ráadásul sokkal több extra van benne, mint Edward kocsijában.
- Szóval azt mondod, hogy irigykedni fog ? - csillant fel gonoszul Bella szeme.
- Ha nem is lesz irigy, de tetszeni fog neki, mert úgy tudom, hogy már ő is egy BMW-re akarja lecserélni a Volvóját. Így megelőzted, és az arckifejezésük minden pénzt megér.
- Na jó. Meggyőztél - adta meg magát. - Gyorsan intézz el mindent, mert már friss levegőre vágyom - fintorodott el.
- Rendben kicsim - öleltem magamhoz. - Nagyon büszke vagyok rád, hogy ennyire jól bírod.
Ahogy Bella kérte, igyekeztem minél hamarabb túl lenni a formaságokon. Egy óra múlva, már az új kocsival hajtottunk ki a szalon udvarából. Láthatólag Bella élvezte a vezetést és, hogy immár a magáénak tudhatja az autót. Végül is, minden szempontból jó vásárt csináltunk. Fekete a kocsi, amilyet szeretett volna Bella, és tényleg sok mindent tud.
- Képzeld, az eladó meg akart dumálni, hogy vegyük meg részletre.
- És az miért jó nekik? - csodálkozott Bella.
- Mert a részletekből, nekik is leesik valamennyi százalék. Ha mondjuk azt választod, hogy tizenöt évig fizeted a törlesztést, akkor az eredeti ára már nem ennyi lenne, hanem mondjuk húszezer dollár. Látszott szegény eladón, hogy nehéz lesz feldolgoznia ezt a lelki traumát, hogy nem hagytam magam - nevettem el magam.
- Akkor mennyire rosszul lenne, ha tudná, hogy meg sem érezte a bankszámlád, ezt a kis összeget - húzta el a száját mosolyogva, és egy kicsit erősebben nyomta meg a kis összeg kifejezést.
- Amúgy, öt év garancia is van a kocsidra - tereltem a szót, direkt figyelmen kívül hagyva az előbbi megjegyzését.
- Az jó - sóhajtott alig hallhatóan.
- Mi a baj? - néztem rá, mert elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
- Semmi, csak eddig eléggé tartalmas volt a napunk. Nem gondolod?
- Pontosan mire gondolsz? - ugrattam.
- Nem elég, hogy minden erőmet össze kell szednem, hogy ne veszítsem el a fejem, ráadásul lett egy kocsim. - Majd sejtelmes mosollyal rám sandított. - Nem beszélve arról, hogy még kismama is lettem, aki a harmadik hónapban van. Na ehhez Edward mit szólna? - nevette el magát. - De az igazat megvallva - komolyodott el az arca egy pillanatra. - Tényleg nem volt annyira szörnyű, mint ahogyan azt gondoltam. A vérminta, sokkal pokolibb volt.
- Igen, mert ha belegondolsz, akkor az emberek olyanok, mint egy tartály, és a vér bennük van. Tegnap viszont, csak a nyers vért érezted, ami nem volt úgy mondd becsomagolva. És ezért voltam biztos benne, hogy a tegnapi nap után, ez már könnyebb lesz neked.- Majd elmosolyodtam. - De nézd a jó oldalát. Végül is, eddig nem unatkoztunk, és még nincs vége - mosolyogtam rá sejtelmesen. - Edwardnak, nem kell mindenről tudnia, még a végén megint hülyeségeket gondolna. - Sajnos, egy kicsit még mindig bosszantott a múltkori ostoba képzelgése.
- Remek! Akkor még mit terveztél nekem? - sóhajtott, de a nézéséből kiolvastam, hogy talán egy napra, ennyi elég volt.
- Semmi különöset. Most visszakocsikázunk a parkolóba, és megyünk sétálni. - Bella nem szólt semmit, csak halványan mosolygott, amit beleegyezésnek vettem.
- Őszintén megvallva, a furgonom után, ezt csukott szemmel is el tudnám vezetni - lelkendezett. - Erre nem mondtam semmit, csak elmosolyodtam.
Mikor leparkoltunk, én ki akartam szállni, de Bella nem igazán akart.
- Mi a tétovázásod oka? - néztem rá, és úgy tűnt, hogy nagyon elgondolkodott valamin.
- Semmi - legyintett. - Csak eszembe jutott valami... de mindegy - nézett a távolba, és volt egy olyan érzésem, ha semmiség lenne, akkor eszébe sem jut. Így nem akartam annyiba hagyni a dolgot.
- Én a semmire is kíváncsi vagyok - simítottam meg a karját, amin elmosolyodott. - És tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Tudom, csak nem akarlak minden aprósággal fárasztani.
- Ígérem, ha már unlak, akkor szólok. Jó? - nevettem el magam, hisz ez sosem fog bekövetkezni. Végre van egy lányom, akinek szüksége van rám. Ezt semmiért nem adnám fel.
- Rendben - mosolyodott el halványan, de a szeme szomorú lett. - Az jutott eszembe, hogy hamarosan megszületik a kis tesóm. Tudom, hogy sosem találkozhatok vele, de jó lenne tudni róluk. És, hogy húgom, vagy öcsém lesz e...
- Csak egy telefon, és megtudok neked mindent - nyugtattam, és egy röpke fejszámolásba kezdtem. Rennée akkor volt a harmadik hónapban, mikor eljátszottuk Bella halálát. Most Bella hamarosan fél éve vámpír, az azt jeleni, hogy három meg hat... - néztem Bellára aki csak figyelte mit csinálok. - Igen ha jól számoltam akkor Rennée még ennek a hónapnak a vége felé megszül.
- És, hogyan tudsz infókat szerezni? - aggódott Bella.
- Egyszerűen felhívom Rennée-t. Hisz ő nekem elmondta, hogy babát vár, így nem lesz gyanús, ha érdeklődök, mert orvosként is megtehetem.
- Ez igaz - mosolygott. - Megtennéd, hogy... - Majdnem fejezte be.
- Ha ettől jobban érzed magad, akkor szívesen megtudok mindent. - De most már gyerünk sétálni - tuszkoltam ki az autóból.
- Jól van, jól van - nevetett. - Megyek már, és köszi.
A városi séta, nagyon kellemesen alakult. Bellát, csak kétszer kellett visszatartanom, nehogy elveszítse a fejét, de egyáltalán nem kellett megerőltetnem magam. Saját magát, már remekül kontrollálja. Minden szempontból tökéletesen alakult a napunk, hisz Bella már mondhatni kilencvenkilenc százalékban megbízható volt, és végre beszélgethettünk, anélkül, hogy valaki megzavarna. Sajnos Edward rossz szokása, hogy mindig valami ürüggyel megzavart minket, és ezt a rossz szokását, már régebben is kamatoztatta, mikor Bella még ember volt. Olyan, mintha féltené tőlem, vagy tényleg féltékeny lenne. Vagy csak szimplán ki szeretné Bellát sajátítani, ami eddig nem sikerült, és elnézve Bella ragaszkodását az új apjához, remélem, hogy így is marad. Bár, Edward legszívesebben vitrinbe zárná szegényt , amit úgy sem hagynánk. Jó volt nézni Bellát, hogy a saját magával vívott csaták ellenére, élvezi a városi nyüzsgést. Ahogy haladtunk, épp egy esküvői ruhakölcsönző előtt kellett megint kissé visszatartanom, hogy ne lóduljon meg egy idősebb úr után. Szerencsére pár pillanatig tartott a vörös köd, és utána már újra rendben volt.
Két menyasszonyi ruha is nagyon tetszett, mert az egyiket Esmén tudnám elképzelni, hisz már eljátszottam a gondolattal, hogy újra feleségül venném, és őszintén ránk férne egy második nászút. A másik pedig Bellán kifejezetten jól állna, ismerve a visszafogott stílusát. Ebben, ha Edward meglátná, szinte biztos, hogy nem vitrinbe, hanem széfbe zárná őt.
- Csak azt ne mondd, hogy most vesszük meg az esküvői ruhámat is - forgatta meg a szemeit, társítva egy mosollyal. - Különben is, nem azt mondtad, hogy meggondolod, hogy egyáltalán rábólints a házasságunkra?
- Igen azt mondtam - húztam össze a szememet, de végül nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el. - De inkább ezt a döntést rád bízom, és remélem, hogy Edwardot egy kicsit megneveled. Amúgy, az a ruha - mutattam a szolidabbik darabra. - Nagyon jól állna neked.
- Nem is tudom... - szemlélte meg jobban. - Bár, eddig te vagy az első, aki ráérzett a stílusomra. Képzeld csak Alice-t, hogy néha miket sózna rám, ha nem tiltakoznék kézzel, lábbal.
- Igen tudom, nem kell Alice-t bemutatni. Néha, mikor vesz nekem nyakkendőt, vagy egy inget, akkor is túlzásokba esik . Ezek után bele sem merek gondolni, hogy milyen lehet, mikor Rosalie-val beszabadulnak egy plázába - ingattam meg a fejem. - Bár, sejtem, mert Esme is szeret vásárolni, de ha már ő is keresi néha a kifogásokat, hogy ne kelljen velük mennie, akkor képzelheted. - Bella, csak kuncogott, hisz ő már nem egyszer kijelentette, hogy nem hajlandó boltról, boltra mászkálni velük, amiért Alice, mindig fancsali képet vág. Még kihasználva, hogy Bella a ruhák szemlélésével van elfoglalva, gyorsan írtam egy rövid üzenetet Jaspernek, hogy hazamehet, és köszönöm neki, a készenlétet.
- Ha gondolod, lassan hazamehetünk - ajánlottam Bellának, aki heves egyetértéssel jelezte, hogy tetszik neki az ötlet.
- Mit szólná, egy kis autóversenyhez hazafelé - nézett rám reménykedve.
- Benne vagyok, de csak lakott területen kívül - egyeztem bele.
- Rendben, én is így gondoltam. Hú, nagyon kíváncsi leszek a képükre - ugrándozott örömében.
- Arra én is. Nos, akkor nem is volt olyan rossz ötlet tőlem, az autóvásárlás. Igazam van?
- Na jó - sandított rám. - Egye fene, jó ötlet volt.
Nem sokra rá, már visszaértünk a parkolóba, és ki, ki a saját kocsijába ült be. Innentől kezdve, már csak gondolatban kommunikáltunk egymással. Amint kiértünk az országútra, Bella nem sokat vacakolt, és szerintem csak a gázpedált nyomta. Nem igazán akartam lemaradni, így én is rendesen meghajtottam a kocsimat. Bellával, néhányszor ugrattuk egymást, de jókedvűen kanyarodtunk rá a házunkhoz vezető betonútra. Mind a ketten izgatottan vártuk a reakciókat. Én, legfőképp Edwardra leszek kíváncsi. Visszagondolva, a mai nap nagyon kellemesre sikerült, és öröm látni, hogy valahol Bella nagyon büszke magára, hogy ilyen remekül helytállt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése