Vég és kezdet 26

( Carlisle szemszöge)



 Lassan indulásra készen vártunk a szobánkba Bellával, hogy részt vegyünk egy bálon, amit egyikünk sem akart. Ám magamba megjegyztem, hogy mindent félretéve nagyon is csinosan állt Bellán a ruha. Persze még véletlenül sem mondtam volna neki, mert még dührohamot kapna. Ezen csak mosolyogtam, hogy miért nincs nagyobb önbizalma, hisz egyszerűen gyönyörű ahogy van.  Még ebben a bozralmas jelmezben is, ahogy ő mondta az imént. A gondolataimból Bella szentségelése zökkentett ki, ahogy a tükör előtt állt és nézte magát.

 - Nem hiszem el, hogy ilyenre rá tudnak venni! - forgott körbe, hogy lássa magát mindenhol. -  Ez egy kataszrófa! Komolyan úgy nézek ki, mint a saját dédnagyanyám, az első iskolabálján. Már csak egy rizsporos paróka kéne, és elmehetnék a cirkuszba fellépni. Ha Edward így meglátna, nem hogy az esküvő maradna el, hanem a világ másik végére szaladna előlem - Dobta le magát dacosan az ágyra.

 - Kicsim, azért ennyire nem vészes a helyzet - mosolyogtam, az előbbi kiborulásán hátha megnyugtatom de a tekintete, ami egyre sötétebb volt, az ellenkezőjéről győzött meg. Így, nem is firtattam tovább a dolgot.

 - Na jó, induljunk! - állt fel Bella indulásra készen. - Legyünk túl ezen a...  cirkuszi paródián.

 - Rendben - álltam fel én is, mikor szinte berobbant az ajtó, és a rémült szobalány menekült be hozzánk, alig kapva levegőt. Bellával csodálkozva néztünk egymásra, nem értve a helyzetet. Szegény lány, úgy meg volt ijedve, hogy alig állt a lábán, és a csukott ajtónak támaszkodva görnyedt össze.

 - Mi történt? - kérdezte tőle Bella, közeledve hozzá. - Ne félj, mi nem bántunk - guggolt le mellé. - Végre egy kicsit megnyugodott, mikor ránézett Bellára, és rám felváltva.

 - Mindjárt kezdődik - suttogta remegve.

 - Mi kezdődik? - kérdeztük egyszerre tőle.

 - Hát, az - motyogta. - Amit, ti nem csináltok. Az a sok... ember... mind meghalnak perceken belül - Húzta össze magát. És a következő pillanatban minden világos lett számunkra. Kétségbeesett kiálltások, és félelemmel teli sikolyok töltötték be az épületet. Ugyan is, most zajlik a "vacsora". Amit természetesen Bellával visszautasítottunk.

Borzalmas volt hallani, ahogy az élet kiszáll azokból, a szerencséltlen emberekből. Mikor ránéztem Bellára, a szeme izzott a feketségtől, de tudtam, hogy nem a szomjúság, hanem a düh váltotta ezt ki. Visszaült az ágyra és olyan görcsösen szorította ökölbe a kezeit, hogy a szokottnál is fehérebbek lettek. Lassan mellé ültem és nyugtatólag magamhoz húztam. Az egész nem tartott tovább öt percnél, de azok a sikolyok... egy jó darabig nem felejtjük el az biztos.


Miután csend lett, csak lassan tértünk magunkhoz. Nekünk vegetáriánus vámpíroknak, ugyan olyan nehéz volt az emberek gyilkolását elfogadni, mint másnak... Szegény szobalány még percekig remegett a félelemtől, mikor újra kopogás hallatszott. A lány úgy ugrott fel, mintha darázs csípte volna meg, és rögtön úgy tett, mintha az ágyneműt igazgatná. A legnagyobb meglepetésemre Demetri nyitott be.

 - Elnézést - nézett körbe, majd a tekintete megakadt a szobalányon. - Aro, már vár titeket - fordította vissza a tekintetét ránk. - Fura volt, hisz nem gyűlölettel nézett a lányra és nem is úgy, mintha a következő áldozata lenne, hanem máshogy, mintha... nem is tudom. De az nem lehet, hogy egy Volturit valaha is érdekelne egy ember sorsa. Bellának is feltűnt, mert halványan elmosolyodott amikor figyelte, ahogy Demetri követi a tekintetével a lányt.

 - Lisa! - szólította meg a lányt, és így végre megtudtuk a nevét.

 - Igen? - nézett maga elé Lisa zavartan. - Mit parancsol?

 - Csak szeretnélek megkérni, ha itt végeztél, akkor az én lakosztályomat is rakd rendbe.

 - Igen, hogyne - hajtot fejet a lány. - Amint itt végeztem, azonnal megyek.

 - Köszönöm. - Majd Demetri rám nézett, bicentett és távozott a szobából.

 - Ez érdekes volt - dünnyögte Bella az orra alá, amit csak én hallottam. Csak egy röpke mosolyra futotta, ami egyetértésemet fejezte ki.

 - Lisa! Hagyd csak, menj nyugodtan - mosolyogtam rá.

 - Rendben - felelte, majd elindult de látszott, hogy minden porcikája remegett.

 - Próbálj megnyugodni, ha eddig nem bántottak, akkor nem is fognak - próbáltam lelket önteni bele, de úgy tűnt, sikertelenül.

 - Ez nem olyan biztos... - felelte félve, és lassan rám nézett. - Mióta itt vagyok, csak Demetri vesz emberszámba. Sosem tett egyetlen sértő megjegyzést sem - suttogta. - Már Aro is megfenyegetett, hogy hamarosan ütött az utolsó órám, és csak azért, mert tudom, hogy mik ők valójában. De mindegy...- rántotta meg a vállát. - Végül is lélekben már felkészültem rá, hogy bármikor az étlapon leszek én is. Minden egyes percem egy csoda, ami még hátra van az életemből. De most ha megbocsátotok, akkor megyek. Nem akarom az egyetlen vámpírt is magamra haragítani, aki még nem bántott - mosolyodott el halványan, majd kiment a szobából.

Lisa távozása után, kellett egy kis idő, hogy megemésszem a hallottakat. Bár nem sok időm volt, mert Bella zökkentett ki a gondolataimból.

 - Gyere menjünk - kérte, majd belémkarolt. - Mi se haragítsuk magunkra Arót.

 - Jól van kicsim, menjünk - adtam meg magam, majd elindultunk a bálra...


- Tudod mi jutott eszembe? - szólt hirtelen Bella, miközbe közeledtünk a célunk felé.

 - Mondd csak.

 - Szerintem Demetri beleszeretett Lisába. Amúgy is furán viselkedik mióta itt vagyunk. Még nekünk sem szólt be semmi bunkóságot, ismerve a stílusát. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ő is kihagyta a közös vacsit. - Csak megingattam a fejem, de be kellett látnom, hogy Bella beletrafált a közepébe. Erre már én is gondoltam, és Demetri különös viselkedése csak is azt bizonyítja, hogy  valami történik vele.

Ahogy haladtunk a díszes folyosón, egy utolsó kanyar után a nagyterem ajtaja előtt találtuk magunkat.

 - Kicsim - fordultam Bella felé. - Most tegyük félre Demetri és Lisa feltehető románcát, és koncentráljunk, hogy akadálymentesen átvészeljük az estét.

 - Úgy legyen - hajtott fejet Bella, majd lassan benyitottunk a terembe.

 A látvány megért egy misét. Tudtam, hogy milyenek az e fajta mulatságok, de most még nagyobb feneket kerítettek a dolognak. Hát igen, a Volturi testvérek sosem fogták vissza magukat, ha a fényűzésről volt szó. Bellával csak kapkodtuk a fejünket jobbra, balra de alig tudtunk körbenézni, mikor Aro bukkant fel a semmiből.

 - Na végre! - vigyorgott egy színpadiasat. - Már azt hittem, hogy eltévedtetek a házban. Sajnálhatjátok, hogy elmulassztottátok a vacsit. A mai menű, valahogy különösen ízletes volt - kuncogott, de igyekeztünk elereszteni a megjegyzést a fülünk mellett. De éreztem, hogy Bella egy kicsit szorosabban karolt belém. - Szabad egy táncra gyönyörűm? - invitálta Aro Bellát. - Szinte éreztem, hogy Bella legszivesebben a világ másik felére szaladna.

 - Óh, nagyon sajnálon - sóhajtott egyet Bella, miután összeszedte egy kicsit magát. Az első táncot Carlisle-nak ígértem, ha nem gond - mosolygott egy kissé gúnyosan.  Csak nehezen birtam ki, hogy ne mosolyogjam el magam, hisz eléggé nagy bátorság volt élből visszautasítani Arót. - Esetleg a következőt, ha megfelel - ajánlotta Bella Arónak.

 - Természetesen semmi gond - hajolt meg egy kissé Bella előtt. - Ahogy kegyed óhajtja - Majd lassan odébb állt. - Akkor a következő - szólt vissza.

 - Kicsim, nem vagy semmi - üzentem neki gondolatban, hisz jelen esetben ez volt a legbiztonságosabb módja a kommunikációnak. - Merész dolog volt így elsőre kosarat adni a nagyfőnöknek.

 - Már megszokhattad volna, hogy van egy, nem mindennapi lányod - kuncogott.

 - Nos, ha már így alakult, akkor tényleg táncolhatnál velem - húztam közelebb, majd átfogtam a derekát. Bella is átölet, majd keringőzni kezdtünk. Legalább is amiennyire Bella tánctudása engedte.

  Már jó pár perce táncoltuk, mikor Bella közelebb bújt hozzám. - Ez nem is annyira borzalmas - súgta a fülembe. - Vagy, nagyon béna vagyok?

 - Dehogy is, sőt ahhoz képest, hogy azt mondtad nem tudsz táncolni, nem is rossz - forgattam meg egy kicsit.

 - Komolyan, mintha egy kosztümös filmben lennék - dünnyögte az orra alá Bella. - Majd én is körbenéztem, és még számomra is furcsa volt, hogy ennyi vámpír közt vagyok egy bálon, akik úgy tesznek, mintha felsőbbrendűek lennének. Minket is, csak tiszteletből tűrnek meg, mert azok vagyunk akik...

 - A fenébe - morgott Bella, ami visszahozott a gondolataimból.

 - Mi a baj kicsim?

 - Vége a zenének. Én nem akarok azzal a szörnyeteggel táncolni. Kérlek menjünk innen - vált könyörgöre a hangsúlya. És mielőtt bármit felelhettem volna, Aro a semmiből termett elő, és szándékában állt betartatni Bella ígéretét.

 - Nos, kedvesem. Ha jól gondolom, akkor semmi akadálya, hogy felkérjem egy fordulóra - nyújtotta a kezét Bella felé. Szegény kicsikémen látszott, hogy menten rosszul lesz, de kelletlenül elfogadta Aro felkérését. Egy röpke pillantásában benne volt minden, amire gondolt.

 - Szabad a hölgyet lekérnem? - villantott Aro rám is egy mosolyt, ami inkább vicsorgásra hasonlított. Nehezen bólintottam, majd szép lassan visszahúzódtam a tömegből, hogy ne is lássam Bella szomorú tekintetét.

Majd, ahogy haladtam, a terem egyik vége felé, észrevettem Demetrit, ahogy az egyik ablaknál állt, és kifelé bámult. Valahogy furcsának és zaklatottnak tűnt. Kipillantottam az ablakon, és minden világos lett. Demetri épp Lisát nézte, ahogy a virágokat rendezte, a kivilágított teraszon. Amint észrevette, hogy ott vagyok, zavartan nézett rám, és nem nézett többé, az ablak felé.

Közben nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy ne keressem a tekintetemmel Bellát, hisz tudtam, hogy nagyon nincs ínyjére a dolog. Így próbáltam elterelni a figyelmemet, és Demetrihez fordultam.

 - Mi van veled mostanában? - néztem rá tűnődve.

 - Hogy érted? - kérdezte kissé értetlenűl.

 - Csak, mert egészen más vagy, mint régen. És te is tudod, hogy nem tegnap óta ismerjük egymást. Még, ha nem is találkozunk minden nap.

 - Nem is tudom - csóválta meg a fejét. - Úgy érzem, hogy néha elbizonytalanodom dolgokon.

 - Milyen dolgokon? - kaptam fel a fejem, hátha megtudok valami érdekeset. Meg ez a beszélgetés arra is jó , hogy legalább addig sem azon rágódom, hogy Bella mennyire szenved Aro karjai közt. - Ráadásul feltűnt, hogy nem vagy annyira ellenséges, mint ahogy megszokhattam tőled, sőt, úgy tűnt kihagytad a vacsorát is.

Demetri, csak nézett rám, és látszott, hogy nem igazán tud mit felelni. Halványan elmosolyodott, majd visszafordult az ablak felé. - Vajon fel tud rúgni egy érzés több száz éves életvitelt? - kérdezte váratlanul.

  Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek és fogalmam se volt, hogy mit feleljek. Sőt, abban sem voltam biztos, hogy értem a kérdést. Én is visszafordultam az ablakhoz, és Demetri újra, most már leplezés nélkül nézte tovább Lisát, amint a virágokkal tevékenykedett. Próbáltam összehozni a dolgokat, és csak arra jutottam, hogy Bella nagyon is ráérzett arra, hogy Demetri bizonyos érzelmeket táplál egy emberi lény iránt, és nem biztos benne, hogy eddig helyesen cselekedett e.

 - Ha igazán erős az érzés, az bármit meg tud változtatni - néztem rá halványan mosolyogva. - És nem az a lényeg, hogy eddig mit tettél, hanem az, hogy ezután mit akarsz tenni. - Majd Demetri pár pillanat hallgatás után rám nézett.

 - Nagyon nehéz ellenállni az embervérnek? - suttogta, hogy más ne hallja a számomra is megdöbbentő kérdést.

 - Hát... - akadt el a szavam. - Ha mondjuk most leállsz vele, akkor egy év múlva, már nem nehéz, de még visszaeshetsz, de két év múlva már nem is érdekelne. Főleg, ha van egy hajtó erőd, ami segít - sandítottam az ablakon át Lisára.- Tudod, mint az elvonókúra. Önuralom kérdése, és ki lehet gyógyulni belőle.

Demetri értette a célzásomat, mert elmosolyodott, majd visszafordult a táncterem felé. Komolyan mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy több száz éves vámpírral, aki Volturi tag, arról csevegek, hogy miként tudna leállni az eddigi életvitelével, mert igazán érdeklődik egy ember iránt. A gondolataimból Bella kétségbe esett segélykiálltása szakított ki.

- Kérlek csinálj valamit, mert nem tudom mi van velem. Nem vagyok ura önmagamna - jöttek a gondolatok Bellától.

 - Nyugodj meg kicsim. Mi a baj? - kérdeztem vissza gondolatba, de választ nem kaptam, helyette fura dolog történt. Bella hangját hallottam, immár rendesen.

 - Vedd le a mocskos kezed rólam! - üvöltötte, valószínű, hogy Arónak. Gyorsítottam a tempón, és mikor odaértem, a látvány megdöbbentett.

 - Bella, épp Aro nyakát szorította, aki összegörnyedt és látszott, hogy mindenáron szabadulni akar. Bella felől fura energahullmáok jöttek, és a falak elkezdtek remegni. Repedések indultak meg a lába alól, és az egész épület rázkódott. Tisztára, mintha földrengés kezdődne. A következő pillanatba, Arót elhajította, mint egy rongybabát, aki a terem végében landolt. Erre Jane próbált meg Bellára támadni, de sikertelenűl. Hozzá sem tudott érni, és már ő is repűlt, csak a másik irányba. Csak kapkodtam a fejem, és velem együtt mindenki döbbenve nézte a nem mindennapi jelenetet. Egyre jobban kezdte az épület megsínyleni Bella... nem is tudom, talán új képességét, mikor közelebb léptem hozzá remélve, hogy engem nem fog bántani. Mert látszott, hogy nem igazán ura önmagának. Elnézve a szemeit, mégjobban megdöbbentem. Feketén izzó írisze körül lilás sáv húzódik, mintha valami halloweni kontaktlencséja lenne. Ilyet még sosem láttam.

 - Kicsim - léptem elé. - Kérlek nyugodj meg. Minden rendben - mondtam neki halkan, majd óvatoan megsimítottam a karját. Bella csak meredten nézett rám, de legalább az a fura vibrálás körülötte enyhülni kezdett és az épület sem remegett annyira. - Jól van , gyere menjünk - húztam magam után. Annak örültem, hogy nehezen is, de elindult . Mikor végre kiértünk a teremből, és nem szegeződött ránk többszáz vérvörös szempár, azonnal futásnak eredtem vele, és míg be nem értünk a szobánkba, hátra sem néztem.Csak remélni mertem, hogy nem támad ránk, az összes vámpír, aki Volterrába van.

Aszobába érve, még az ajtót is bezártam, persze nem mintha akadályt jelentene bár kinek is, de egy leheletnyit biztonságosabbnak tűnt. Fogalmam se volt, mit tegyek. Bella egyből leült az ágyra, és mereven bámult maga elé.Komolyan egy szoborra inkább hasonlitott, mint bármi másra. Csak lassan közelítettem felé, hisz még mindig fura állapotban volt.Amikor a közvetlen közelbe értem, óvatosan leültem mellé, figyelve minden apró rezdülését. De úgy tűnt, hogy semmi reakciót nem mutat, mintha nem is lenne itt velem.

 - Kicsim! - próbálkoztam, de nem mozdult. - Kérlek nézz rám - nyúltam finoman az álla alá, hogy magam felé fordítsam. Eléggé merev volt, de viszonylag ellenállás nélkül, nagy nehezen rám nézett. Belenézve a szemébe, már csak nagyon halványan látszódott a lila sáv az íriszén. Egyszerre árulkodott a tekintete szégyenről, és félelemről.

 - Mi történt? - kérdezte szinte suttogva. - Nem is tudtam, hogy mit feleljek. Én is csak próbáltam felfogni mi is történt az utóbbi fél órában.

 - Én is ezt szeretném tudni - feleltem őszintén, és csak remélni mertem, hogy választ is kapok rá. Abban biztos voltam, hogy Bellának ez egy újabb képesseége, ami valószínű, hogy pánikhelyzetben jön elő, de többet szerettem volna tudni róla. Bárcsak Jasper itt lenne, ő biztos többre menne Bella érzéseit elemezve.

 - Én... nem is tudom - csóválta meg a fejét. - Nagyon fura volt - suttogta a kezeit nézve, és olyan mozdulatot tett, mint egy ember, akinek elzsibbad a keze, és próbálja visszaállítani a vérkeringést. - Carlisle! Mi történik velem? - nézett rám tanácstalanul, majd szorosan hozzám bújt.

 - Nem tudom kicsim - simítottam meg a haját. - Valahogyan kiderítjük. Most az a legfontosabb, hogy megnyugodj.

Majd hirtelen kopogtak. Bella olyan gyorsan ugrott fel, hogy fel sem fogtam, és a legnagyobb meglepetésemre Demetri nyitott be.