Vég, és Kezdet 23.

( Bella szemszöge)




Viszonylag nyugisan teltek az első napjaink az új helyen. Ma hétfő van. Carlisle ma kezdett dolgozni a helyi kórházban. Még nem is tudják az itteniek, hogy milyen szerencsések, hogy egy ilyen remek orvost kaptak. Előző este közösen megegyeztünk, hogy mivel még csak május eleje van, és a sulikezdés még eléggé messze van, mindenki úgy tölti ezt a pár hónapot, ahogy akarja.


Épp a hajamat próbáltam rendbe szedni, mikor Edward surrant a hátam mögé átfogva a derekam. Kellemesen beleborzongtam az érintésbe.

- Mikor avassuk be a többieket, hogy összeházasodunk? - csókolgatta a nyakam, minden egyes szó után.

- Már biztos tudják... valakitől - utaltam ezzel Alice-re.

- Lehet, hogy sejtik de mégis más, ha mi mondjuk meg nekik. Amúgy meg hihetetlennek fog hangzani, de Alice képes volt tartani a száját. Legalábbis eddig.

- Akkor mit szólnál, a ma estéhez - ajánlottam, majd viszonzásul végig csókoltam a nyakát, mellyel halk doromboló morgást idéztem elő. - Meg várjuk míg Carlisle hazajön, és elmondjuk nekik.

- Szuper! Akkor ma este - egyezett bele, majd sietősen távozni készült.

- Hová igyekszel?

- Emmettel és Jasperrel megyünk vadászni - nézett rám bocsánatkérően. - Ugye nem baj? Megígértem nekik.

- Persze, nem gond menj csak. Én majd megtudakolom Carlisle-tól, hogy jön e velem. Úgy is említett nekem valami finomságot, amit feltétlenül meg kell kóstolnom. - Majd kérdően néztem Edwardra. - Tényleg nem tudod mi az?

- De igen tudom... - Majd, sunyin elmosolyodott. - Legyen meglepi. Ráadásul biztos forrásból tudom, hogy már meg van szervezve a mai fél napod.

- Na, ne! - nyögtem. - Ma nem akarok plázázni - ráztam hevesen a fejem, és nem is tudom, hogy miért ez ugrott be legelőször.

- Nyugi! - csitított Edward. - Csak a bankba fog Alice elcipelni, hogy neked is legyen számlád.

- Akkor jó - fújtam ki a benntartott levegőt. Bár, ez sem volt kedvemre, de még mindig jobb, mint ezer meg ezer ruhát végigpróbálni.

- Jó szórakozást édes - lopott még egy csókot. - Este találkozunk - simított végig az arcomon, majd el is viharzott. Két perc múlva Alice termett mellettem.

- Mehetünk? - kapta el a kezem, mielőtt bármit felelhettem volna, majd húzott is maga után le az emeletről.

- Igen, de ugye nem tart sokáig? - kérdeztem, mikor végre megálltunk a bejárati ajtó előtt.

- Miért? - nézett rám kérdően, majd egy pillanatra elbambult, és mosolyra húzódott a szája. - Mire Carlisle végez, addigra mi is, és el is mehetsz elé kocsival. Biztos örülni fog neked - kacsintott rám.

- Hogy hogy, nem kocsival ment? - csodálkoztam.

- Esmével és Rose-zal mentek együtt. Apát, csak kirakták a kórháznál, mert ők tovább mentek még egy pár cuccot vásárolni.

- Akkor, most mi is külön kocsival megyünk?

- Igen, én majd elviszem Edwardét, te meg jössz a tieddel - csacsogta, és nem sokra rá, már száguldottunk is a főúton. Persze Allice ment elől, mert ő tudta hová is megyünk egyáltalán.

Közeledve a városközpont felé, egyre jobban igénybe vette az önuralmamat a rengeteg illat. Erre még az is rá tett egy lapáttal, hogy azon agyaltam, vajon milyen állatra fogunk vadászni Carlisle-lal.
A bankba érve Alice belém karolt, a biztonság kedvéért, de teljesen nyugodt voltam.

- Figyi? - súgtam Alice-nek. - Ha már meg van a saját számlám, akkor tudok utalni is?

- Jaj, Bella! - nézett rám boci szemekkel. - Kérlek fogadd el ajándékként a kocsit. Carlisle annyira örülne neki. Sőt, Edward a múltkor mondta, hogy elcsípte az egyik gondolatát, és abban bízik, meggondolod magad.

- De Alice! - súgtam egy kicsit ingerülten. - Ez nagyon sok pénz, és... - Majd a szavamba vágott.

- Húgi, értsd már meg, hogy nálunk nem számít. Annyi van belőle, mint a tenger és hiába adományozunk már ezer felé, még így se tudjuk elkölteni. És a kocsid árát is, öt perc alatt behozom, ha elmegyek tőzsdézni. Apa fizetése is, csak halmozódik a számláján, és néha már muszáj költekeznie, hogy ne legyen a bankba feltűnő. Mellesleg imád téged és nagyon örülne, ha meggondolnád magad. - Közben egy pár dolgot alá kellett írnom, és tényleg hamar végeztünk. A hölgy, aki intézett mindent közölte, hogy két héten belül fogom postán megkapni a bankkártyámat, de addig is személyi igazolvánnyal bármikor pénzhez juthatok.

- Nem is tudom - csóváltam a fejem. - Ez nekem annyira fura, de majd csak hozzászokom pár száz év múlva - húztam el a szám. - Na, jó! Tegyük fel megadom magam. - Majd elnevettem magam, ahogy Alice szemei felcsillantak. - De valahogy, akkor is viszonozni fogom. - És már el is képzeltem a dupla esküvőt, azon a gyönyörű szigeten, amiről, még csak hallásból tudok.

- Szuper! - lelkendezett Alice, aki bizonyára látta a szándékaimat. - Nagyon izgis lesz. Majd mindent megszervezünk, és egy hetedhét országra szóló lagzit csapunk - ugrándozott a parkolóba.

- De figyelj Alice! - próbáltam visszarángatni a fellegekből. - Csak azután fogunk bele, amint túl vagyunk Volterrán.

- Igazad van - csillapodott az előbbi mámoros állapota. - És ne aggódj, minden rendben lesz. De most már igyekezz, Carlisle hamarosan végez, és nehogy lekésd.

- Oké, csak azt mondd meg, hogy merre van a kórház, és már itt sem vagyok. - Majd Alice útba igazított, és már indultam is.



( Carlisle szemszöge)


Eléggé, mozgalmasra sikeredett az első napom. Reggel kilenc körül, egy akut vakbélműtétet kellett gyorsan megcsinálnom, majd egy motorbalesetest láttam el, akiknek egy csinos nyílt törése volt a lábán, utána meg egy túladagolt drogost nyertem meg magamnak. Mire észbe kaptam, már majdnem lejárt a műszakom. Épp készültem átöltözni, és ráhangolódni a gyalogtúrára hazafelé, mivel Esme és Rose lenyúlták a kocsimat, mikor Bella hangja furakodott a fejembe.

- Mégis meddig várjak még doktor úr! A taxi előállt, hogy hazafurikázzam. - Nagyon örültem kedvenc lányomnak, majd egyből az ablakhoz léptem, és azonnal észrevettem a fekete BMW -t a parkoló legtávolabbi részén. Biztos elővigyázatosságból állt meg ilyen messze.

- Szia kicsim - üzentem vissza. - Épp, itt volt az ideje, hogy rám is szánj egy kis időt - ugrattam. - És mi járatban?

- Gondoltam, most megejthetnénk azt a finom falatot, amit ígértél. Mondhatni, eléggé szomjas vagyok. Meg már nagyon hiányoztál.

- Te is hiányoztál már, és nekem sem jönne rosszul egy kis lakoma. - Majd gyorsan átöltöztem, és indultam is hozzá.

- Nem árulod el, hogy mi lesz a fő fogás? - tudakolta, de direkt nem válaszoltam, hisz egy pillanattal később, már mellette is ültem az autóban.

- Aki, kíváncsi hamar megöregszik - ugrattam, majd magamhoz húztam egy puszira.

- Szerintem, a mi életünkben nehezen menne az öregedés - kacagott. - Mehetünk? - nézett rám egy kicsit huncutul.

- Igen, mehetünk - bólintottam, majd jót mosolyogtam Bella válaszán. Eddig is jó kedvem volt, de a jelenléte sokat dobott most rajta.

- És, hová megyünk? - kérdezte izgatottan, és kihallottam a hangjából a mérhetetlen kíváncsiságot. És csak remélni, hogy ízleni fog neki a puma.

- Talán, előbb haza kéne mennünk átöltözni - ajánlottam. - Kár lenne a ruhánkat tönkre tenni - néztem végig rajta, és a stílusát ismerve nagyon is csinosan volt öltözve. Gyanítom, hogy ebbe Alice is nyakig benne van. Aranyos volt, mert egy pillanatra szégyenlősre váltott a pillantása, mikor végignéztem rajta. Vajon mikor érti már meg, hogy nagyon csinos.

- Oké, akkor irány haza - egyezett bele, de inkább másfelé ment volna, az egyre feketedő szemeit látva. Nem sokat vacakolt, mert pár perc múlva fékezett is a ház előtt.

- Két perced van - csikiztem meg az oldalát, miután kiszálltunk a kocsiból. Kacagás közepette, majd össze csuklott, közben Alice jött le hozzánk mosolyogva.

- Á, látom a fuvar sikeres volt. Most mentek? - kérdezte, de a szemei valahogy különösen csillogtak. Alice jövetelét kihasználva Bella kisurrant a kezeim közül, és felsietett átöltözni. Másik lányom, épp mondani szeretett volna valamit, de megelőztem.

- Nem akarom tudni - fogtam be viccesen a száját, majd én is felmentem átöltözni.

Valóban Bella két perc múlva a bejárati ajtóban várt türelmetlenül.

- Menjünk már! - sürgetett. - Áruld el, mi a főfogás - kérte, de megmakacsoltam magam, és nem hagytam, hogy a boci szemeit bevetve meghasson. Alice, csak kacagott a háttérben, hisz bizonyára tudta, és látta előre a kiruccanásunk végkimenetelét. És a jelekből ítélve, jól fog sikerülni.

- Amúgy mit akartál mondani? - fordultam Alice felé.

- Semmi fontos, rá ér. Legalább is valaki már nagyon izgatott - nézett Bellára. De igyekezzetek, az esti programhoz - bökte oda sejtelmesen Alice. - Erre én néztem csodálkozva.

- Miféle esti program? - De választ nem kaptam, mert Bella közbe vágott.

- Alice! Ha eddig ki bírtad, akkor estig már nem gond, ha tartod a szád. - Majd elkapta a kezem. - Kérlek menjünk már! - húzott magával az erdő felé, ami mosolygásra késztetett, de nem ellenkeztem. Mire észbe kaptam, már jócskán az erdő mélyén száguldottunk. Úgy húsz perc után fékeztem, melyre Bella is megállt.

- Megérkeztünk? - nézett rám kíváncsian, izzó fekete szemekkel.

- Igen. Nem sokára érezni fogod a lényeget. - Majd mélyeket szimatoltam, és minden jel arra utalt, hogy még északabbra kell mennünk. - Gyere - nyúltam Bella keze után, de ő nem mozdult.

- Mi a baj? - léptem hozzá közelebb.

- Még is honnan tudjam mit kéne éreznem, ha azt sem tudom, hogy mire vadászunk - húzta el a száját.

- Bízz bennem és gyere - fogtam meg a kezét. - Úgy két három perc séta után Bella megtorpant.

- Hú, mi ez? - szippantott nagyokat a levegőbe, majd elkezdte fürkészni a fákat. - Észbontóan jó az illata - nyalta meg a száját, amin elkuncogtam magam. Közben már én is éreztem, hogy lassan kezdem elveszíteni a kontrollt, amin egyre jobban befurakodott a zamatos puma illat az orromba. Szerencsére legalább négy állat szagát különböztettem meg. Így mindkettőnknek bőséges lakomában lesz része.

- Ez a meglepi - közöltem Bellával, míg még észnél voltam. - Gondoltam ideje megkóstolnod a pumát.

- Jó ötlet volt - bólogatott hevesen, majd el is tűnt az illatforrás után.

Én is megindultam a kiszemelt zsákmányom után. Egy alvó cicust sikerült meglepnem. Mire megérezte, hogy baj van, addigra már a kezeim közt volt, és esélye sem volt szabadulni. Bár, ilyenkor sok emlékem nincs egy egy vadászat alkalmával, hisz a józan ész ilyenkor eltörpül, és a vámpír ösztön diadalmaskodik. Két puma után éreztem, hogy már nem vagyok szomjas. Legalábbis nem akartam csordultig teleinni magam, mert akkor túlságosan is kivilágosodik a szemem, és az feltűnő lehet. Miután végeztem, egy fa tövében vártam, hogy újra önmagam legyek. Egy perc sem telt el, mikor Bella csatlakozott hozzám, a fejét a vállamon pihentette. Eléggé fel volt ajzva, de már kezdett lenyugodni ő is.

- Ez valami, isteni volt - motyogta.

- Szomjas vagy még? - simítottam meg a karját.

- Nem, de ha az is lennék, biztos nem rontanám el semmivel ezt a tökéletes aromát. Komolyan ennek Hawaii pizza íze volt. - Erre mind a ketten elnevettük magunkat. - Tényleg! - nézett rám kíváncsian. - Mikor fogom elfelejteni az ételek ízét?

- Úgy, száz év múlva. Addigra, minden emberi szokásod, és berögződésed a homályba veszik.

- Gondolod, hogy már a nehezén túl vagyok?

- Pontosan mire gondolsz?

- A vámpír élet első akadályaira - mosolyodott el halványan.

- Ja, igen. Úgy hiszem, hogy neked simán fog menni minden most már.

- Bizonyára. - Majd sóhajtott, és visszatette a vállamra a fejét.

- Mi a baj kicsim? Nagyon elhallgattál.

- Semmi, csak azon gondolkodom napok óta, amit Jasper mondott még Forksban. Hogy azért van az elmém ennyire elzárva, mert gyerekkoromba történt valami, ami miatt ennyire begubóztam. - Majd újra felült, és rám nézett. Ha nem is stimmel velem valami, akkor is jól jön, hisz van mit bevetni a Volturi ellen - húzta el a száját. - Csak semmi nem jut eszembe, ami kiváltotta volna nálam ezt a védekezést - tűnődött.

- Na ide figyelj! - fordítottam magam felé az arcát. - Veled minden a legnagyobb rendben. És nem biztos, hogy egy konkrét dolog, vagy esemény miatt lettél ilyen visszahúzódó. Több apró negatív élmény is kiválthatta. Ha, csak visszagondolsz, hogy szinte teljesen Charlie jellemét örökölted. Csendes, visszahúzódó, egyáltalán nem társaságot kedvelő voltál. Ellentétben Renneével, aki pörgős, mint egy búgócsiga. És Jasper úgy értette, hogy esetleg ha valami nem sikerült, akkor azt kudarcnak könyvelted el, és sok sok ilyen miatt, egy képzeletbeli falat építettél magad köré. Amit, ha minden igaz sikerült át törnöd. Legalább is a múltkori próbálkozásod ezt igazolja, hogy ha csak pillanatokra is, de megnyitottad az elmédet, és Edward is bele tudott olvasni a gondolataidba. Ha már ennél tartunk, ideje lesz elkezdeni a gyakorlást, hogy mindnyájan visszafelé is meg tudjuk csinálni. - Majd Bella komoly tekintettel nézett rám.

- Először neked kell tökéletesen megtanulnod elzárni az elmédet, hisz... - Majd elhallgatott. Így is tudtam, hogy mire gondol. Hamarosan nem halogathatjuk tovább az Olaszországi kirándulásunkat. - Nagyon szeretném már a hátam mögött tudni Volterrát.

- Hidd el kicsim, hogy én is. Bízom benne, hogy utána legalább ezer évig nem is hallunk róluk.

- Ja, amúgy nekem is van egy meglepetésem - váltott témát hirtelen, amit nem is bántam. Eléggé sejtelmesen nézett rám. - Legalábbis remélem, hogy örülsz neki.

- Akkor ki vele. Úgy látszik, hogy ez a nap tele van meglepetésekkel. Még az esti programot sem tudom. Tényleg - fordultam felé. - Nem akarod elárulni?

- Az még, rá ér - kuncogott. - Én, egész másra gondoltam.

- Na gyerünk. Ki vele, ne húzd tovább az agyamat.

- Hosszas vívódás után, meggondoltam magam... - Hagyta félbe a mondatot.

- Mivel kapcsolatban? - És már komolyan nagyon kíváncsivá tett. Minden egyes szót, csak nehezen tudtam kihúzni Bellából. - Kérlek ne csináld! Mondd már meg.

- Mégis elfogadom az autót ajándékba - mondta meg végül, és olyan boldogság járt át, hogy alig bírtam megszólalni.

- Komolyan!? Kicsim ez... nagyon örülök - húztam magamhoz, majd megpusziltam.

- De ne hidd, hogy megúszod ennyivel - bökte oda titokzatosan. - Úgy is viszonozni fogom valahogy.

- Vajon miért vagyok ebbe, annyira biztos? - nevettem el magam, de nem is érdekelt, hogy Bella mit tervez. Engem legalább kétszáz évre boldoggá tett azzal, hogy elfogadta a kocsit.

- Biztos, mert csak te ismersz igazán. Valahogy, csak neked tudok megnyílni igazán, de ez nem tudatos - nézett rám ijedten, nehogy félreértsek valamit, de ez eszembe sem jutott. - Mindegy - csóválta meg a fejét. - Még Edwarddal sem tudok bizonyos dolgokat megbeszélni, csak veled - bújt vissza hozzám, és megint olyan érzés volt, mikor annak idején én találtam meg Charlie halála után a régi házuk padlásán. Most ugyan olyan elveszett kislányként simult hozzám, mint akkor.

- Teljesen mindegy. Nem kell mindent tudnunk - simítottam meg a haját. - Egyezzünk ki abban, hogy nagyon is egy hullám hosszon vagyunk, és ez így jó mindkettőnknek. Leegyszerűsítve, én is imádlak téged. És el sem hiszed, hogy milyen rég vágytam olyan valakire, mint te.

- Ezt, hogy érted??

- Úgy, hogy a többi gyerkőcömtől, soha nem kaptam ilyen sok jót, mint tőled. Persze ne értsd félre tudom, hogy az ilyet nem lehet irányítani, mármint az érzéseket, de hiányzott nagyon az, amit tőled kapok meg akaratod ellenére. Már biztos vagyok benne, hogy ha valaha is lett volna gyerekem, akkor pont ilyet szerettem volna, mint te. Külsőre, belsőre egyaránt.

- Azt hittem, hogy csak én imádlak ennyire - mosolygott, majd átölelt. - Azt hiszem, hogy talán jobb lenne, ha ezt odahaza nem hangoztatnánk.

- Egyetértek kicsim. Nem kell a fiam hülyesége.- Majd körbe néztem, és meglepődve vettem észre, hogy alkonyodik. - Lassan mehetnénk, mindjárt besötétedik. Meg ne, hogy azt higgyék, hogy elvesztünk. - Erre Bella nem mondott semmit, csak mosolyogva megingatta a fejét, és felálltunk, hogy elinduljunk haza. Már fél úton jártunk, mikor Bellán látszott, hogy eléggé koncentrál valamire, majd elkuncogta magát.

- Jaj, Alice, hogy nem férsz a bőrödbe - motyogott magában.

- Mi történt? - tudakoltam.

- Csak Alice üzente, hogy hazatalálhatnánk már, mert csak ránk várnak. Edward is már tűkön ül. Ez vicces - csóválta meg a fejét. - Ez a meglepi, Edward és az én reszortom, de Alice túlságosan is belevetette magát.

- Áruld már el, hogy miről van szó? Még sem lehet annyira nagy titok, ha már mindenki tud róla csak én nem - néztem tettetett szomorúsággal Bellára, hátha végre megtudok valamit.


- Na, jó - adta meg magát. - Ma este akartuk bejelenteni nektek, hogy Edward megkérte a kezem, és igent mondtam. De Alice úgy látszik, hogy egy egyszerű jó hírt összekever egy lagzival. Legalábbis annyira készül. mintha már az anyakönyvvezető várna ránk. - Csak mosolyogtam Bella bosszankodásán, ismerve, hogy ki nem állhatja az ilyen fennforgásokat.

- Lehetek az első, aki gratulál? - Majd adtam neki egy puszit. - Szuper, akkor még az idén összeházasodtok?

- Igen, úgy tervezzük, de csak az után, hogy mi hazajöttünk Volterrából. Addig semmi kedvem ünnepelni.

- Ebben egyetértek. De ne aggódj, igyekszem minél hamarabb megtanulni lezárni az elmémet, és nem lesz semmi gond. Ha ma este nem is, elvégre egy eljegyzési buliba megyünk, de holnaptól elkezdjük a gyakorlást - nyugtattam.

- Az jó lesz - mosolygott halványan, majd nekiiramodtunk, hogy minél hamarabb hazaérjünk.